Oldalak

kedd, szeptember 24, 2013

Napi gondolatok: Földi pálya nem marasztja, Krisztus útján megy tovább...


Szent Gellért vértanú-püspök és
Szent Imre herceg szobra Sepsiszentgyörgyön
SZENT GELLÉRT PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ ünnepe
Szentünk azoknak a sorába tartozik, akik nem magyar földön látták meg a napvilágot, de életük, működésük és haláluk ide kapcsolja őket. Velence volt a szülőföldje, az a lagúnák szabdalta szigetföld, amelynek első lakói a helyi hagyomány szerint Attila hunjai elől menekültek ide a szárazföld városaiból és falvaiból.
Gellért 980 körül született. Ötéves volt, amikor szülei – apját Sagredo Gellértnek hívták – áteveztek vele a Szent Márk székesegyházzal átellenben lévő San Giorgio (=Szent György) - szigetre. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű kisfiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés monostora tagjainak imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek felgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és a Szent Benedek rend lelki életébe, fegyelmébe.

15 éves lehetett, amikor édesapja Jézus iránti szeretetből szentföldi zarándoklatra indult. Társaival együtt elérte Palesztina partjait, ahol rabló arabok támadták meg őket. Csatára került a sor, s bár a támadókat megfutamították, édesapja holtan maradt a csatatéren. Így teljesült az a vágya, miszerint abban a földben szeretne pihenni, amelyet a Megváltó vére öntözött… Az ő emlékére vette föl az ifjú György a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyját is elvesztette. Őt a San Giorgio monostor sírboltjába temették.

Később a magasabb fokú tanulmányok végzésére Bolognába ment. Velencébe visszatérve hamarosan apáttá választották. 1015-ben a Szentföldre szándékozott költözni, de Razina, a pannonhalmi apát meggyőzte, hogy útját Magyarország felé vegye. Szent István elé vezették, aki fiának, Imrének nevelését bízta rá. Ennek befejeztével Bakonybélbe vonult, a magányban imáinak és tanulmányainak élt. 1030-ban csanádi püspök lett, szervezte az egyházmegyét, térítette a pogányokat, szembeszállt a zsarnoki túlkapásokkal, tanácsaival az ország ügyeit jó irányba terelte, írt hittudományi műveket és szentbeszédeket. Egyetlen megmaradt könyvének címe: Deliberatio supra hymnum trium puerorum.

1046. szeptember 24-én, a pogánylázadás alkalmával Budán Bőd (egri) és Beszteréd (nyitrai) püspöktársaival együtt a hitért kegyetlen halált szenvedve elnyerte a vértanúság koronáját. 1083. július 26-án, Csanádon avatták szentté.

Ima: Istenünk, ki Szent Gellért püspöknek vértanúságáért megadtad a halhatatlanság koronáját, engedd jóságosan, hogy akinek emlékezetét áhítattal üljük itt a földön, annak szüntelen pártfogása védelmezzen minket a mennyben!

Nincsenek megjegyzések: