„Nyomás alatt nő a pálma” – Évközi 33. vasárnap

Szentírási rész: Lk 21,5-19

Az egyházi év vége felé járva, különösen most november havában, akarva-akaratlanul a végső időkre terelődik az ember figyelme. Az elmúlt vasárnapok szentírási szakaszai és az elhunyt szeretteinkről való megemlékezések fokozatosan arra figyelmeztettek, hogy a nagy rohanás közepette álljunk meg, s gondoljuk végig, hogy mi az igazán fontos az életünkben, és mi az, ami hiábavalóság, mi az, ami megmarad az örök életre és mi az, ami az enyészet martaléka lesz.

Ahogy mi, ma élő emberek is megcsodáljuk, mind a Teremtő Isten, mind pedig az emberi kéz alkotásait, – mint ahogy az evangéliumi szakaszban is tették, a jeruzsálemi templomot tetszéssel méltatók Jézus előtt, – rájövünk, hogy egyszer minden elmúlik.

A kő elporlad, a virág elhervad, a bőr megráncosodik, a szépség elenyészik, az egészség megromlik, a fiatalság tovaszáll, pénz, hatalom porba hull, s mi marad egyáltalán, ha Jézus szavaival élve, kő kövön nem marad?

A holtak feltámadásával foglalkozva már a múlt vasárnapi szentírási részek a földön túli valóságokra irányították a gondolatainkat. Ma, folytatva a témát, az „Úr napjára” mutatnak, amikor az idők végén Krisztus visszatér „dicsőségben, hogy ítéljen eleveneket és holtakat” valljuk a Hiszekegyben.

Az első olvasmány szerzője, Malakiás próféta (3,19-20a), szomorúan látta, hogy a fogságból hazatért választott nép nem tanult Isten büntetéséből és nem veszi komolyan Isten törvényét. Ezért kemény ítélet alá esik. „Elérkezik az a nap – mondja –, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket” (19). Talán a mai ember fülének nem tetszenek ezek a szavak, mindazonáltal nagy igazságot fejeznek ki, hisz Isten üzenetét tartalmazzák a mi számunkra is.

Annak ellenére, hogy a jelen életben látszatra, gyakran a gonosz ül diadalt és a rosszindulat győzedelmeskedik, s mintha az Istent semmibe vevőknek, az őt gúnyolóknak mindenben szerencséjük lenne, tudnunk kell, hogy eljön az az idő, amikor Isten mindent igazságosan elrendez. Malakiás próféta szerint: „Akkor majd meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, mennyire más, ha valaki Istent szolgálja, mint ha nem” (18). Akkor majd mindenkinek olyan lesz az örök sorsa, mint amit magatartásával, életvitelével magának készített elő földi életében. A gonoszok, a „megkeresztelt pogányok” számára az ítélet napja olyan lesz, mint a pusztító tűz, az igazak számára viszont Isten irgalmasságának megnyilatkozása.

„Azon a napon, amelyet készítek – mondja a Seregek Ura –, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki őt szolgálja” (17). Ez a gyöngéd kifejezés Isten atyai jóságát nyilatkoztatja ki, aki minden érdemükön felül jutalmazza meg azokat, akik szeretik és szolgálják őt. Számukra „felragyog az igazság napja” (20), azaz Jézus Krisztus, aki megvilágítva a világot a jó és a béke útján vezette, ismét visszatér, hogy befogadja örök dicsőségébe azokat, akik követték világosságát és tanítása szerint éltek.

Az evangélium (Lk 21,5-19) az Úr Jézus beszédének azt a részét idézi, amelyben megjövendöli a világ végét jelző eseményeket. Ezek összefonódnak a Jeruzsálem elestét és a Templom pusztulását megelőző történésekkel. Az Úr mindenekelőtt sokak pusztulásáról beszél, akik az ő nevében megtévesztő tanítást és hamis jövendöléseket hirdettek és hirdetnek ma is. „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! – Mondja az Úr Jézus – Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket” (8).

Az igazság eltorzítása a legalattomosabb veszély. Óvatosnak kell lenni és okosan megkülönböztetni; azt, aki ellentmond a Szentírásnak, aki bár az Egyházban él, esetleg templomba jár, s még sincs az Egyházzal és az egységet megtestesítő Pápával, nem szabad meghallgatni, nem szabad őket követni.

Természetesen szabad akarattal rendelkezünk, és mi magunk dönthetjük el, hogy az Egyházzal, a Pápával tartunk-e vagy a tévtanítókkal, hamis látnokokkal, álprófétákkal. Viszont a döntésünkkel járó következményeket is vállalnunk kell, nem feledve, hogy egyszerre nem szolgálhatunk két úrnak, nem lehetünk egyszerre az Egyházzal és ugyanakkor az Egyház ellenségeivel.

Jézus az evangéliumi szakaszban háborúkról, lázadásokról, földrengésről, éhínségről, dögvészről beszél (9-10). Ilyen természeti csapások gyakran előfordultak a történelem során, ezeket a jeleket tapasztalhatjuk ma is, háborúk, visszaélések, üldöztetések, katasztrófák, természeti csapások mindenfelé, tele van velük az összes híradás. S ne feledkezzünk meg az éhínségről, s arról sem, hogy még ma, Kr. u. 2022-ben is egyes országokban keresztényeket hurcolnak el és mészárolnak le a hitük, vallásuk miatt. Ennek ellenére merész dolog lenne ezekben a csapásokban – mint sok hamis próféta teszi napjainkban is – a közelgő vég biztos jelét látni és hirdetni. Ezekről a dolgokról szólva maga Jézus mondta: „Ne rémüldözzetek… Ezzel még nincs itt a vég”. Mindazonáltal ezeknek „meg kell történniük” (9).

A pontos idejét nem kötötte az orrunkra Jézus annak, hogy mikor is jön el az a végső nap, hisz ismerte emberi természetünket, tudta, hogy megkeresnénk a kiskapukat, a könnyebb, de nem az igazi célra vivő utakat.

Visszatérve a jelekhez, az isteni tervben az a szerepük, hogy emlékeztessék az embereket, vagyis bennünket, hogy ezen a földön minden átmeneti, minden útban van egy új ég és új föld felé, „az igazságosság hazája” felé (2 Pét 3,13), ahol az igazak örökre részesülnek Uruk dicsőségében.

Hasonló módon kell értékelni az Egyházat minden időben gyötrő üldözéseket is. Ez nem a hívők pusztulására, hanem javára szolgál, hitük elmélyítésére, megszilárdítására és alkalmat teremt a tanúságtételre. Azért történik mindez, mondja Jézus, „hogy tanúságot tegyetek” (Lk 21,13).

„Nyomás alatt nő a pálma” - szokták mondani. Az üldöztetések végeredményben tisztulási folyamatok. Ezekben a nehéz időszakokban derül ki, hogy kik maradnak hűségesek. A konkolyról szóló példabeszédében Jézus már utalt ezekre a megpróbáltatásokra. Aratáskor szétválasztják a tiszta búzát a konkolytól. Ugyanígy az üldöztetések idején szétválnak az igazi keresztények a hamisaktól, a felszínesektől. A színlelésnek már nem lesz semmilyen értelme. A színlelő keresztények ennek a hatására leszakadnak az Egyház testéről. Éppen ezért új példaképekre van szüksége a világnak, és közvetlen környezetünknek, fiataljainknak, gyerekeinknek, olyan hiteles keresztényekre, akik nem szégyellik megvallani hitüket.

A végkövetkeztetés tehát nemcsak derűs, hanem bizalommal telt. Jézus arra buzdítja tanítványait, ne nyugtalankodjanak, még akkor se, ha bebörtönözik, bíróság elé hurcolják őket, ha barátaik, rokonaik, vagy megkeresztelt társaik becsületükbe gázolva és hazudozva minden rosszat rájuk fognak, ha gyűlöletesek lesznek mindenki szemében. „Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket – mondja, és hozzá teszi – de egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről.”

Aki Jézust őszinte szívvel követi, annak számára nem szokatlan, hogy gyűlölik, hogy lemosolyogják, hogy nem értik meg. Ez a hiteles keresztény sorsa ezen a földön. Nem ámíthatjuk magunkat… Pál apostol is erre emlékeztet minket: „Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban” (2 Tim 3,12).

Az Úr Jézus elmagyarázza az üldözés okát is: „Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ" (Jn 15,19). Vagyis mindig lesz ellentét a keresztények életmódja és a társadalom között, amely visszautasítja az Evangélium értékeit. Ez az ellentét egy többé-kevésbé burkolt üldöztetésbe, vagy a kényelem szeretet miatt, olyan közömbösségbe torkollhat, mely szenvedést okoz.

Mindezek ellenére, amikor érthetetlennek tűnő módon, minden logikával, jóérzéssel ellentétben, gyűlölettel viszonozzák szeretetünket, rosszindulatból, irigységből(?) félre magyarázzák szavainkat és tetteinket, még sem szabad, hogy ez elbizonytalanítson, megbotránkoztasson vagy megdöbbentsen minket. Nem más ez, mint annak az ellentétnek a megnyilvánulása, amely az önző ember és Isten között fennáll. Ugyanakkor biztosíték arra, hogy azon az igaz úton járunk, amin a Mester is járt. Ezért örülnünk és ujjonganunk kell. Jézus mondja: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” (Mt 5,11-12).

Ezen kívül ott van az ő ígérete is: „De egy hajszál sem vész el fejetekről.” Mit jelentenek ezek a szavak? Jézus biztosít minket ezzel, hogy bár az üldöztetés miatt valóban szenvedni fogunk és igazi nehézségeink lesznek, mégis éreznünk kell, hogy Isten, a mi Atyánk, a mi oldalunkon áll és tenyerén hordoz bennünket. Ő mindent tud rólunk, és nem hagy el minket soha.

Ha azt mondja nekünk, hogy egyetlen hajszál sem vész el fejünkről, akkor ezzel biztosít bennünket, hogy Ő maga fog gondoskodni mindenről, még a legkisebb dologról is, ami a szívünkben van, ami az életünket vagy a számunkra kedves személyeket érinti. Hány ismert és ismeretlen vértanú merített erőt és bátorságot Jézus szavaiból ahhoz, hogy szembenézzen a meg nem értéssel, rosszindulatú rágalmakkal, jogfosztottsággal, a megosztottsággal, az elszigeteltséggel, a megvetéssel, sőt, esetenként az erőszakos halállal is, abban a biztos tudatban, hogy mindezt Isten szeretete engedi meg gyermekei javára!

Mit tegyünk, ha úgy érezzük, hogy védtelenek vagyunk a gyűlölettel, a rosszindulattal és az erőszakkal szemben? Ismerjük Jézus útmutatását: szeretnünk kell ellenségeinket, jót kell tennünk azzal, aki gyűlöl bennünket, áldanunk kell azt, aki minket átkoz, imádkoznunk azért, aki rossz hírünket kelti.

Bármennyire is nehéz, de ellentámadásba kell lendülnünk, s szeretettel kell legyőznünk a gyűlöletet és a rosszindulatot. Legyünk boldogok, ha méltók vagyunk a világ gyűlöletére! Ez biztosítja, hogy még inkább Jézust kövessük, és tetteinkkel szeretetet vigyünk oda, pontosan oda, ahonnan a gyűlölet fakad.

Jézus arra tanítja övéit, hogy a legnehezebb körülmények között se féljenek! Aki ugyanis állhatatos marad a hitben, a reményben és a tevékeny szeretetben, azt megvédelmezi az Úr, és ha nevéért életét kell adnia is, akkor cserébe megnyeri az örök boldogságot.

Jézus megjövendölte a pusztulást, az e világ, a földi élet végét, de meghirdette Isten országának örömhírét is, reményt, bizakodást adva, ha készenlétben, szeretetben, megbocsátásban élünk, ha felhasználjuk a kínálkozó alkalmakat a jóra, ha helytállunk mindenféle üldöztetés, gáncsoskodás ellenére is, akkor állítása szerint: „egy hajszál sem vész el a fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket” (Lk 21,18-19).

Jézus az állandó éberségre, készenlétre, állhatatosságra hív minket, hogy életünk útja során legyünk mindig készen a vele való nagy találkozásra: „mert, ahogy a cikázó villám az ég egyik szélétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is” (Lk 17,24). És ugyanakkor figyelmeztessük erre embertársainkat is, hogy a jó és egyetlen úton haladjunk, Jézus Krisztus útján, hogy nekik is, nekünk is részünk lehessen a megígért örök boldogságban. 

Tehát nem aggodalmaskodással, ijesztgetéssel, protestálással vagy meddő vitákkal kell végig járni életünk útját, s győzelmet aratni, hanem kitartó hűséggel, s a vihar közepette is Krisztusba vetett megingathatatlan bizalommal. Valahogy úgy, mint a boldogságos Szűzanya, aki a kereszt alatt is hitt Fiában, Fia föltámadásában! Hát ő, az Esztelneki Madonna oltalmazzon és vezessen az örök üdvösség felé vezető úton a ránk bízottakkal együtt.