Az irgalom ölelésében – Nagyböjti lelki zarándoklat lefekvés előtti gondolata és „Esti Imája”

A nap végéhez érkeztünk. Ma reggel emlékeztünk rá, hogy a megbánás kapuja nyitva áll. De beléptünk-e rajta? Meg mertük-e vizsgálni szívünket őszintén? Volt-e bátorságunk kimondani Isten előtt, amit talán mások vagy még magunk elől is rejtegetünk?

Dániel próféta népe nem mentegetőzött. Nem mutogatott másokra, nem keresett kibúvókat, hanem alázattal megvallotta: vétkeztek. Mi is sokszor kísértésbe esünk, hogy felelősségünket másokra hárítsuk. „Igen, hibáztam, de ha a körülmények mások lettek volna… Ha ő másképp viselkedett volna… Ha nem bosszantott volna fel… Ha nem mondta volna azt amit mondott... Igaz, hogy volt benne némi igazság, de hát úgy megbántott...” Pedig az őszinte bűnbánat nem magyarázkodik. Nem keres kifogásokat. Egyszerűen beismeri a hibát, és Istenhez fordulva kéri az irgalmat.

De a bűn nem az utolsó szó. Ha alázattal megvalljuk vétkeinket, Isten nem elutasít, hanem felemel. Irgalma nem csak eltörli a múltunkat, hanem új jövőt ajándékoz nekünk. Ma este, amikor álomra hajtjuk fejünket, merjük teljes szívvel kimondani: „Igen, vétkeztem, de Uram, bízom a Te irgalmadban!”

Esti ima:

Irgalmas Istenem,

Eléd állok ma este, úgy, ahogy vagyok.

Minden gyengeségemmel, minden elkövetett hibámmal.

Nem mentegetőzöm, nem magyarázkodom,

mert tudom, hogy Te így is szeretsz, és vársz rám.

Bocsásd meg, ha ma elfordultam Tőled,

ha nem úgy szóltam vagy cselekedtem, ahogy kellett volna.

Tisztíts meg szívemben, hogy holnap újrakezdhessem Veled!

Adj alázatot, hogy ne féljek beismerni hibáimat,

és adj erőt, hogy ne csak bánjam őket,

hanem el is hagyjam mindazt, ami eltávolít Tőled.

Ölelj át irgalmaddal, hogy békében nyugodjam el,

és szereteted ébresszen holnap egy új napra.

Ámen.

Útravaló gondolat:

Isten irgalma mindig nagyobb, mint a bűneim – de nekem kell megnyitnom a szívemet, hogy befogadjam.