A
napokban valaki megkérdezte: ha a halál után még egyszer visszatérhetnék,
másként élném-e az életemet? Hirtelen azt válaszoltam, hogy nem. De később
mégis elgondolkoztam és…
Ha életemet
újra kezdhetném, kevesebbet beszélnék és többet hallgatnék.
Nem gondolnék arra, hogy egyelőre nem hívok vendéget
azért, mert a lakásom tapétája kifakult, és a heverőm anyaga is színét veszítette.
A
nappaliban mernék száraz kenyeret enni, nem félnék a morzsáktól, és nem
izgatna a kandalló körüli rendetlenség sem.
Türelemmel
hallgatnám nagyapámat, amikor fiatal éveiről mesél.
Nem követelném
meg, hogy egy meleg nyári napon a kocsi ablaka fel legyen húzva, mert összeborzolódik
a frizurám.
Nem engedném, hogy a rózsa formájú gyertyám megolvadjon az egyik ablakban, hanem gyakrabban meggyújtanám.
Gyermekeimmel gyakrabban leülnék a parkban játszani, és kevesebbet gondolnék a fű által okozott zöld foltokra.
Tévézés
közben kevesebbet nevetnék és könnyeznék, inkább figyelnék az élet nehézségeire.
Férjemmel
jobban megosztanám a felelősséget.
A
heveny rosszullét esetén is lefeküdnék, nem gondolva arra, hogy nélkülem a
hivatalban megáll a világ.
Nem várnám, hogy állapotosságom kilenc hónapja gyorsan elmúljon, inkább örvendeznék minden pillanatban, hisz a bennem fejlődő élet az egyetlen módja az Isten csodás tervével való együttműködésnek.
Fiamnak,
aki izzadtan érkezett haza a játékból, nem mondanám: “ Elég volt, hagyd
abba, mosakodjál meg, mert már kész a vacsora!”
Gyakrabban
mondanám: “Szeretlek” és ritkábban “Nagyon sajnálom…”, de mindenek
előtt, ha újból kezdhetnék mindent, minden percet tudatosan élnék meg…
addig figyelnék, míg tényleg meglátok mindet… átélném… és nem engedném
el soha.
(Bruno
Ferrero)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése