péntek, november 09, 2012

A szentek tanítása: A békesség útja – I. rész



Írta: Szalézi Szent Ferenc (1567-1622) - (Levél Puy d'Orbe apátnőjéhez)

Szalézi Szt. Ferenc
1. Isten a békesség Istene

Mivel a szeretet csak a békességben lakozik, mindig gondosan ügyeljen arra, hogy jól megőrizze szívének szent nyugalmát, amit oly gyakran ajánlok önnek.
Azok a gondolatok, amelyek nyugtalanságot és zűrzavart okoznak a léleknek, egyáltalán nem Istentől valók, aki a Béke Fejedelme. Ezek az ellenség kísértései, következésképpen el kell vetni őket, nem kell törődni velük.
Mindenben és mindenütt békésen kell élni. Érjen minket külső vagy belső szenvedés, békességgel kell fogadni. Ha öröm ér, azt is fogadjuk békességgel, túlzott izgalom nélkül. Menekülnünk kell a gonosz elől? Tegyük békésen, aggodalom nélkül, különben futás közben eleshetünk, és alkalmat adunk az ellenségnek, hogy megöljön. Jót kell cselekedni? Cselekedjünk békésen, különben a kapkodásunkkal sok hibát követünk el. Még ha áldozatot hozunk, azt is békésen kell tenni.

2. Hogyan szerezzük meg a békét?

Három dolgot tegyünk, drága leányom, és békességünk lesz: tiszta szándék legyen bennünk, hogy mindenben Isten dicsőségét akarjuk. E cél érdekében tegyük meg azt a keveset, amit tudunk, lelkiatyánk tanácsa szerint, a többinek a gondját hagyjuk Istenre.
Aki minden szándékával Istent keresi, és megteszi, amit tud, miért nyugtalankodik? Mi félnivalója van? Nem, nem, Isten nem olyan rettenetes azokhoz, akiket szeret, kevéssel is megelégszik, mert tudja, hogy nem rendelkezünk sokkal. Tudja, drága leányom, hogy a mi Urunkat Béke Fejedelmének hívja az Írás, következésképpen mindenütt, ahol Ö a legfőbb úr, mindent békességben tart. Persze az is igaz, hogy mielőtt helyreállítja a békét valahol, először háborút kelt benne, a szívet és a lelket elválasztja a számukra legdrágábbaktól, a megszokott és közönséges ragaszkodásoktól, vagyis a mértéktelen önszeretettől, önbizalomtól, tetszelgéstől és ehhez hasonlóktól.
Amikor az Úr elválaszt minket ezektől az oly dédelgetett, drága szenvedélyektől, úgy tűnik, mintha elevenen megnyúzná a szívünket, nagyon keserű érzéseink vannak, szinte lehetetlen, hogy ne hadakozzunk ellene teljes lelkünkből, mert fáj az elszakadás. A léleknek ez a vergődése azonban nem nélkülözi a békét, amikor végül a szenvedéstől lesújtva azért mégsem hagyjuk, hogy akaratunk bele ne törődjön az Úr akaratába, rászögezzük az Ő isteni tetszésére; feladatainkat, szokásos tevékenységünket pedig bátran folytatjuk. 


Folytatjuk...

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...