csütörtök, október 17, 2013

Halálos beteg édesanyával találkozott a pápa

Laura Grassi amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. Gyógyíthatatlan, meglehetősen gyorsan előrehaladó betegsége ellenére vállalta, hogy kihordja gyermekét. A 31 éves édesanya szerető, boldog családban él Riminiben.
Október 16-án, a szerdai általános kihallgatás végén a Szent Péter téren Ferenc pápa nagy szeretettel üdvözölte az édesanyát. Örömmel és reménnyel teli találkozás volt ez két örömmel és reménnyel teli ember között. Laura Grassi férjével és nyolchónapos kislányával az Unitalsi segítségével jutott el Rómába. A pápa játszott a kislánnyal, viccelődött vele és megáldotta őket.

Lauránál 2010-ben diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózist. Kétséges volt, hogy ilyen komoly betegséggel ki tudja-e hordani gyermekét, az orvosok le akarták beszélni róla, hiszen az életét kockáztatta. A szülőszobában végül tizennégyen segédkeztek, és minden rendben ment. Az olasz média sokat beszélt a családról a pápával való találkozást megelőző napokban, külön kiemelte bátorságukat. Laura azonban elmondta: nem a bátorságuk, hanem a hitük volt nagy. Hittek benne, hogy minden rendben lesz. A kislány érkezését úgy tekintették, mint az Úr hatalmas ajándékát, amelyet nekik szánt. Még több örömet hozott a betegség ellenére is derűs, szeretettel teli életükbe.

Laura azt üzeni minden elkeseredett embernek: küzdjön, mert minden egyes nap megéri, hogy megküzdjünk érte. Az ember képességeinek nincs határa: nagy türelemre és fantáziára, és ami a legfontosabb, hitre van szükség az élethez. 

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó gyógyíthatatlan betegség. Előrehaladásával a beteg fokozatosan mozgásképtelenné válik, majd a légzésbénulás miatt bekövetkezik a halál. Csak a beteg életminőségét javító megoldások léteznek, illetve a betegség súlyosbodásának ütemét lehet esetleg gyógyszeresen, fizikoterápiával, megfelelő táplálkozással, beszédterápiával lassítani.

Magyar Kurír
Halálos beteg édesanyával találkozott a pápa

Nincsenek megjegyzések:

Tanú, aki személyes tapasztalatból tesz kijelentést – Húsvét 3. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 3,13-15.17-19. // Lk 24,35-48 A mai szentírási részekben kétszer is elhangzik a „tanú” szó. Először Péter ajkán. A...