Bocsássatok
meg nekem, ha ez egy kicsit lehangoló témának tűnik. Valójában ennek ellentéte.
Emlékszem,
amikor főiskolás voltam rövidke 10 évvel ezelőtt. Önmagammal voltam elfoglalva.
Ami egy természetes, ámbár önző szemléletmód bármely hasonló életszakaszban
járó ember számára. Mi legyen a fő tantárgyam? Milyen órákat vegyek föl? Milyen
csoportokhoz csatlakozzak? Mit csinálok, miután lediplomázok? Mik a
felelősségeim? Teljesítem-e őket? Hova megyek? Hogy fog kinézni az életem
hátralevő része? Kivel fogom eltölteni?
A
jövő nagy kérdőjel volt számomra, amely elemésztette a napi energiáimat és
gondolataimat. És ezek csak akkor jöttek, amikor túljutottam ennél nyomasztóbb
kérdéseken is, mint pl. Hogy nézek ki? Mit gondolnak rólam mások? És ez-meg-az tényleg
a barátom-e?
Nem
mintha ezek a kérdések nem kellene, hogy számítsanak számodra. De megtanultam,
hogy nem számítanak annyira nagyon. Legalábbis akkor nem, ha a helyes
kontextusba helyezzük őket…
A
halál kontextusába. A te halálodéba hogy pontos legyek.
,,Senki
sem állíthatja magabiztosan, hogy holnap is élni fog.” – Euripidész
Na
mármost, dönthetsz úgy, hogy lehangolódsz emiatt. Vagy, engedheted, hogy
megédesítse ennek a kalandnak minden pillanatát addig, amíg élsz.
Ugyanakkor,
a halál témája nem csak egy emlékeztető, hogy örvendj annak az időnek, amid
van. Ennél fontosabb, hogy emlékeztet arra, hogy az idő véges.
Történhet
akár ennek a mondatnak a végén, vagy száz év múlva, az életed akkor, ott véget
fog érni. És rövid lesz. Kérdezz meg bárkit, aki meghalt. Mit gondolsz? Mi lesz
azokkal a kérdésekkel, amelyeket előbb említettem? A megválaszolásuk már nem is
lesz olyan fontos.
És
nem te leszel az, aki kérdéseket tesz föl magadnak. Aki alkotott téged, az fog
kérdezni. Tudod, a Fickó, akinek fontos terve van az életeddel, nem számít,
milyen jelentéktelennek tűnik is neked ez a terv. A Fickó, aki szabadságot
ajánl neked a hasztalan aggodalmaidból és apró stresszhelyzeteidből mindened
egyszerű áráért cserébe. A Fickó, aki hűséget követel, nem sikert. Igen, Ő.
A
Fickó, aki mikor meghalsz, ilyeneket fog kérdezni: „Mit tettél a legkisebb
testvéreimmel?” és „Hogyan töltötted el az időt, amelyet a Földön kaptál?” és „A
szeretet életét élted?”
Más
szavakkal, úgy élted az életedet Istenért és másokért, mintha minden egyes
pillanat az utolsó volna? Vagy esetleg önző módon, napjaidat biztosra véve, azt
gondolva, hogy minden másra lesz időd később?
Bármely
pillanatban egybeeshet az utolsó pillanatod a jelenlegi pillanattal. Ez egy
tény, amely elől senki sem menekülhet el. A jó hír az, hogy addig minden
pillanatban a végtelenség az, amit számodra ajánlott – te a saját valutádat
cseréled el, rövid, gyakran fájdalmas, nehéz, porként végződő életedet, az
örökké tartó örömre. Egy gyilkos üzlet. Ugyanakkor határidős ajánlat.
Ó,
és az is megtörténik, hogy ez az „üzlet” nemcsak az elkövetkezendő,
természetfeletti életben ad békét és örömet, hanem ez a titka az itteni békének
és örömnek is. Köss üzletet! Bármilyen hosszú időt ad neked Isten ebben az első
kalandban, légy hálás és öleld magadhoz minden egyes percét. Éld a legteljesebb
életet! Ne vesztegess el pillanatokat azzal, hogy nem Istenért teszed a
dolgaidat.
„A
pallérozott elme számára a halál nem más, mint egy új kaland kezdete.” – Albus
Dumbledore
Éld
ezen életed minden pillanatát Istenért és másokért és pallérozott leszel a
következő nagy kalandra akármikor kezdődjék is Isten szerint.
Matt Warner (Arlington, TX)
Matthew Warner szereti Istent, feleségét, gyermekeit, a
csokis sütit, a forróvajas kenyeret, a szunyókálást és a kínos csendet. A
flocknote.com alapítója és a fallibleblogma.com-on blogol. Twitter:
@MatthewWarner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése