Oldalak

hétfő, szeptember 30, 2013

Szent Jeromos ünnepe

Jeromos egyházatya (†420), a későbbi magyar föld fia. Betlehemi remeteségében ő fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást. Önmagát úgy jellemzi: „filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egyszerre, továbbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak ismerője”. 

Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő, ókori Stridon városában született, melyet a kutatás Csáktornya (Čakovec) muraközi várossal azonosít.
Szülei keresztények voltak, ám őt nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, hamar kitűnt tehetsége. Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. A latin klasszikusok jelentős mértékben hatottak nyelvezetére, gondolkodására.
Barátaival, Bonosiusszal és Rufinusszal látogatta a katakombákat. 366 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katekumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Húsvét után elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott; újra tanulni kezdett. Vonzani kezdte a szerzetesi élet. Elhatározta, hogy visszatér Itáliába, Aquileiába, és elmélkedő-aszketikus életet kezd. Barátaival együtt Chromatius szerzetes vezetésére bízta magát. A kis szerzetesi közösség életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Amikor közösségük szétszóródott, Jeromos állhatatos maradt. Útra kelt keletre, ahol, mint tudta, a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. Könyvtárát és a Rómában készített följegyzéseket magával vitte. Ám a  családjától való elszakadás mély sebet ütött szívében.

Antiochiában tökéletesítette Szentírás-ismereteit, Tiberiásban megtanult héberül. Kalkisz pusztájába vonult, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Ám természete ellenkezett ezen életformával; kulturális és vallási érdeklődése között őrlődött. Egy álmában figyelmeztetést kapott, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések gyötörték. Az ariánus vita és az antiochiai egyházszakadás a pusztákon is fölkorbácsolta a remeték lelkét; a szerzetesek között pártok alakultak. Jeromos, belefáradva a vitákba, visszatért Antiochiába.
Paulinus, a város püspöke pappá szentelte. Jeromos papként is hű maradt szerzetesi hivatásához, megőrizte mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, aki föllelkesítette Origenész iránt; s Jeromos lefordította Origenész huszonnyolc homíliáját.

Damazusz pápa kezdeményezésére 382-ben zsinatot hívtak össze. Paulinus püspököt Jeromos kísérte el a zsinatra, melynek végeztével a pápa bevonta legszűkebb munkatársi körébe. Hamarosan rábízták az evangéliumok latin fordításának átvizsgálását: e munka nem egyszerűen szövegvizsgálat volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem kiterjedt az egész Szentírásra. Jeromos húsz éven át foglalkozott vele, e munkában minden tehetségét és tudását az egyház szolgálatára szentelve.

Damazusz pápa halála után Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Követőikkel Betlehemben telepedtek le, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, melyet ő irányított; egyet nők számára, annak vezetését Paulára bízta.
Az ezt követő hosszú, harmincöt évig tart, irodalmi téren termékeny időszakban segítségére volt nagy könyvtára és följegyzései. Eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét; megteremtve azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. A fordítás elkészültével hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; ám teológiai tartalmuk és nyelvi formájuk szegényesebb.

Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedésekkel töltötte. Egészsége, látása meggyengült; egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta. Kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Az V. századi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját. Rómában a VIII. század óta ünneplik.
Jeromos élete szakadatlan harc volt. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora, az egyház iránti szeretete tiszteletet parancsol. Utolsó éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez.

A legenda szerint, amikor Betlehemben, egy kolostor apátjaként az Írás fordításán fáradozott, egy sántikáló oroszlán vetődött arra. A testvérek halálra rémültek, ám Jeromos utasítására kezelésbe vették az állat tövisektől fölsértett lábát. Az ápolás során az oroszlán teljesen megszelídült, s mikor felgyógyult, Jeromos a kolostor szamarának őrzését és terelgetését bízta rá, mintha pásztorkutya lenne – olvasható Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.

A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma (1446) hajdan jeles búcsújáró hely volt. Az, hogy a majdani magyar haza szülöttje volt, továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett és megírta a rend szellemi ősének, Remete Szent Pálnak életrajzát, Jeromost pálosaink körében különösen tiszteltté tette. A pálos Báthori László Jeromos szellemi ösztönzésére fordította magyarra a Bibliát. Életrajzát Orosz Ferenc rendtárs írta meg magyarul: „Szent Jeronimus. Egyedül valóságnak ékessége. Az az Thebaisbéli dütsőséges Szent Pál pátriárkának, remeték fejedelmének és mesterének élete és halála”.

Szent Jeromos ünnepe

Nincsenek megjegyzések: