péntek, november 09, 2012

A város és a világ minden templomának anyja és feje



A mai napon a Rómában lévő lateráni bazilika felszentelésének ünnepét üli a világegyház. Ez az ünnep kifejezésre juttatja az egységet és szeretetet Péter apostoli széke iránt, amely Antiochiai Szent Ignác tanúsága szerint „az egyetemes szeretetközösség élén áll”! A világ bármely pontján élő katolikus közösségek számára egyformán fontos ünnep a mai, mert a Péter-utóddal, a pápával való egység megünneplése mindnyájunkban világossá teszi: egyedül és csakis Krisztusra, a legfőbb Pásztorra alapozhatjuk életünket, csakis így válhatunk Isten örömére és dicsőségére egyházzá ebben a világban.
Róma - Lateráni bazilika
Talán fölmerül a kérdés, hogy miért emlékezünk meg mi is a lateráni bazilika felszentelésének eseményről, mi, akik annyira távol élünk tőle?
Először is azért, mert ez volt Róma és a kereszténység első nyilvános temploma. Miután Nagy Konstantin császár 313-ban megszüntette a keresztények üldözését és teljes vallásszabadságot biztosított számukra, ő maga rendelte el megépítését az előkelő római család, a Lateranusok területén. 324-ben I Szilveszter pápa a Legszentebb Megváltó tiszteletére szentelte fel.
Azóta is ez Róma és az Egyház főtemploma. Ma ugyan ténylegesen a Szent Péter bazilika áll a fontos világegyházi események középpontjában, hisz a Szent Péter téren, vagy a közvetlen közelében lévő kihallgatási teremben találkozik a Szentatya minden szerdán a világ minden részéről Rómába zarándokló hívekkel, itt vannak a szentté- és boldoggá avatások.
Mégis Róma és a pápa főtemploma a Lateráni bazilika. Az első évezredben ténylegesen is ez volt a pápa főtemploma, közelében volt a lakóhelye is. Ez csak a pápák hét évtizedes Franciaországi, Avignoni fogsága idején szűnt meg a XIV. században. Amikor onnan visszatértek, már a Szent Péter templom mellett épült fel a lakóhelyük.
A bazilika homlokzatán lévő felirat
A Lateráni bazilika homlokzatán azonban ez után is ott volt a felirat, és ott van ma is: „A város és a világ minden templomának anyja és feje”, melynek szentelési évfordulóját a Szent Péter és mindenkori utódja iránti tiszteletből üli meg az egész világegyház.
Találó a felirat, mert mit is köszönhet az ember egy anyának? Az életet. Mit köszönhetünk a templomnak, ahol megkereszteltek bennünket? Az istengyermeki, a természetfeletti örök életet. Így tehát a templom is anya, s azzal a hálával kell hozzá viszonyulni, mint a szülőanyához szokás, - ezért is nevezzük anyaszentegyháznak.

A templom saját méltóságunkra figyelmeztet. Isten épülete vagyunk, mondja Pál apostol, mert a keresztség révén a Szentlélek templomai lettünk és közösséget alkotva építjük Isten épületét.
Mi mindannyian egyenként is Isten templomai vagyunk, tehát nem a magunkéi, hanem olyan épület, amelynek célja önmagán túlmutat: azért áll fenn, azért létezik, hogy szentségével és szépségével Isten dicsőségére legyen. Ezért biztat Pál apostol, hogy akár esztek akár isztok, vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten nagyobb dicsőségére.
Az egyház nem tud hitelesen tanúságot tenni, és létezni pusztán csak a keresztlevelüket lobogtató, önfejűen és különcködve élő, létüket pusztán a világban való előmenetelre alapozó megkereszteltekben.
A keresztségben a Krisztushoz kapcsoltaknak állapotbeli kötelességük Krisztus Lelke által Isten épületévé épülni, összekapcsolódva a többi megkeresztelttel. Mindezt annak a felelősségnek a tudatában tesszük és kell tenni, hogy az épületben minden kőre szükség van: a szem előtt levőkre éppúgy, mint a falakat láthatatlanul erősítőkre.

A mai napon a lateráni bazilika felszentelésére emlékezünk. Az emléknap felveti a kérdést: mi hogyan gondolkodunk a templomról? Vajon milyen lelkülettel látogatjuk Isten házát? A megszokás, a megszólástól való félelem vezet ide, vagy az Isten iránti szeretet? Közömbösen, érdektelenül vagyok jelen, vagy tudom, hogy mi történik az oltáron? Földi terveinket szövögetjük, vagy valóban az égről álmodunk? Kereskedni akarunk Istennel, vagy találkozni akarunk a halált legyőző Krisztussal? Kiválasztottságunk tudatában ‘menedékhelynek’ tekintjük Isten házát, vagy tudatában vagyunk annak, hogy a falakon kívüli emberek is, a más vallású, más nyelvű emberek is valamiképpen Krisztushoz tartoznak?
Ha e kérdések hallatán kellemetlenül érezzük magunkat, kérjük Isten segítségét. Imádkozzunk! Kérjük őt, úgy alakítsa és formálja lényünket, hogy a templomban ne az evilági érdekeinket kiszolgáló automatát, hanem mindig az égi világ jelenlétét és feltámadt és a minden embert üdvözíteni akaró Krisztussal való találkozás színhelyét lássuk.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...