vasárnap, május 21, 2023

Higgyünk abban, hogy a jó is lehet „ragályos”… - Húsvét 7. vasárnapja

Szentírási részek: ApCsel 1,12-14 // Jn 17,1-11a 

Az élet sokkféle területe teszi próbára a hitünket, keresztény életünket. Ezek döbbentenek rá Jézus szavainak az igazságára, amelyet a mai evangéliumi szakaszból hallottunk: "Értük könyörgök… én nem maradok tovább a világban. Ők azonban a világban maradnak." 

A "világ" szó itt az antivilág; a hitetlenség, a gyűlölet és a szeretetlenség központja, a keresztény élet követelményeivel ellentétes és annak ellentmondó világ, ami a bűn birodalmát is jelzi. A Biblia gyakorta úgy beszél erről a világról, mint az istenellenes tényezők összességéről.

Júdás apostol egyik példája azoknak, akiknek minden fölkínáltatott és elutasították, aki megtapasztalta a fényt és az életet, de elhagyta azokat a sötétségért és a halálért. 

Ugyan nem ezért a világért imádkozik Jézus, de nem is fordult el tőle egészen, hiszen apostolai és az ő követői ebben a „világban maradnak”. 

Tehát Jézus főpapi imája, amelyet apostolaiért mondott és mindazokért, akik történelem folyamán követni fogják őt, hinni fognak benne - két dologra hívja fel a figyelmünket. 

Az első: keresztények ugyan - úgy, mint bárki más, ebben a világban élnek, tehát számolnunk kell ennek a világnak a sajátosságaival. 

A második dolog, hogy nem hagyatkozhatunk kizárólag az emberi erőfeszítésre – nyitottaknak kell lennünk Isten felülről jövő segítségére. 

- Az apostoloknak sem jutott más sors, mint Jézusnak - Szt. Péter levele tanúsítja: „Szeretteim. Örvendezzetek, ha részt vehetek Krisztus szenvedésében... Boldogok vagytok, ha Krisztusért gyaláznak titeket.”(1 Pt 4,14) Viszont az apostoloknak fontos volt a Szentlélek eljövetele, amelyre imádkozva készültek közösen: „Mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkoztak, az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával” (ApCsel 1,14). 

Gyakran szélmalomharcnak tűnik a keresztény ember élete. 

Látszólag világunkban folyamatos fejlődést, haladást tapasztalunk, viszont a valóság az, hogy komoly harc folyik minden területen, és ebben a küzdelemben a gyengébb, az erőtlen alul marad. Igazából nem nevezhető fejlődésnek, az, ha a gazdasági helyzet nem kedvez sem az egyedül élőknek, sem a családosoknak, és egyáltalán nem jelent eszményképet a családi élet. Nem keresztény értékek irányítják a környezetűnk életét - még ha a nyilatkozatok szintjén azt is halljuk a gyökereiben keresztény Európa politikusaitól. 

Az is a tények közé tartozik, hogy nagy információ áradat bombáz naponta bennünket. Válogatás nélkül mindent el akarnak fogadtatni, mindent el akarnak hitetni velünk bármilyen oldalról is érkezzék az információ. Egy ilyen világban az ember nehezen találja meg a helyét, és szerepét az életben. 

Tény az is, hogy az egoizmus, a mérhetetlenül nagy önzés következtében az összetartozás, a közösség fontossága és szerepe is sokak szemében kérdéssé lett, sőt a személyi értékeket sem sokra tartják manapság – egyedüli szempont az érvényesülés, a nyereségvágy, mindegy milyen áron. Azonban mindannyian tudjuk, aligha lehet egyedüli és kizárólagos szempont az életben a kényelem, az érvényesülés, a hasznosság, az önzés. 

Hasonló dolgokat tapasztalva néha legszívesebben félrehúzódnánk, mert túl nehéznek találjuk a világgal szembeni küzdelműnket. Pedig ezt semmiképp nem tehetjük - nagy szűkség van arra, hogy a vallásos, hitbeli meggyőződésünket bevigyük a mindennapi élet különféle területeire, a családba, a munkahelyre, a szórakozóhelyre. Jézus szerint a világban kell maradnunk. Olvasnunk kell az idők jeleiből – keresnünk kell azt, hogy miként tölthetjük be a legmegfelelőbben Istentől kapott hivatásunkat, feladatunkat. Épen ezért nagyon fontos, hogy mi magunk alakítsuk életünket a keresztény értékrend szerint, akkor is, ha környezetünk nem így tesz. Higgyünk abban, hogy a jó is lehet "ragályos", a hamisítatlan, valódi értékek is lehetnek vonzóak.

Azonban mindezekben nem feledkezhetünk meg arról, hogy végső soron Isten kezében van az életűnk, ő irányítja a világ sorsát - és néha a legváratlanabb időpontban valósul meg az, amit már oly régóta szerettünk volna. 

Pünkösd közeledtével kérjük mi is a Szentlelket, a Bölcsesség lelkét, hogy keresztény életűnk Isten akarata szerinti gyümölcsöket hozzon. 

Ezért annyira fontos és számunkra bátorító, az, hogy Jézus búcsúbeszédében az Atyához fordulva ezt mondja: „Értük könyörgök, értük imádkozom”. 

Ahogy egykor Péterért és Lázárért imádkozott. Jézus most azt mondja nekünk, hogy „Ti mindnyájan az Atyáé vagytok, és én könyörgök értetek az Atya előtt”. Jézus tehát nem a világért könyörög, „értünk könyörög” – követőinek sokaságáért, az „Egyházáért könyörög”. 

A Szentatya, Ferenc pápa mondta, hogy miközben Szent János apostol, mindezekről elgondolkodik, rólunk, bűnösökről beszélve így szól: „Ne vétkezzetek, de ha valaki vétkezik, tudjátok, hogy van közbenjárónk az Atyánál, valaki, aki könyörög értünk, aki védelmez bennünket az Atyánál és megigazulttá tesz bennünket. Azt hiszem – folytatta a pápa –, hogy sokat kell gondolni erre az igazságra, erre a valóságra: ebben a pillanatban Jézus értem imádkozik. Azért tudok előre haladni az életemben, mert van egy ügyvédem, aki megvédelmez engem, és még ha bűnös is vagyok és oly sok is a vétkem, van egy jó védelmező ügyvéd, aki az Atyánál közbenjár értem.

Ő az első ügyvéd, aki aztán elküldi nekünk a Vigasztalót. Amikor nekünk a plébánián, otthon vagy a családban bármi szükségünk vagy éppen problémánk támad, akkor Jézust kell kérnünk, hogy könyörögjön értünk. És ma hogyan könyörög értünk Jézus? Bizonyára nem beszél sokat az Atyjával – állapította meg Szentatya. – Nem beszél, szeret.

Van valami, amit Jézus ma is megtesz: megmutatja Atyjának a sebeit és Jézus az ő sebeivel értünk fohászkodik, mintha azt mondaná az Atyának: „Nézd csak, Atyám, mindennek ez az ára! Segítsd őket, védelmezd őket. A te gyermekeid és én ezekkel a sebekkel váltottam meg őket.” 

Elgondolkodtató, hogy amíg Jézus a feltámadása után tanítványainak gyönyörű, megdicsőült testben jelent meg, amelyen nem voltak véraláfutások, nem látszottak a megkorbácsolás nyomai, mégis ott voltak rajta a sebek. Az öt sebhely. Miért akarta ezeket Jézus magával vinni a mennybe? Miért? Hogy könyörögjön értünk. Hogy megmutassa az Atyának megváltásunk árát: „Nézd, ez az ár érettük, és most ne hagyd őket egyedül, Atyám, segítsd őket!”

Szükségünk van erre a hitre. A hitre, hogy Jézus ebben a pillanatban is közbenjár értünk az Atyánál, mindannyiunkért külön-külön. És amikor imádkozunk, ne felejtsük el Jézustól azt kérni, hogy imádkozzon, könyörögjön értünk.

„Jézus, imádkozz értem! Mutasd az Atyának a sebeidet, melyek az enyémek is, az én vétkeim okozta sebhelyek. Az én problémám sebhelyei ebben a pillanatban.” 

Tudatosítsuk magunkban azt, amit Jézus Péternek mondott: 'Péter, imádkozom érted, hogy meg ne fogyatkozzék a hited'. Biztosak lehetünk abban, hogy ő mindennap megteszi ezt mindnyájunkért. Legyen bizalmunk Jézusnak ezen imádságában, amikor sebeivel megjelenik az Atya előtt. 

Az apostolok nem felejtették el Jézus imáját, és biztosra vehetjük, hogy magukévá tették. Jézushoz hasonlóan az atya dicsőségét és az emberek üdvösségét kérik, saját maguk számára pedig segítségért könyörögnek, hogy Krisztus hűséges tanúi lehessenek. Így várják a Szentlélek eljövetelét: „egy szívvel, egy lélekkel, állhatatosan imádkozva… Máriával, Jézus Anyjával”(ApCsel 1,14). 

Azzal a Máriával, akit Isten, mint a reménység gyönyörű képét, szent Fiának anyját, az emberi nem legszebb virágát, állítja elénk. Azt a Máriát, aki ott állt édes fia keresztfájánál, aki még akkor is, ott is hitt benne. De ott volt az apostolok között is, a mennybemenetel utáni napokban, és az első pünkösd napján, amikor mindnyájukra leszáll a Szentlélek. 

Nekünk is az apostolokhoz és Máriához hasonlóan kell készülnünk Pünkösdre: imával és jó-cselekedetekkel Istent dicsőíteni, és így felkészíteni szívünket a Szentlélek befogadására, imádkozni az Egyházért és pásztoraiért, s minden ember üdvösségéért. 

Ugyanakkor a világban maradás és a bűn hatalma elleni küzdelem nekünk is feladatunk. És ez a feladat mindenképpen felülmúlja erőinket. Ne feledjük azonban, hogy Jézus értünk is imádkozott, számunkra is kérte az erőt. De nemcsak értük könyörgök – mondja –, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem (Jn 17,20). Ebből az erőforrásból merítve vállaljuk tehát földi létünk valamennyi terhét, harcoljunk a bűn ellen, hogy Isten igazságában megszentelt személyekké válhassunk. 

És ne feledjük Mária az Isten szeretetétől elárasztott, a Krisztustól megváltott, a Szentlélektől betöltött ember tökéletes példája, az Egyház legtökéletesebb tagja és mintaképe. Ő a mennyországban sem tétlen: anyai szívébe zárja nemcsak Jézust, hanem valamennyi gyermekét, ezért kérjük: „imádkozzál érettünk, most és halálunk óráján”. 

Nincsenek megjegyzések:

Advent 4. vasárnap: Betlehem kicsiny városa: a béke, a remény és az új kezdetek helyszíne

Az adventi koszorún meggyújtott negyedik gyertya jelzi, hogy közel, kézzelfogható közelségben van Karácsony szent ünnepe, a Betlehemi Gyerme...