Írta: Szalézi Szent Ferenc
(1567-1622) - (Levél Puy d'Orbe apátnőjéhez)
 |
| Szalézi Szt. Ferenc |
1. Isten a békesség Istene
Mivel a szeretet csak a
békességben lakozik, mindig gondosan ügyeljen arra, hogy jól megőrizze szívének
szent nyugalmát, amit oly gyakran ajánlok önnek.
Azok a gondolatok, amelyek
nyugtalanságot és zűrzavart okoznak a léleknek, egyáltalán nem Istentől valók,
aki a Béke Fejedelme. Ezek az ellenség kísértései, következésképpen el kell
vetni őket, nem kell törődni velük.
Mindenben és mindenütt békésen
kell élni. Érjen minket külső vagy belső szenvedés, békességgel kell fogadni.
Ha öröm ér, azt is fogadjuk békességgel, túlzott izgalom nélkül. Menekülnünk
kell a gonosz elől? Tegyük békésen, aggodalom nélkül, különben futás közben
eleshetünk, és alkalmat adunk az ellenségnek, hogy megöljön. Jót kell
cselekedni? Cselekedjünk békésen, különben a kapkodásunkkal sok hibát követünk
el. Még ha áldozatot hozunk, azt is békésen kell tenni.
2. Hogyan szerezzük meg a békét?
Három dolgot tegyünk, drága
leányom, és békességünk lesz: tiszta szándék legyen bennünk, hogy mindenben
Isten dicsőségét akarjuk. E cél érdekében tegyük meg azt a keveset, amit
tudunk, lelkiatyánk tanácsa szerint, a többinek a gondját hagyjuk Istenre.
Aki minden szándékával Istent keresi,
és megteszi, amit tud, miért nyugtalankodik? Mi félnivalója van? Nem, nem,
Isten nem olyan rettenetes azokhoz, akiket szeret, kevéssel is megelégszik,
mert tudja, hogy nem rendelkezünk sokkal. Tudja, drága leányom, hogy a mi
Urunkat Béke Fejedelmének hívja az Írás, következésképpen mindenütt, ahol Ö a
legfőbb úr, mindent békességben tart. Persze az is igaz, hogy mielőtt
helyreállítja a békét valahol, először háborút kelt benne, a szívet és a lelket
elválasztja a számukra legdrágábbaktól, a megszokott és közönséges
ragaszkodásoktól, vagyis a mértéktelen önszeretettől, önbizalomtól,
tetszelgéstől és ehhez hasonlóktól.
Amikor az Úr elválaszt minket ezektől az oly dédelgetett, drága
szenvedélyektől, úgy tűnik, mintha elevenen megnyúzná a szívünket, nagyon
keserű érzéseink vannak, szinte lehetetlen, hogy ne hadakozzunk ellene teljes
lelkünkből, mert fáj az elszakadás. A léleknek ez a vergődése azonban nem
nélkülözi a békét, amikor végül a szenvedéstől lesújtva azért mégsem hagyjuk,
hogy akaratunk bele ne törődjön az Úr akaratába, rászögezzük az Ő isteni
tetszésére; feladatainkat, szokásos tevékenységünket pedig bátran folytatjuk.
Folytatjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése