Oldalak

vasárnap, október 07, 2012

Vasárnapi gondolatok: Soha nem volt még ennyi megkereszteltje az Egyháznak, és soha nem élt még ennyi hitetlen ember az egyházban.



Az elmúlt vasárnap arról elmélkedtünk, hogy a Szentírás számunkra nem lehet csupán egy könyv a többi közül, hanem életünk részévé kell válnia. Mindennapjainkat annak fényében kell megélnünk, életvitelünket, magatartásunkat, gondolkodásmódunkat, döntéseinket hozzá kell igazítanunk.
A pápa álma a düledező egyházról
A mai vasárnapon, Szent Ferenc atyánk ünnepe után, arról szeretnénk gondolkodni, hogy az ő életében milyen szerepet töltött be Isten üzenete, vagyis milyen volt az ő kapcsolata a Szentírással, a Bibliával. Mindezt szeretnénk tenni azért, mert a szenteket csak úgy érdemes tisztelnünk, ha égi pártfogásukat kérjük és életpéldájukat követjük.
Márpedig ezzel kapcsolatosan Ferenc legfőbb törekvése, legforróbb vágya az volt, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent Evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza életpéldáját, mert tudta, hogy Krisztus Urunk az a szegletkő, akire érdemes ráépíteni életünket, jövőnket, s örök boldogságunkat.
Ferenc, akit sokan második Krisztusnak tartottak, mert annyira tökéletesen megélte az evangéliumot, 1182-ben született Olaszország egyik kis városában, Assisiben. Mindössze 44 évet élt és 1226 okt. 3-án halt meg.
Kt. A nagyravágyó fiatalembert, az assziszibéli fiatalok vezéregyéniségét nem elégítette ki a nagy gazdagság, a sok pénz, az állandó szórakozás. Kereste helyét a világban, s életének értelme után kutakodott, amikor 27 éves korában, a szentmisében a következő szentírási részt olvasták: „Menjetek és hirdessétek: közel van a Mennyek országa. Gyógyítsátok meg a betegeket, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki…” (Mt 10,7-20).
Ferenc, amikor ezt hallotta, mintha hályog hullott volna le a szeméről. Alig, hogy vége lett a szentmisének, megkérte a papot olvassa fel neki még egyszer és magyarázza meg a hallottakat. A pap meg is tette. Egy csapásra véget ér a keresés, ami Ferenc életének utóbbi szakaszát jellemezte.
A felolvasott szövegben Isten akaratát fedezi föl életére vonatkozóan: "Ezt akarom, ez az, amit keresek! Teljes szívvel ezt akarom tenni!" - mondta boldogan és azonnal hozzá lát tettekre váltani a hallott igéket. Egy percnyi késedelmet nem tűrt, csakhogy minél előbb tettel is megvalósíthassa azt, amit az imént füllel hallott. Ezért lábáról haladéktalanul leoldotta a sarut, kezéből eldobta a botot, és beérte egyetlen köntössel, melyet bőröv helyett kötéllel szorított össze.
Kezdetben bolondnak tartják az emberek, később azonban fordul a kocka és kezdenek hozzá csatlakozni, mások is úgy akarnak élni, mint ő.
Az első Bernát volt, a tekintélyes kereskedő, aki ezzel a kérdéssel fordult Ferenchez: "Mit tanácsolsz, egész vagyonomat, amit az Úr adott, mire fordítsam?" Ferenc válasza: „Holnap reggel elmegyünk a templomba, és az Evangéliumból meghalljuk mit parancsolt az Úr tanítványainak." Másnap egy harmadik társukkal mentek el a templomba. Ott Ferenc kérte Istent, hogy a Biblia felnyitásakor mutassa meg szent akaratát. Háromszor nyitották fel a Bibliát és a következőket olvasták: "Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van és árát oszd szét a szegények között" (Mt 19, 21). Majd: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt" (Lk 9, 3). És végül: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövesen engem."( Mt 16,24)
Ferenc lelkesedéssel kiált fel: „Testvéreim! Ez a mi életünk, ez a mi szabályzatunk, a miénk és mindazoké, akik hozzánk akarnak csatlakozni".
Kt. Mint látjuk Ferenc és első társainak életében az igazi fordulópontot a Szentírás, Isten szava jelenti, amelyet komolyan vesznek, és amiben Isten akaratát ismerik fel. Ezért ő és társai az Evangélium szerint akarnak élni.
Közben Ferenc az Evangélium fényénél rájön a korábbi San Damianoi hang: "Menj, építsd föl Egyházamat, látod, romba dőlt" - helyes értelmére is. Ezek szerint az "Egyházam" nem a kis út menti templomra vonatkozik, nem az épületre, hanem magára az Egyházra, a Krisztus alapította közösségre. S ez Ferenc korában azért omladozott, és ma is azért omladozik, mert az emberek nem éltek és nem élnek az Evangélium szerint. Ennek megakadályozására Ferenc egyszerű módot talált: valakinek el kell kezdenie az Evangélium szerinti életet.
Ő és társai vállalják az Evangélium apró pénzre váltását. Hogy mennyire komolyan törekedtek Krisztus tanításának a megélésére, azt igazolja a következő kis történet: Koldusasszony állított be egyszer az Assisibeli testvérekhez. - Mit adhatnánk anyánknak – kérdezte Ferenc Pétert, a házfőnököt? - Semmink sincs, nézett körül Péter, ha csak nem az Evangéliumos könyv, melyet a zsolozsmánál használunk.  - Adjuk oda anyánknak, szólt a szent. Ételt, meg ruhát vehet az árán. Istennek tetszőbb, ha odaadjuk, mintha csak olvassuk. Erre tanít a Könyv.
És mi a helyzet ma az Egyházzal? Hans Groëer bécsi bíboros szerint: „Soha nem volt még ennyi megkereszteltje az Egyháznak, és soha nem élt még ennyi hitetlen ember az egyházban."
Mindezt, mi templomba járó vagy nem járó keresztények a fiatalok rovására szoktuk írni, mondván mi mindent megtettünk a nevelésük érdekében és ők mégis elhanyagolják a hitet, a vallást. Azonban Emánuel Meunier véleménye egészen más és érdemes elgondolkodni fölötte, szerinte: „A mai általános hitehagyás következményeit nem háríthatjuk az új generációra: nem ők kapják majd a büntetést az Ítélet napján, hanem mi, akik hamis tanuk voltunk.
Mert milyen tanúnak bizonyulnak azok, akik büszkén vallják, hogy a katolikus egyháznak a tagjai, templomba járnak, szentségekhez járulnak és a szürkehétköznapok közepette úgy élnek mintha semmi közük se lenne az egészhez. Milyen példát adnak azok, akik gyermekeik előtt életvitelükkel igazolják, hogy manapság az „ember embertársának farkasává lett?
Nem rég, az egyik közismerten többségében katolikusokból álló község hetilapjának címoldalán olvastam a hírt, hogy a helyiség vezető testülete „felvállaltan bosszúszerű rendkívüli tanácsülést tartott”ismétlem „felvállaltan bosszúszerű rendkívüli tanácsülést tartott” – bizonyára, gondolom én, „valami elvetemült gonosztevő” fölött kellett pálcát törniük. Még akkor is, ha ez tényleg így lenne, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy ilyesmi is megtörténhet egy olyan helyiségben, ahol a hívek több mint 50 százaléka rendszeresen templomba jár, sokan közülük élnek a bűnbánat szentségével és szentáldozáshoz is járulnak. Nem beszélve arról, hogy egy közösség vezetőinek elsődleges feladata, gondolom, nem a bosszúállás, nem a másként gondolkodók becstelen módon való kiiktatása, hanem a jónak, a közösség javának az előmozdítása.
A mai szentírási részek a házasságra, a férfi és a nő Isten akarta szentségi közösségére irányítják a figyelmünket, annak egységét és békéjét védik. Az egyik kis történet szerint az apa elviszi a kamaszkorból felserkenő fiát a paphoz és ott elmondja, hogy nem bír vele, tisztelet tudatlan, szófogadatlan, rendetlenül öltözködik, kicsapongó, züllött, erkölcstelen életet él. S a fiú reagálása az egészre: Igen, apa te jól nevelt vagy, rendesen viselkedsz, és szépen öltözködsz, nyakkendőt hordasz és úgy követed el a házasságtörés bűnét, úgy csalod meg édesanyát nagyon gyakran, akivel csak tudod.
Vajon az ilyen felnőttek az ellenség szeretetet, a megbocsátást, a házassági hűséget hirdető Krisztus mellett, milyen tanuknak bizonyulnak gyermekeik, fiataljaik előtt? Ha a szülök, nem veszik komolyan Krisztus tanítását, a szentségeket, akkor milyen címen várhatják el a fiataloktól, hogy ők elkötelezett, példaadó hívő keresztények legyenek? Akkor csodálkozhatunk azon, hogy nem kérnek a szülők által megélt hitből, vallásból, Isten kapcsolatból, Egyházból? Akkor miért vagyunk megdöbbenve, ha inkább a züllést választják, az erkölcstelenséget, az alkoholt, a kábítószert vagy éppen a sátánizmus követői lesznek?
Mi a megoldás? Az, ami Szt. Ferenc atyánk idején is volt, amikor düledezett az Egyház: vagyis olyan emberekre van szükség, akik vállalják az Evangéliumot, akik Isten szavát komolyan veszik, akik mernek és akarnak is az Evangélium tanítása szerint élni, Krisztust követni.
Kt. Mindannyiunk, papok és világiak számára itt az idő, hogy együtt tegyünk az evangélium terjedéséért. Különösen a most kezdődő hit évében tartsuk fontosnak a hit növekedését, legalább a magunk és szeretteink, fiataljaink életében, hiszen valódi növekedést hozhatunk – ha keményen dolgozunk érte, ha komolyan vesszük és meg is éljük Krisztus Urunk tanítását, ha óvakodunk a kétszínűségtől, a két éltűségtől, a vasárnapi látszat kereszténységtől és a hétköznapi pogányságtól.
Szent Ferenchez hasonlóan arra kaptunk meghívást, hogy élő evangéliummá váljunk, képessé arra, hogy Krisztushoz vezessük a körülöttünk lévőket; mindig készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük életünket Krisztusért és az Evangéliumáért, hogy több gyümölcsöt teremjünk ebben a modern, a kísértéseiben fuldokló és bosszúálló világban.
A jelenkori kísértések nagyon különbözőnek tűnnek Ferenc korához képest. Néhány dologban mégis hasonlítanak. Ezek az emberi önzésben, gyarlóságunkban rejlő kísértések. Szükségünk van arra, hogy megtanuljuk, hogyan jöjjünk ki egymással, hogyan gyógyuljanak be az egymásnak okozott sebek, és dolgozzunk egy igaz keresztény közösségért, egy kölcsönös tiszteletben és szeretetben élő emberi közösségért.
Kt. Ma még inkább, mint valaha, az Egyházunk arra hív bennünket, hogy a Biblia üzenetét vegyük komolyan, s vigyük el a körülöttünk élő emberekhez, éljük a szeretet parancsát, Szent Ferenchez hasonlóan életpéldánkkal hirdessük Jézust a világnak, amelynek szüksége van az együttérzésünkre, amely éhezik a szeretetre, a megértésre és az igazságra.
Igen, ma alapvető szükség van próféták megjelenésére, férfiakra és nőkre, apákra és édesanyákra, akik felkelnek, és Isten nevében hirdetik és életükkel bizonyítják, hogy érdemes elkötelezett keresztényként járni az élet útját, és hogy van remény az evangélium szerinti újjászületésre, új keresztény azonosságunk megtalálására.
Ebben segítsen bennünket a Háromszemélyű Egy Isten, a Csíksomlyói Segítő Szűz és Szent Ferenc atyánk közbenjárására. Ámen!

Nincsenek megjegyzések: