kedd, szeptember 10, 2013

Ferenc pápának ajándékozta öreg Renault-ját

Ahogy megbeszélték, don Renzo pontosan délután öt órára megérkezett a Vatikánba, éppen a szeptember 7-i imavirrasztás előtt. Vele jött közel száz hívő is a veronai egyházmegyéből, hogy elhozzák a Szentatya új autóját.

„Új”, átvitt értelemben, hiszen a ’84-es évjáratú kis Renault 4 majdnem 30 éves és 300 ezer km-t tett meg. De Ferenc pápa örömmel fogadta az ajándékot (a plébános egészen egyszerűen levélben kínálta fel neki), és a kulcsátadás a szokásos módon történt: találkoztak, mentek egy próbakört az autóval, don Renzo vezetett, a Szentatya mellette ült.

Minden júliusban kezdődött, amikor Renzo Zocca, periférián élő plébános nagyon magáénak érezte Bergoglio pápa szavait arra vonatkozóan, hogy a papoknak és szerzeteseknek milyen mértéktartóan kell használniuk a közlekedési eszközöket. A 69 éves pap tollat fogott, és levélben felkínálta a Szentatyának saját autóját: egy öreg, de jól karban tartott, fehér Renault 4-et, amely 30 év alatt sosem hagyta cserben...

A folytatás az alábbi linken olvasható 
Ferenc pápának ajándékozta öreg Renault-ját

Nincsenek megjegyzések:

XII. Felsőháromszéki Gyalogos Zarándoklat Csíksomlyóra

 Az idén is meg lesz szervezve a gyalogos zarándoklat Csíksomlyóra.