Újra jelentkezem

A 4 éves szünet után újra jelentkezem itt az oldalon, és ez azért van, mert a "kaplonyibaratok.ro" Kaplonyban született és egy hosszú életkor után ott is kell megszűnnie…

Újabb állomáshelyem Csíksomlyó.

A Szűzanya lábainál lévő kolostorunkban próbálom élni mindennapjaimat a primiciás és ezüstmisés jelmondatom fényében: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17, 19).

A mai zsolozsma olvasmányos imaórájában Szent Pál apostoltól van az első olvasmány, amit Aranyszájú Szent János püspök magyaráz. Megfontolandó…

Első olvasmány korintusiakhoz írt második levélből (7, 2-16)

Az Apostol örül a korintusiak bűnbánata miatt

 Testvéreim! Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk. Nem szemrehányásképpen említem, hiszen előrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk. Nagyon bízom bennetek, és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm.
    Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatásban volt részünk, kívül harcok, belül félelem. De Isten, a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogyan aggódtok s buzgólkodtok értem; mindez fokozta örömömet.
    Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid időre is, szomorúvá tett titeket, most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz. Lám, ebből a ti Istennek tetsző szomorúságotokból mekkora buzgóság fakadt, sőt mentegetőzés, méltatlankodás, félelem, vágyakozás, buzgólkodás és a vétkező megbüntetése. Mindezzel igazoltátok, hogy az ügyben ártatlanok vagytok. Ha tehát írtam is nektek, nem a sértő és nem a sértett miatt tettem, hanem hogy nyilvánvalóvá váljon értünk való buzgalmatok az Isten előtt. Ezért vigasztalódtunk meg.
    S vigaszul még Titusz öröme is megörvendeztetett bennünket, hogy lelkét mindnyájan földerítettétek. Ha tehát régebben dicsekedtem veletek előtte, most nem vallottam szégyent, mert amint nektek is mindent a valósághoz híven mondtunk, úgy a Titusz előtti dicsekvésünk is igaznak bizonyult. Ő pedig még jobb szívvel van irántatok, mert emlékszik mindnyájatok engedelmes lelkületére, hogy milyen félve-rettegve fogadtátok. Örülök tehát, hogy minden tekintetben bízhatok bennetek.

Második olvasmány Aranyszájú Szent János püspöknek a második korintusi levélről mondott szentbeszédeiből

Minden bajom közt is túlárad bennem az öröm

    Szent Pál ismételten a szeretetre tereli a szót, hogy rosszallása érdességét egy kicsit elsimítsa. Előzőleg ugyanis megrótta őket, és szemükre vetette, hogy szeretetét nem viszonozták szeretettel, sőt hátat fordítottak szeretetének, és más, lelki ragályt terjesztő emberekhez csatlakoztak. Tehát újra tompítja a megrovás élét: Értsetek meg bennünket (vö. 2 Kor 7, 2), azaz „szeressetek minket”! Kéri szeretetüket; és az nem lesz terhes számukra, sőt nagyobb hasznára lesz azoknak, akik adják azt, mint annak, aki kapja. De nem azt mondta: „szeressetek”, hanem a könyörületre jobban emlékeztető kifejezést használt: Értsetek meg bennünket!
    Ki távolított el minket tőletek, kérdezi, ki vetett ki minket a ti jóindulatotokból? Mi az oka annak, hogy kiszorultunk szívetekből? Mert amit már előbb is mondott: hogy ti nem nyitottátok ki a szíveteket (2 Kor 6, 12), azt most itt még világosabban fejezi ki: értsetek meg bennünket, és ezzel ismét a szívébe akarja zárni őket. Mert semmi sem éleszti fel annyira a szeretetet, mint ha a szeretett személy megérti azt, hogy nagyon vágyik a szeretetére az, aki őt szereti.
    Hiszen előbb már megmondtam, írja, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk (2 Kor 7, 3). Ez a legnagyobb szeretet! Visszautasítottan is együtt akar meghalni, együtt akar élni velük. Mert nem akárhogyan vagytok szívembe zárva, jelenti ki, hanem úgy, amint megmondtam. Mert előfordulhat az, hogy szeret valaki, de a bajban aztán elfut. De mi nem így vagyunk.
    Vigasztalás tölt el (2 Kor 7, 4). Honnét ez a vigasztalás? Tőletek jön: mert jó útra tértetek. A tetteitekkel örömet szereztetek nekem. Aki szeret, az egyrészt felpanaszolja ugyan, hogy őt nem szeretik, de másrészt fél attól is, hogy a mértéket túl ne haladja e rosszallásban, nehogy szomorúságot okozzon. Ezért hangoztatja: Vigasztalás tölt el, túlárad bennem az öröm.
    Vagyis: „Kihívtátok rosszallásomat, de bőségesen jóvá is tettétek, megvigasztaltatok: nemcsak megszüntettétek szomorúságom okát, hanem még örömmel is elhalmoztatok.”
    Ezután bemutatja öröme nagyságát, nemcsak azzal, amit mondott, hogy túlárad bennem az öröm, hanem azzal is, amit hozzáfűzött: minden bajom közepette is. Mert oly nagy volt, úgymond, az a gyönyörűség, amelyet nekem szereztetek, hogy nem volt képes arra árnyékot vetni az előző nagy szomorúságom sem. Az öröm kiáradó bősége ugyanis minden ránk zúduló gyötrelmet megszüntetett.