Lwanga Szent Károly és társai, Ugandai vértanúk emléknapja
Ugandában sok keresztényt öltek meg Mwanga király parancsára 1885 és 1887 között a vallás iránti gyűlöletből. Néhányan közülük magában a királyi udvarban teljesítettek szolgálatot, vagy a király személye körül tevékenykedtek. Ezek közül is kitűnt Lwanga Károly 21 társával, akiket mint buzgó katolikusokat, részben karddal fejeztek le, részben pedig megégettek 1886. június 3-án, amiért a király tisztátalan vágyainak nem engedtek.
VI. Pál pápának az ugandai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből
A vértanúk dicsősége a jövő újjászületés jele
Ezek az afrikai vértanúk a Martyrológiumot, azaz a győztesek könyvét egy olyan új lappal gazdagítják, amelyen egyaránt szörnyű, véres és dicső események vannak feljegyezve. Egy egész lapot mondtam, amely egészen méltó módon csatlakozik az ősi Afrikának ama kiváló beszámolóihoz, amelyekről a jelen korban élő és bizonyos mértékben kishitű emberek talán úgy gondolták, hogy többé már nem is lesz azoknak a lapoknak méltó folytatása.
Mert ki is remélhette volna, hogy egy teljesen hasonló példaképet tudunk majd odaállítani azok mellé a lelkeket megrendítő akták mellé, amelyek beszámolnak a scili vértanúkról vagy a karthágói mártírokról és az uticai vértanúk tündöklő csapatáról, akikről megemlékezik Szent Ágoston és Prudentius is? Továbbá ki hitte volna, hogy az egyiptomi vértanúk mellé — akiknek fönséges dicséretét Aranyszájú Szent János írásaiban találjuk meg —, majd pedig a vandál üldözések vértanúi mellé napjainkban olyan újabb történetek sorakoznak oda, amelyekben semmivel sem kevesebb a bátor tanúságtétel, és amelyek semmivel sem kisebb dicsőségről számolnak be?
Ki gondolhatta volna, hogy az annyira közismert, dicső afrikai vértanú és hitvalló szentek, mint Ciprián, Felicitasz és Perpetua, meg a nagy Ágoston mellé egykor majd odasorakoztatjuk Lwanga Károlyt, Mulumba Kalemba Mátyást — milyen drága nevek ezek nekünk — és az ő húsz társukat? És külön említésre méltók azok az anglikán egyházhoz tartozó keresztények is, akik szintén Krisztusért szenvedték el a halált.
Ezek az afrikai vértanúk mindenesetre egy új korszak megnyitói. De jaj, ne gondoljunk most vallásüldözésekre és vallási viszálykodásokra, hanem inkább egy keresztény és társadalmi megújhodásra.
Afrikát ugyanis megszentelte ezeknek a vértanúknak a vére, és velük egy új korszak kezdődött el. (Ó, bár adná Isten, hogy ők legyenek az utolsó vértanúi is, hiszen oly nagy és annyira értékes az ő áldozatuk!) Afrika most újjászületik, mint szabad és önrendelkezésű Afrika.
Az a gaztett, amelynek áldozatául estek, oly irtóztató és annyira jellegzetes volt, hogy már maga ez is nyilvánvalóvá teszi: mennyire szükséges, hogy ez az új nép erkölcsileg is teljesen átformálódjék, és a jövő nemzedékeinek egy egészen új lelki beállítottságot tudjon áthagyományozni. Az a gaztett mintegy elősegíti az átmenetet abból az egyszerű és műveletlen életformából, amelyben voltak ugyan bizonyos kiváló emberi értékek, de tele volt hibával és babonás gyengeséggel, és mintegy saját rabságában volt gúzsba kötve; elősegíti az átmenetet abba a kulturált életbe, amely már emelkedettebb emberi lelkületet és magasabb fokú szociális életformát követel meg.
Forrás: zsolozsma.hu
Ugandában sok keresztényt öltek meg Mwanga király parancsára 1885 és 1887 között a vallás iránti gyűlöletből. Néhányan közülük magában a királyi udvarban teljesítettek szolgálatot, vagy a király személye körül tevékenykedtek. Ezek közül is kitűnt Lwanga Károly 21 társával, akiket mint buzgó katolikusokat, részben karddal fejeztek le, részben pedig megégettek 1886. június 3-án, amiért a király tisztátalan vágyainak nem engedtek.
VI. Pál pápának az ugandai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből
A vértanúk dicsősége a jövő újjászületés jele
Ezek az afrikai vértanúk a Martyrológiumot, azaz a győztesek könyvét egy olyan új lappal gazdagítják, amelyen egyaránt szörnyű, véres és dicső események vannak feljegyezve. Egy egész lapot mondtam, amely egészen méltó módon csatlakozik az ősi Afrikának ama kiváló beszámolóihoz, amelyekről a jelen korban élő és bizonyos mértékben kishitű emberek talán úgy gondolták, hogy többé már nem is lesz azoknak a lapoknak méltó folytatása.
Mert ki is remélhette volna, hogy egy teljesen hasonló példaképet tudunk majd odaállítani azok mellé a lelkeket megrendítő akták mellé, amelyek beszámolnak a scili vértanúkról vagy a karthágói mártírokról és az uticai vértanúk tündöklő csapatáról, akikről megemlékezik Szent Ágoston és Prudentius is? Továbbá ki hitte volna, hogy az egyiptomi vértanúk mellé — akiknek fönséges dicséretét Aranyszájú Szent János írásaiban találjuk meg —, majd pedig a vandál üldözések vértanúi mellé napjainkban olyan újabb történetek sorakoznak oda, amelyekben semmivel sem kevesebb a bátor tanúságtétel, és amelyek semmivel sem kisebb dicsőségről számolnak be?
Ki gondolhatta volna, hogy az annyira közismert, dicső afrikai vértanú és hitvalló szentek, mint Ciprián, Felicitasz és Perpetua, meg a nagy Ágoston mellé egykor majd odasorakoztatjuk Lwanga Károlyt, Mulumba Kalemba Mátyást — milyen drága nevek ezek nekünk — és az ő húsz társukat? És külön említésre méltók azok az anglikán egyházhoz tartozó keresztények is, akik szintén Krisztusért szenvedték el a halált.
Ezek az afrikai vértanúk mindenesetre egy új korszak megnyitói. De jaj, ne gondoljunk most vallásüldözésekre és vallási viszálykodásokra, hanem inkább egy keresztény és társadalmi megújhodásra.
Afrikát ugyanis megszentelte ezeknek a vértanúknak a vére, és velük egy új korszak kezdődött el. (Ó, bár adná Isten, hogy ők legyenek az utolsó vértanúi is, hiszen oly nagy és annyira értékes az ő áldozatuk!) Afrika most újjászületik, mint szabad és önrendelkezésű Afrika.
Az a gaztett, amelynek áldozatául estek, oly irtóztató és annyira jellegzetes volt, hogy már maga ez is nyilvánvalóvá teszi: mennyire szükséges, hogy ez az új nép erkölcsileg is teljesen átformálódjék, és a jövő nemzedékeinek egy egészen új lelki beállítottságot tudjon áthagyományozni. Az a gaztett mintegy elősegíti az átmenetet abból az egyszerű és műveletlen életformából, amelyben voltak ugyan bizonyos kiváló emberi értékek, de tele volt hibával és babonás gyengeséggel, és mintegy saját rabságában volt gúzsba kötve; elősegíti az átmenetet abba a kulturált életbe, amely már emelkedettebb emberi lelkületet és magasabb fokú szociális életformát követel meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése