Az egyetemes egyház – a nyugalomba vonult Benedek pápa szavaival élve – a „Szentlélek sugallatára tudatában van annak, hogy Jézus munkájának folytatására hivatott; arra, hogy hirdesse Isten országának örömhírét, ami az igazságosság és béke és öröm a Szentlélekben” (2011. október 18. missziós vasárnap). Így minden keresztény, aki az Egyház tagja, egyben misszionárius is, és nem vonhatja ki magát e küldetés alól, függetlenül attól, hogy Európában, vagy bárhol él e nagy világon. Erdő Péter bíboros szerint: „A még és a már összeér, régi keresztény területeken kell újra missziót folytatni. Lépjünk párbeszédre a körülöttünk élő, Krisztustól távol lévő embertársainkkal”. Így a misszió nemcsak az erre „specializáltak”, kiképzettek feladata, hanem minden megkeresztelt hívőé, a miénk is.
Ugyanis az Egyház természeténél fogva missziós. Nem tarthatjuk meg magunknak az örök élet igéit, amelyeket Jézus Krisztussal való találkozásunkban kaptunk: azok mindenkihez szólnak. Ezért a misszió az a műhely, ahol mindenkinek helye van, mert „aki befogadja Krisztust testének és vérének valóságában, az nem tarthatja meg ezt az ajándékot önmagának, hanem általa arra kap ösztönzést, hogy az Evangélium iránti bátor tanúságtétellel megossza azt másokkal” (Benedek pápa, 2005. október 23. missziós vasárnap). Valóban, semmi sem szebb annál, minthogy ismerjük, és másokkal is megismertetjük Krisztust.
De igazából mit jelent a misszió szó maga és milyen feladatokat takar? A misszió szó megbízatást, küldetést, hittérítést jelent. Mivel Jézus az Atya küldötte (Jn 20,21), tőle megtanulhatjuk, mit jelent a misszió, és hogyan lehet teljesíteni ezt a feladatot a világban. Azonban Jézus nemcsak példát mutatott, hanem missziós parancsot is adott, mely minden hívő emberhez szól és mindannyiunkat kötelez valamilyen formában.
Szent Márk evangéliumában ezt olvashatjuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek”(Mk 16, 15). Szent Máté evangéliuma pedig azzal fejeződik be, hogy: „Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: „Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig”(Mt 28,18-20).
Az apostolok komolyan vették a missziós parancsot, s vállalva minden fáradságot és áldozatot, életüket sem kímélve, hirdették az evangéliumot minden népnek, ahová csak eljutottak. Pál apostol szintén, megtérése után az egész életét a missziónak szentelte, és szó szerint az akkori ismert világ határáig jutott el.
Számára egyértelmű volt a misszió: Jézus Krisztust hirdetni, aki az Atya küldöttje – a fölkent próféta, Krisztus a Messiás, a megfeszített, aki föltámadt, és aki által van bűnbocsánat. Ő megértette, hogy semmi sem teszi az embert tökéletessé Isten előtt, csak az, hogy Krisztusban él. Pál mindent megtett azért, hogy minden nép hallhassa ezt az örömhírt, és minden egyes ember megigazulttá válhasson Jézusban.
Az apostolok a misszió fontosságának tudatát megpróbálták a tanítványok szívébe is belevésni. Ennek példájával találkozunk a múlt vasárnapi szentleckében, amikor Pál Timóteusnak, az ő tanítványának a következőket írja: „Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel”(2Tim 4,1-2).
Ez a misszió lényege, és a feladat az, hogy ne csak az evangélium hallgatóivá tegye az embert, hanem annak befogadására és megélésére vezesse a Krisztusban hívőket.
A Szentatya, Ferenc pápa mondotta, hogy „az Úr minden nap hív, hogy kövessük őt bátran és hűséggel. Ő hatalmas ajándékká tett bennünket, amikor tanítványul választott, és amikor arra küld minket, hogy örömmel hirdessük Őt, a Föltámadottat. Azonban azt kéri tőlünk, hogy ezt szóval és mindennapi életünk tanúságával tegyük… mert az ember nem hirdetheti Jézus örömhírét élete kézzelfogható tanúsága nélkül” – mondja a Szentatya, majd hozzáteszi – „azoknak, akik hallgatnak és figyelnek bennünket, tetteinkben is meg kell látniuk Istennek azt a dicsőítését, amit ajkunkról hallanak”.
Éppen ezért a misszió az életre és az üdvösségre irányuló szolgálat, amelynek keretében a cél az Isten Országának megvalósítása. Így a misszió a szegények, a jogfosztottak és a kiközösítettek oldalán állást, az emberi méltóság és az eszerinti élet iránti elkötelezettséget jelenti, legyen szó akár az öreg Európáról, amely kezd megfeledkezni keresztény gyökereiről, vagy a távoli földrészekről.
Ezért mondja a Szentatya: „Olyan nagy szükség van arra, hogy elvigyük mindenhová az irgalmas és szeretetben gazdag Jézus élő jelenlétét! ...” Hitünk gyakorlásában nem elégedhetünk meg néhány elhadart imával, egy vasárnapi misével, amelyen szórakozottan veszünk részt, vagy néhány karitatív gesztussal. (2013 – Nagyszerda, Általános kihallgatás). Az élő Jézus jelenlétét kell életvitelünk: szavaink és cselekedeteink által megtapasztalhatóvá tennünk a környezetünkben. De ne feledjük, senki sem adhatja azt, amivel nem rendelkezik. Ha Jézus nem élő valóság a mi számunkra, ha nem az Ő jelenlétében éljük napjainkat, akkor nem is tudunk hitelesen tanúskodni róla a világban, akkor úgy járunk, mint a farizeus a mai evangéliumi szakaszban, akit elmarasztalt a Mester, álszent imája és hamis magatartása miatt.
A keresztény misszió célja, hogy a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatra vezessen. Hozzá, aki az Isten szeretetének végső Szentsége a világban. Ezért a Jézushoz való csatlakozás a szegények, betegek és elutasítottak felé éppen olyan fontos, mint a hitoktatás és a szentségek megünneplése. Sőt: ahol a hitoktatás és a szentségek ünneplése nem vezet el a Jézushoz való csatlakozáshoz – nem tesz tanítvánnyá – ott mindez hiábavaló cselekedet marad.
Ezek után, mit jelent ma misszionáriusnak lenni? – kérdezhetné valaki. A kérdésre, a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa szavaival válaszolhatunk: „Misszionáriusnak lenni annyit jelent, mint szeretni Istent teljes szívünkből, ha szükséges, egészen addig, hogy meghalunk érte. Misszionáriusnak lenni annyit jelent, hogy az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan mi is lehajolunk minden szükséget szenvedőhöz, különösen a legszegényebbekhez és a legnyomorultabb körülmények között élőkhöz”(2006. Missziós vasárnapi üzenete).
Azt hiszem, így már világosabbá válik, hogy az egyetemes Egyház missziós együttműködésének tevékenységével „az evangélium hirdetése a felebarát segítésének, a legszegényebbek iránti igazságosságnak is eszközévé is válik, oktatási lehetőséget jelent a legeldugottabb falvakban, orvosi ellátást a legtávolabbi helyeken, felszabadítást a nyomor alól, a kitaszítottak helyzetének helyreállítását, támogatást a népek fejlődéséhez, az etnikai megosztottság legyőzését, az élet tiszteletét annak minden szakaszában”(2012. Missziós vasárnapi üzenet).
„Mit jelent ma misszionáriusnak lenni? A kérdésre az egyik jezsuita atya (André Gagnon) így válaszol: „Misszionáriusnak lenni ma mindenekelőtt a találkozást jelenti Krisztussal. Vele, akit nem a levegőben, vagy valahol máshol találhatunk meg, hanem az emberekben, akikkel találkozunk, és akikben benne él Krisztus.”
Másvalaki szerint (Vito Del Prete): „Ma olyan kultúrában élünk, amely az erőszak és elnyomás kultúrája. Az, hogy Krisztus küld minket, azt jelenti, hogy Krisztus országát elvisszük, az Örömhír magjait elvetjük ebben a kultúrában. Mégpedig azért, hogy egy új kultúrát hozzunk létre, az Örömhír kultúráját. Misszionáriusnak lenni azt jelenti, hogy szolgálatára vagyunk az emberiségnek, hogy Krisztusban elvisszük hozzájuk Isten természetfelettiségét, hogy létrejöjjön egy újfajta emberiség, amely igazán önmagára talál. Ez az, amiről a misszionáriuság szól: elmenni az emberek közé és elvinni Krisztus szeretetét nekik.”
Mind ez szép és jó, mondhatná valaki, de hogyan kapcsolódhat be a missziós munkába az, akinek fizikai erőnléte megfogyatkozott, akár az idős kor vagy betegség miatt, illetve az, akinek gondoskodnia kell családjáról, el kell látnia hivatásból eredő feladatait…
Mindenekelőtt le kell szögeznünk azt, hogy a misszió, az evangelizáció munkájából senki sincs kizárva, mivel az emberi tényező mellett, annak van anyagi és kegyelmi tényezője is. Vagyis a missziók művét ezen a vasárnapon támogathatom pénzbeli adományommal is. Ugyanakkor, akinek nem nyílik alkalma a külső apostolkodásra, az felelősség tudattal és lelkiismeretesen végezze hivatásából eredő feladatait és ajánlja fel a missziókban aktívan résztvevőkért, vagy hálásan fogadja a szenvedést, mely lehetővé teszi, hogy kiegészítse testében azt, ami Krisztus szenvedéseiből hiányzik, ahogy fogalmaz Pál apostol (Kol 1,24).
Az áldozathozatalban örök szép példa marad Lisieux-i Kis Szent Teréz, a missziók védőszentje Xavéri Szent Ferenc mellett. Ez a mindössze 25 évet élt francia karmelita apáca soha nem járt idegen, missziós országban – jóformán még a kolostort sem hagyta el, bár nagyon szeretett volna hithirdető lenni. De e helyett imádkozott, és szenvedett a missziókért. Szent Teréz súlyos tüdőbajban szenvedett. Engedelmességből a halálos betegség fáradságával is sétált. Elmondta, hogy az ad neki erőt a sétáláshoz, hogy felajánlja ezt a szenvedését egy misszionáriusért, aki talán éppen nagyon ki van fáradva, a fárasztó missziós útja miatt. Máskor drága orvosságokat kellett bevennie, amelyekről tudta, hogy teljesen feleslegesek, hiszen a tüdőbaja gyógyíthatatlan. De azokra a misszionáriusokra gondolt, akiknek sem idejük, sem pénzük nincs arra, hogy magukat gyógyíttassák, és őértük bevette a gyógyszert. Vagy amikor lázas betegségében szomjúság gyötörte, ezt is felajánlotta a missziók ügyéért. Teréz kis dolgokban mutatta meg szeretetét Isten, és az Ő ügye iránt.
A pénzadományon kívül, amit a kitett kosárba helyezhetünk a külföldi ferences missziók támogatására, mi is mutassuk ki szeretetünket Isten eme fontos ügye iránt, akár azzal, hogy valamilyen formában bekapcsolódunk az Egyház evangelizációs, missziós tevékenységébe, akár a becsülettel végzett munkánk, vagy a türelemmel viselt betegség, idős kor vagy szenvedés felajánlásával. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése