Azt gondolom, hogy akik hittanismeretüket napirenden tartják, azok ismerik egyházi ünnepeinket. Tudják, hogy Karácsonykor Jézus Krisztus születésére, hogy Húsvétkor szenvedésére, kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, és hogy Pünkösd a Szentlélek kiáradásának és az Egyház alapításának az ünnepe.
De mit is jelent a Szentlélek kiáradásának ünnepe valójában, mi az üzenete a mi számunkra? E kérdésre a választ leginkább az apostolok életéből olvashatjuk ki, érthetjük meg.
Amikor az evangéliumokban Jézus tanítványairól, az apostolokról olvasunk, meglepetésünkre nyomát sem találjuk annak, hogy az Úr Jézus életét ismerő, tanítását hallgató, csodáit tapasztaló férfiakból egy ideális közösség állt volna össze, Sőt olykor az az érzése az embernek, mintha egyáltalán nem értenék, hogy miért választotta ki, és egyáltalán mire hívta meg őket az Úr. Az evangéliumokat olvasva az tűnik ki, képtelenek még felfogni, hogy Mesterük mire akarja megtanítani őket. Szinte állandóan a politikán jár az eszük. Leginkább az idegen római uralomra gondolnak, és attól szeretnének szabadulni. Még Jézus mennybemenetele előtt is azt kérdezik: „mostanában állítod helyre Izrael országát?”
Lassú észjárásuk miatt Jézus korábban is gyakran korholta őket, miként azért is, mert versengtek, rivalizáltak és az eljövendő új ország „miniszteri székeit“ akarták megkaparintani. Amikor pedig Jézus saját szenvedéséről jövendölt nekik, éppen Péter, a főapostol tiltakozott leghevesebben ellene: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled”.
Nagypénteken mégis megtörténik a legnagyobb tragédia, és mesterüket úgy végzik ki, mint egy közönséges gonosztevőt. Ők pedig emberileg és főleg Krisztus-követőként, tanítványként elégtelenre vizsgáznak. Júdás elárulja harminc ezüstpénzért, Péter pedig félelmében, hogy Jézus sorsára ne jusson, letagadja, hogy valaha is ismerte volna. A többiek pedig mind elhagyták, egyedül János apostolban, a szeretet tanítványban volt annyi bátorság, hogy hűséges tanítványként ott álljon a kereszt alatt Jézus édesanyjával.
Mindezek ellenére, húsvét után ötven nappal, ezzel a dicstelen, félénk, az utolsó vacsora termébe bezárkózott társasággal történt valami rendkívüli, ami felrázta és bátor, tanúságtevő közösséggé kovácsolta őket. A pünkösdi esemény, Isten Lelkének, a harmadik isteni személynek a kiáradása okozta ezt a változást. Ez tette a félénk tanítványokat bátor hősökké, akik elvitték Jézus nevét, s tanítását az akkor ismert egész világra, és végül életüket áldozták érte.
Az Apostolok Cselekedetéből jól ismert, s az első olvasmányból hallott pünkösdi jelenetet, ahol a különböző nyelveket beszélők megértik egymást, érdemes párhuzamba állítani és összehasonlítani egy másik közismert bibliai jelképes, ószövetségi történettel: a bábel-i torony építésének epizódjával.
Ott azt látjuk, hogy különböző emberek hirtelen felindulásból úgy tűnik, hogy könnyen összefognak egy cél érdekében, mely nem valamilyen jó, valódi érték, hanem ellenkezőleg: erkölcsi rossz, hiszen saját gőgjüket, az isteni törvények nagyképű elutasítását szimbolizálja. Közösséget azonban ez a szándék egyáltalán nem tud létrehozni, sőt egy idő után összevesznek, széthúznak, olyannyira megzavarodnak, hogy képtelenek egymással szót érteni, egymást megérteni.
Mai nyelven azt mondhatnánk, hogy az önzés, az öncélú haszonszerzés vágya, a hatalom megkaparintásának a terve kialakíthat ugyan valamilyen emberi kapcsolatrendszert, mint például a terrorizmus, a csoportos bűnözés vagy a kirekesztő klikkesedés, de valódi közösséget, szolidaritást, tartós emberi kapcsolatokat nem képes létrehozni.
Ezzel szemben a pünkösdi jelenség, a Szentlélek kiáradása megmutatja, hogy különböző kulturális, földrajzi, nyelvi, vagy akár vallási háttérből érkező emberek mind-mind képesek szót érteni egymással és közösséggé formálódni a legfőbb érték, a föltámadt Krisztus körül.
Azaz lehet, hogy viszonylag lassan, nehézkesen, olykor reménytelennek tűnő helyzeteket átélve, de mégis megvalósulhat hatékony együttműködés a különböző emberek között egy nemes cél érdekében, ha azok a Szentlélek segítségével képesek félretenni önös, rövidtávú látszatérdekeiket, és a közjó szolgálatát komolyan venni.
Jeruzsálemben a Szentlélek kiáradásának köszönhetően, bárki hallgatta is, mindenki értette az apostolok beszédét. Ekkor a történelem nagy lehetősége villant fel az emberiség számára: az egyetértésnek, a megbékélésnek, az összefogásnak a lehetősége.
Azonban visszatekintve – azt látjuk az emberiség újra, elszalasztotta ezt a nagy kegyelmi lehetőséget. Mégis a Szentlélek erejéből egy maroknyi ember, egy közösség erőt érzett magában arra, hogy elinduljon azon az úton, amelyet a Mester mutatott meg.
Megértették, amire szent Pál apostol figyelmeztet: Testvéreim kérlek, benneteket lélek szerint éljetek. A lélek gyümölcsi nyilvánvalóak: szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság.
Vajon, mi magunk, akik a Lélek kiáradását és az Egyház alapítását ünnepeljük, érzünk-e vágyat, e gyümölcsök iránt, s teszünk-e valamit annak érdekében, hogy ezek a lelki adományok bennünket is jellemezzenek?
Oly nagy szűksége van ma is erre, ezekre az adományokra a világnak, népünknek, közösségeinknek, családjainknak, s nekünk, mindannyiunknak. Épen ezért, mélyről tör fel bennünk a vágy, hogy Isten nekünk is elküldje éltető Lelkét, hisz Pünkösd nélkül erőtlenek, gyengék és bátortalanok vagyunk.
A pünkösdi esemény másik hatása, hogy a korábban gyámoltalannak tűnő, ha nem is gyáva, de félénk, tehetetlen apostolok, akik bezárkóztak az utolsó vacsora termébe, most bátran és nyíltan kiállnak a tömeg elé és lelkiismeretüket követve, a kapott küldetést teljesítve hatékonyan tesznek tanúságot a föltámadt Krisztusról, az üldöztetést és a vértanúságot is vállalva. Nekünk inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek – vallják a főtanács előtt, amikor azok el akarják hallgattatni őket.
Napjainkban ezt úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a média többsége által sugallt közgondolkodással, divattal, a fogyasztás diktatúrájával, vagy az éppen hatalmon levők nem helyes, nem becsületes, a krisztusi értékrenddel ellentétes elvárásaival szemben, a Szentlélekkel eltelt keresztények a lelkiismeret szavára hallgatva nem szégyellnek határozott tanúságot tenni a valódi emberi és keresztényi értékrendről. A helyes lelkiismeret ébren tartása végett, ma is szükség van olyan céltudatos és elkötelezett emberekre, férfiakra és nőkre, idősekre és fiatalokra, akik nem szégyellenek valódi értékeket képviselni és védeni. Sőt, ez mindannyiunk kötelessége.
Az Istenről nem ritkán megfeledkező mai ember számára vigasztaló a tanítványok példája: ők sem születtek hősnek, később, a Szentlélek befogadása által váltak azzá. Így hát Pünkösd szent ünnepe idén is arról szól, hogy Isten Szentlelke elvezethet embereket az újjászületésre, amelynek révén az ember úrrá lehet reménytelen helyzeteken. Ezért olyan fontos a keresztény fiatalok és mindannyiunk életében a bérmálás szentsége, a Szentlélekben való megerősítés: régi külső, megújult belső, lelki tartalommal.
Pünkösd üzenete örökké aktuális. Ezért van szükségünk mindnyájunknak igazi pünkösdi megújulásra, a Szentlélek kegyelmi adományainak kiáradására, azok befogadására, szellemi és lelki erőre, gerinces tartásra egyéni és közösségi életünkben egyaránt.
Bárcsak az Esztelneki Madonna közbenjárására, a Szentlélek erejével mi is úrrá tudnánk lenni félelmeinken, emberi gyengeségeinken, olykor gyávaságunkon. Bárcsak eltöltene minket is az Úr Szentlelke, és Pünkösd kapcsán megújulna nemzeti, közösségi, s egyéni életünk, mint az apostoloké!
