kedd, augusztus 01, 2023

Kilenced az Új Esztelneki Madonna tiszteletére: ötödik nap


Augusztus 6-án a 11 órás szentmise keretében ünnepeljük az Új Esztelneki Madonna megáldásának első évfordulóját. Erre a jeles eseményre, egyszerű kilenceddel készülünk. 

Mondjuk el a Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégy Máriát, dicsőséget és az „Esztelneki Madonna könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk.” – fohászt. 

A kilenced alatt legalább egy alkalommal végezzünk szentgyónást, ha szükséges és járuljunk szentáldozáshoz, természetesen szentmise keretében.

Az egyéni, saját szándék mellett, a kilenced alatt közös szándékként kérhetnénk az esztelneki Madonnától, a plébánia híveinek, s községünk lakóinak hitbeli, lelki és erkölcsi megújulását.


+++

Ima a mai nap szentjétől Liguori Szent Alfonztól a Szűz Mária dicsősége, című könyvéből 

(93. oldal)

Ó irgalmasság Anyja, minthogy te oly jóságos vagy, s mivel olyannyira forró óhajod,

hogy jót tehess velünk nyomorultakkal és kéréseinket meghallgathasd, ennél fogva én is, az

emberek legnyomorultabbika, hozzád menekülök ma, hogy könyörgésemet meghallgatni

kegyeskedjél. Keressenek mások akármit is, testi egészséget, földi hasznot és előnyöket; én, ó

Királynőm, nem kérek egyebet tőled, mint amit te is óhajtasz, hogy bírjak, ami a te

legszentebb szívednek a legtetszőbb. Te oly alázatos vagy; eszközölj ki tehát nekem nagy

alázatot és ama forró vágyat, hogy megvettessem másoktól! Te oly türelmes voltál az élet

szenvedései közt; szerezz számomra is türelmet az engem érő kellemetlenségek elviselésére!

Te oly annyira el voltál telve Isten szeretetével, eszközöld ki számomra is Isten szent és tiszta

szeretetének nagy adományát! Szíved teljesen át volt hatva a felebaráti szeretettől; tedd, hogy

én is minden embert szeressek és különösen azokat, kikkel legkevésbé birok rokonszenvezni!

Akaratod teljesen megegyezett Isten akaratával; nyerd meg számomra a kegyelmet, hogy

tökéletesen megnyugodjam mindenben, mit Isten reám bocsát! Te, ó Mária, a legszentebb

voltál valamennyi teremtmény közt; tedd meg, hogy én is szent legyek! Benned megvan az

irántunk való szeretet, s egyúttal oly hatalmas is vagy, hogy tisztára csakis a te oltalmadhoz

való menekülésben tanúsított restségem és hanyagságom, valamint hatalmas pártfogásodba

vetett csekély bizalmam akadályozhatnak abban, hogy tőled kegyelmeket nyerjek. De lásd, ó

szeretett Anyám! ezt a bizalmat és a hozzád folyamodásban való készséget is meg kell még

számomra szerezned; e két kegyelmet kérem még és teljes bizalommal remélem is őket tőled.

Ó Mária, Anyám, reménységem, szerelmem, életem, menedékem, oltalmam és vigaszom,

segíts meg! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok - Húsvét 5. vasárnapja

Kép forrás helye itt érhető el Az imént felolvasott evangéliumi szakaszban mondja Jézus: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves...