Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.
Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az örök élet vagy örök halál saját választásának következménye.
Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).
Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasította. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt… Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.
„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus az ószövetségi törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, gyűlölet keltést, széthúzást, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.
Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék, a házasságtörő kívánság, az irigységből fakadó gyűlölet táplálása, a harag életben tartása, meg a többi rossz.
Testvérek, az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.
A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.
Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézus, az örök Bölcsesség rakta fel.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.
Az e világi bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a pillanatnyi érzelmek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.
A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.
Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni, sőt másokat is arra biztatunk szóban és írásban (facebooki kommentben) egyaránt. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.
Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétőnek. Egyébként a „Miatyánk” imádkozásában, miközben Isten bocsánatáért könyörgünk, azt mondjuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk Isten, ahogy mi magunk is megbocsátunk az ellenünk vétőnek. Viszont aki nem akar megbocsátani ember társának, az ezt a mondatot nem gondolta tovább, vagy nem veszi komolyan, mert ezzel Istentől azt kéri, hogy ne bocsásson meg neki, azaz saját magát átkozza meg. S akkor még csodálkozunk azon, hogy annyi depressziós, lelki és sokszor ebből fakadó fizikai beteg van?
Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”
Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, az örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!
Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az örök élet vagy örök halál saját választásának következménye.
Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).
Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasította. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt… Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.
„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus az ószövetségi törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, gyűlölet keltést, széthúzást, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.
Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék, a házasságtörő kívánság, az irigységből fakadó gyűlölet táplálása, a harag életben tartása, meg a többi rossz.
Testvérek, az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.
A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.
Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézus, az örök Bölcsesség rakta fel.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.
Az e világi bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a pillanatnyi érzelmek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.
A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.
Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni, sőt másokat is arra biztatunk szóban és írásban (facebooki kommentben) egyaránt. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.
Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétőnek. Egyébként a „Miatyánk” imádkozásában, miközben Isten bocsánatáért könyörgünk, azt mondjuk, hogy úgy bocsásson meg nekünk Isten, ahogy mi magunk is megbocsátunk az ellenünk vétőnek. Viszont aki nem akar megbocsátani ember társának, az ezt a mondatot nem gondolta tovább, vagy nem veszi komolyan, mert ezzel Istentől azt kéri, hogy ne bocsásson meg neki, azaz saját magát átkozza meg. S akkor még csodálkozunk azon, hogy annyi depressziós, lelki és sokszor ebből fakadó fizikai beteg van?
Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”
Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, az örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése