csütörtök, augusztus 03, 2023

Kilenced az Új Esztelneki Madonna tiszteletére: hetedik nap

Augusztus 6-án, vasárnap a 11 órás szentmise keretében ünnepeljük az Új Esztelneki Madonna szobor megáldásának első évfordulóját. Erre a jeles eseményre, egyszerű kilenceddel készülünk.
Mondjuk el a Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, dicsőséget és az „Esztelneki Madonna könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk.” – fohászt.
A kilenced alatt legalább egy alkalommal végezzünk szentgyónást, ha szükséges és járuljunk szentáldozáshoz, természetesen szentmise keretében.
Az egyéni, saját szándék mellett, a kilenced alatt közös szándékként kérhetnénk az esztelneki Madonnától, a plébánia híveinek, s községünk lakóinak hitbeli, lelki és erkölcsi megújulását.
+++
Ima Liguori Szent Alfonztól a Szűz Mária dicsősége, című könyvéből (13. oldal)
Ó Istennek szent Anyja, szentséges szűz Mária, hozzád közeledem, ég és föld királynéja, mint a koldus, ki telve tisztátalansággal és sebekkel, királynője lábaihoz veti magát. Kérlek fordítsd irgalmas szemeidet hatalmas trónodról rám, szegény bűnösre. Azért tett Isten téged oly gazdaggá, hogy a bűnösöket megsegítsd, igen, Ő téged királynői méltóságra emelt, csak azért, hogy a nyomorultakon megkönyörülj. Tekints tehát reám is, és szánakozzál rajtam. Tekints reám s ne engedj mindaddig magadtól eltávozni, míg belőlem bűnösből szentet nem csináltál. Elismerem, hogy ezt nem érdemlem meg, sőt, hálátlanságommal rászolgáltam, hogy minden kegyelemtől megfosztassam, amit mindeddig közbenjárásod folytán Istentől nyertem; de te az irgalmasság királynéja vagy, ki nem érdemeket, hanem tisztán a nyomorultakat keresed, hogy szükségükön segíthess. Ó fenséges Szűz, tudom ugyan, hogy mint e világ királynője, egyúttal az én királynőm is vagy, és mégis eltekintve ettől, különös módon is szolgálatodra óhajtom magam szentelni, hogy azután teljesen tetszésed szerint rendelkezhessél felettem. Ezért kérlek Szent Bonaventurával: Ó királynőm, alávetem magam hatalmadnak, hogy teljesen te vezérelj és kormányozz engem. Sohase hagyj magamra, sohase engedj át önmagamnak. Parancsolj velem s ne engedj át magamnak. Mondd meg, mit tegyek, tégy velem, amit akarsz, büntess egyszersmind, ha nem akarnék neked engedelmeskedni, mert az általad rám mért büntetések is bizonnyal legnagyobb javamra fognak szolgálni, nagyobb szerencsének tartom, ha a te szolgád lehetek, mintha az egész földet bírnám. Tied vagyok, ments meg! Végy, ó Mária, szolgáid közé és tedd, hogy üdvözüljek. Lemondok saját magam felett való rendelkezési jogomról, neked ajándékozom magam. S ha mindeddig rest voltam is szolgálatodban, elmulasztván sok szép alkalmat, hogy irántad tiszteletemet s hódolatomat nyilvánítsam, mégis egyesülve óhajtok maradni szolgáid kíséretével, kik téged legjobban szeretnek s a leghűségesebben szolgálnak. Nem, nem engedhetem, hogy kíséretedben csak egy is legyen, ki téged, ó szeretetreméltó királyné, jobban szeressen és tiszteljen nálamnál. Ezt ígérem neked s remélem, hogy segítségeddel meg is tartom ígéretemet. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: