Oldalak

péntek, augusztus 09, 2013

Ferenc pápa aranya I. – ,,A szívek felmelegítése”


Majdnem úgy éreztem magam az elmúlt héten, mintha Rióban lettem volna, a megállíthatatlan tweetek és facebook bejegyzések miatt, és amiatt, hogy Ferenc pápa szavai olyan könnyen elérhetőek. A korább Ifjúsági Világtalálkozókon szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy jobban lehet követni az eseményeket, ha nem vagy ott. (Nézzünk szembe vele… ha elmúltál 25 éves és nincs latin-amerikai temperamentumod, a Világtalálkozó kemény számodra!) Az egyik csodás nővér, akinek nagyon gyümölcsöző ifjúsági szolgálata van, megjegyezte, hogy amennyi lelkesedéssel elment két évvel ezelőtt Madridba, azt mind elvesztette. Ismerős érzés…

Visszatérve Ferenc pápához. Minden ismerősöm el volt kápráztatva és sóhajtozott hihetetlen szavain az elmúlt héten. Számomra az egyik fő pont a brazil püspökökhöz intézett megjegyzése volt. Végigfutottam ezen az igazán figyelemre méltó beszéden néhányszor és kivettem belőle néhány igazán zseniális kincset.  Mindegyiknek szüksége van egy saját bejegyzésre, szóval nézzük, hogy sikerül.

Kezdésnek az alábbival szeretném kezdeni:
Szeretném, ha mindannyian megkérdeznénk ma magunkat: még mindig az az Egyház vagyunk, amely képes felmelegíteni a szíveket?  Egy Egyház, amely képes visszavezetni az embereket Jeruzsálembe? Vagy hazahozni őket? Jeruzsálemben találhatók a gyökereink: az Írások, a katekézis, a szentségek, a közösség és az Úrral, Máriával és az apostolokkal való barátság… Képesek vagyunk ezekről a gyökerekről beszélni, amelyek még mindig újjáélesztik a csodálkozást szépségükkel?
,,Egy Egyház, amely képes felmelegíteni a szíveket…” Bill Hybels: Bátor vezetés című kis könyvére emlékeztet. A második fejezetben Hybels vezetőkről ír, akik “fehéren izzó” rálátással rendelkeznek arra, hogy miről szól az egyházuk és így szenvedélyessé teszik és meggyújtják azok szívét, akik hallgatják őket. Emlékezzünk arra, hogy a lelkesedés szó görög megfelelője “en-theos” – ami szó szerint Istentől megszállottat jelent. A szívünk szenvedélyének szikrája lángra gyújthat egy másik szívet. 

Sokat elmélkedhetnénk azon, hogy mennyire jól „melegítjük a szíveket” mi, az Egyház. A püspökök és papok felelősséget vállalnak ezért a szolgálatukban és a hívekkel való kommunikáció során. Azok, akik a szegényekkel dolgoznak szeretetük és jótékonyságuk által “melegítik fel a szíveket”.  A szemlélődő szerzetesek őszinte és mélységes közbenjárás által “melegítik fel a szíveket”. Azok, akik betegeket vagy elítélteket látogatnak az irgalmasság különleges apostoli hivatásán keresztül “melegítik fel azok szíveit”, akik szenvednek vagy elvesztek.

Ugyanakkor, mivel ez a blog különösen a katekétáké, gondolkodjunk el azon, hogy nekünk katekétáknak miként kell “felmelegíteni a szíveket.” Itt egy pár kérdés, amely segíthet:
•    Mielőtt tanítunk, imádkozunk-e buzgón a Szentlélekhez, hogy töltse be azok szívét, akiket tanítunk? Mégiscsak Ő az, aki megfordítja a szíveket, amikor beszélünk!
•    Amikor tanítunk, szenvedélyesen beszélünk-e? Nem kimunkált élénkséggel vagy izgalommal, hanem az Úr iránti mélységes szeretetből, amely természetesen árad szenvedélyes szavainkból.
•    Ha küszködünk azzal, hogy szenvedélyesen tanítsuk a témát, töltöttünk-e elég időt csendes imában az Úrral az Oltáriszentség előtt? Kértük-e őszintén a Szentlélek segítségét elégszer?
•    Nem csak Krisztust szeretjük-e, hanem azokat is, akiket tanítunk? Ezen emberek iránti eredeti szeretetünk, hogy megismerjék Krisztust, hogy megtapasztalják a Vele való életet, hogy a Szentlélek örömét kapják meg szíveikbe – jönni fog ezáltal.
Ahogy már mondtam számtalanszor, ígérjük meg magunknak: akkor hagyjuk abba az imádságot, amikor a tanítást is.

Forrás:Istenről, vallásról, életről, emberről.

Nincsenek megjegyzések: