A lepra a zsidó felfogásban egyrészt a bűn következménye, másrészt a bűn jelképe. Ezért a leprást a zsidók elsősorban nem betegnek, hanem tisztátalannak, bűnösnek tekintették. S úgy gondolták, hogy ha egy ilyen beteg meggyógyul, az annak a jele, hogy Isten megbocsájtotta bűneit. Amikor tehát Jézus meggyógyítja a leprást, e szimbolikus értékű cselekedettel azt tanítja, hogy ő valóban Isten, mert hatalma van a bűnök eltörlésére.
A gyógyítással kapcsolatos hallgatási tilalom közvetett módon ugyanezt tanítja. Jézus hallgatást parancsol a meggyógyított embernek, mert el akarja kerülni a félreértést. Tudatában van annak, hogy kereszthalála és feltámadása előtt az emberek csak felszínesen fogják értelmezni cselekedetét: a gyógyulásban csupán fizikai gyógyulást fognak látni, a gyógyítót valamiféle evilági csodadoktornak fogják tartani; s nem veszik észre, hogy az ő isteni küldetése elsősorban nem a fizikai nyavalyák kiküszöbölésére irányul, hanem arra, hogy megszabadítsa az emberiséget a bűn végzetes következményétől, a biztos kárhozattól.
Bűneink és mások bűneinek következményeként valamennyien leprások vagyunk. Lehet, hogy ennek nincsenek kívülről látható jelei; de a gyilkos kór, az örök halált hozó bűn belülről pusztítja lényünket. Az evangélium arra tanít, hogy Jézus meg tud szabadítani e belső betegség végzetes következményétől. Folyamodjunk tehát hozzá, és az evangéliumi leprás bizalmával kérjük őt, tisztítson meg bennünket a bűn leprájától, hogy a gyógyult ember hálás örömével hirdethessük csodatetteit a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése