hétfő, szeptember 09, 2013

Továbbra is imádkozzunk a békéért! – Ferenc pápa szavai az Úrangyala után

Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik különféle módon csatlakoztak a szombat esti ima- és böjtvirrasztáshoz. Azokról is megemlékezett, akik szenvedésüket ajánlották fel. Köszönetet mondott a polgári hatóságoknak, más keresztény közösségek és más vallások tagjainak, a jóakaratú embereknek, akik az ima, a böjt, az elmélkedés pillanatait élték át ebből az alkalomból.
Az elkötelezettség azonban tovább folytatódik: továbbra is imádkozzunk a békéért és munkálkodjunk megvalósulásáért. A pápa arra szólította fel a híveket, hogy imádkozzanak: szűnjön meg azonnal az erőszak és a pusztítás Szíriában és megújult elkötelezettséggel dolgozzanak a testvérgyilkos konfliktus igazságos megoldásán.
Imádkozzunk a Közel-Kelet többi országáért is, különösen Libanonért, hogy megtalálja kívánt stabilitását és továbbra is az együttélés példája maradjon; Irakért, hogy a szektás erőszak helyébe lépjen a kiengesztelődés; valamint az izraeliek és a palesztinok közötti békefolyamatért, hogy határozottan és bátran haladjon előre. Imádkozzunk Egyiptomért: minden egyiptomi, muzulmánok és keresztények kötelezzék el magukat arra, hogy közösen építsék a társadalmat az egész lakosság javára. A béke keresése hosszú folyamat, türelmet és kitartást kíván! Folytassuk tovább az imát! – hangzott a pápa felhívása.
Örömmel emlékeztetett rá, hogy szombaton az észak-olaszországi Rovigóban a boldogok közé iktatták Maria Bolognesi világi hívőt, aki a térség szülötte volt, 1924-től 1980-ig élt. Egész életében másokat szolgált, különös tekintettel a szegényekre és betegekre. Nagy megpróbáltatásokat élt szoros egységben Krisztus kínszenvedésével. Adjunk hálát Istennek az evangélium e tanúság tevőjének.

Továbbra is imádkozzunk a békéért! – Ferenc pápa szavai az Úrangyala után

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...