1. A dúsgazdag: későn és önmagáért kiált
„Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam!” (Lk 16,24)
A dúsgazdag ember mindent megengedhetett magának, semmiben
sem szenvedett hiányt – csak éppen a szívében nem volt együttérzés és
könyörület mások iránt.
Elment nap mint nap a kapuja előtt fekvő, sebekkel teli
Lázár mellett, anélkül, hogy akár egy falat kenyeret is adott volna neki. Nem
azért kárhozik el, mert gazdag volt, hanem mert süket volt a másik ember
nyomorúságára, vak volt Lázárra, és vak volt Istenre.
Amikor végre kiált, akkor már a túlvilágon van – ott,
ahol már nem a kegyelem, hanem az igazság ideje van. Későn kér, és csak
saját magáért. Az irgalmat, amit soha nem gyakorolt, most kéri – de már nem
lehet. Nem lehet, mert a könyörgése már nem az élő hit, hanem a kétségbeesett
önsajnálat hangja. Azért marad meghallgatás nélkül, mert nem a hit, nem a földi
élet idejében hangzik el, hanem akkor, amikor már lezárult a döntések ideje,
amikor már földi pályafutása véget ért – amikor már nem lehet semmin
változtatni.
2. A jerikói vak: most és hittel kiált
„Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Mk 10,47)
Bartimeus, a jerikói vak nemcsak testi vakságban élt, hanem
társadalmilag is kirekesztett volt. A társadalom félretolta, lenézte, kizárta
magából.
Mégis: amikor hallja, hogy Jézus jön, nem hallgat, nem marad
a helyén, nem szégyelli magát. Kiált – újra és újra. A környezete le akarja
csitítani, de ő annál inkább kiált. Nem adja fel. Hisz. Remél. Vár.
És Jézus megáll. Meghallja. Meglátja. Megszólítja. Mert az
élő hit mindig megállásra készteti Őt, megérinti Jézus szívét. Igy a vak ember
nemcsak visszanyeri a látását, hanem meghívást kap egy új életre is: személyes
kapcsolatba kerül Jézussal. Elindul – már látva és tudatosan, azon az úton,
amelyen Jézus jár. Lelki értelemben is felismeri, ki Jézus, és követőjévé
válik.
Az irgalmat még ebben az életben, a kegyelem idejében kéri –
és Jézus nem hagyja válasz nélkül.
3. Két ember – két végzet. És mi?
A két történet, a két „Könyörülj rajtam!” olyan, mint
két tükör a nagyböjti úton. Az egyik a sodródás, a másik a megtérés
tükre.
A dúsgazdag figyelmen kívül hagyta a szegényt, nem nyitotta
meg a szívét, nem hallotta meg Isten halk hívását sem a nyomorúságban, sem a
prófétákban. Bartimeus viszont hallott és hitt, és kiáltása a hit hangja
lett, nem a kétségbeesésé.
A döntés mindig itt és most, a földi életben kell, hogy
történjen. Most van a kegyelem ideje – most kell kiáltani, most lehet
változtatni, most lehet Jézushoz közeledni.
4. A nagyböjt: az irgalom ideje
Mi, akik a nagyböjti lelki zarándoklat útján járunk,
Bartimeus példáját követhetjük:
- Hajlandók
vagyunk-e felismerni saját vakságunkat?
- Kiáltunk-e
hittel Jézushoz, nap mint nap: „Könyörülj rajtam”?
- Készek
vagyunk-e meglátni a Lázárokat a saját életünk kapuja előtt – és megállni
mellettük?
- Elhisszük-e,
hogy Jézus még most is meg tud állni, ha hallja a mi szívünk kiáltását?
5. Végül: a húsvét felé
A nagyböjti út végcélja a húsvéti fény. Krisztus feltámadása
nemcsak történelmi esemény, hanem meghívás az új életre, a látásra, a valódi
közösségre Istennel. De csak az látja meg a feltámadott Urat, aki hittel
kiált, aki mer változni, aki időben kér irgalmat.
Ne a dúsgazdag késői, üres kiáltása legyen a mi példánk,
hanem a jerikói vak hittel és reménnyel teli szava.
Imádság a zarándoklat résztvevőinek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése