Isten szeretetében a legnagyobb, hogy az Ő gyermekei vagyunk – Mindenszentek ünnepe

Szilveszter archívum - Kaplony

Szentírási részek: Jel 7, 2-4. 9-14 // 1 Jn 3, 1-3 // Mt 5, 1-12a

 A mai napon édesanyánk, az Egyház arra hív bennünket a szentmise kezdő énekével, hogy „Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén mindenszentek tiszteletére”.
Igen, a mai napon, a zarándok, a földi egyház liturgiája összekapcsolódik a megdicsőült, a mennyei Egyházéval, hogy együtt ünnepelje Krisztust, a választottak szentségének és dicsőségének forrását.

Az első olvasmány a választottak, a megdicsőültek hatalmas seregét mutatja be (Jel 7, 2-4. 9-14): „akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni, minden nemzetből, törzsből és népből”. A szentek megszámlálhatatlan serege azt üzeni számunkra, hogy a mi helyünk is ott van közöttük és ez a tudat adhat reményt és erőt a mostani élet szorongattatása, megpróbáltatásai közepette.
Az olvasmány szerint valamennyinek meg van jelölve a homloka, mindnyájan fehér ruhába vannak öltözve és „ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében”. A homlokon való megjelölés és a ruha a keresztség szentségének szimbóluma, ugyanis a keresztség nyomja az emberbe a Krisztushoz való tartozás eltörölhetetlen jegyét, és a bűntől megtisztítva, a keresztség öltözteti tisztaságba és kegyelembe Krisztus Vére által. Így, az életszentség nem más, mint a keresztségi kegyelem teljes beérése. Tehát lehetséges minden megkeresztelt ember számára a szentté válás.
Éppen ezért az Egyház ma nem csupán a hivatalosan kanonizált, oltárra emelt szenteket ünnepli, hanem azt a sok ismerős és ismeretlen személyt is, akik „Isten segítségével megtartották és megélték a keresztségben kapott életszentséget” (LG 40) vagyis a krisztusi tanítást hősies fokon élték és gyakorolták. Ez a rejtett, a hétköznapi körülmények között megélt, szinte észrevétlen életszentség valóságos és igen értékes.

Az első olvasmány szerint, van azonban minden választottnak egy közös jellemzője, még pedig az, hogy a „nagy szorongattatásból jöttek”. Ez a „nagy szorongattatás” jelenti a hitért folytatott küzdelmet, a Krisztusért vállalt üldöztetést és vértanúságot, valamint a mindennapi életben vállalt kereszteket és megpróbáltatásokat.
A Szentek valamennyien a szorongattatás útján jutottak el a dicsőségbe. Ez a szenvedés teljesítette be keresztségük által megkezdett tisztulásukat, ez kapcsolta őket Krisztus kínszenvedéséhez, majd pedig részesítette őket dicsőségében.
Mi is benne vagyunk a nagy szorongattatásban: a világ részéről, a gonosz részéről. De ebből a szorongattatásból születnek a szentek. Ezért kell nekünk is becsülni a megpróbáltatásokat, a szenvedéseket. Isten látja a mi életünket. Isten büszke arra, hogy a szorongattatásunk ellenére is szeretjük őt. Így lesz miénk Isten országa...

A szentleckében (1 Jn 3, 1-3), Szent János apostol és evangélista, a szeretett tanítvány, Isten szeretetére mutat rá; ez a szeretet késztette Fiát a megtestesülésre, és tette az embert Isten gyermekévé. Ennek a szeretetnek köszönheti az ember istengyermeki méltóságát. „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket és azok is vagyunk!”- írja az apostol.
Nem az örök életre fenntartott, hanem már a jelenben megkapott ajándék ez az Isten gyermekség, olyan mély valóság, ami bensőleg képes teljesen átalakítani az embert és az isteni életben részesíteni.
Mindenszentek napján az imént idézett szentírási részben az a mozzanat kerül felszínre, ahogy bennünket Isten lát. Minket, itt a földön küzdőket. Megjelöl pecsétjével és árasztja felénk, adja nekünk az Ő szeretetét. De ebben a szeretetben a legnagyobb az, hogy a gyermekei vagyunk. Ebben minden benne van. Egészen másképp megy az ember haza oda, ahol gyermekként várják.
Ahol ott van az Atyja, de édesanyánk is. És a mi Urunk Jézus Krisztus is, aki a mi barátunk, mesterünk, megváltónk, tanítónk, szőlőtőnk, kenyerünk, mindenünk, akinek mindent köszönhetünk.
Ezt az Isten gyermeki öntudatot kell, hordozzuk minden nap, hogy a szentekhez méltón éljünk, őseinkhez hűségesek legyünk. Ez kell, adjon nekünk öntudatot, hogy napról-napra küzdjünk az ellen, ami Isten gyermekeihez nem illő, ami nem megfelelő hozzánk.

Az evangéliumban (Mt 5, 1-12a) maga Jézus szemlélteti az életszentség és az örök boldogság témáját, egyben be is mutatja az oda vezető utat. Kiindulási pontja a hétköznapi emberi élet, amelyben a szenvedés nem valami véletlen szerencsétlenség, hanem az emberi élettel együtt járó valóság. Jézus nem azért jött, hogy kiiktassa a szenvedést az életből, hanem hogy azt az üdvösség és az örök boldogság eszközévé alakítsa.

A szegénység, a megpróbáltatások, az igazságtalanságok, az üldöztetés, ha ezeket alázatos szívvel és Isten akaratának alávetve fogadjuk, ha megőrizzük belé vetett hitünket és arra vágyódunk, hogy részesedjünk Krisztus kínszenvedésébe, akkor mindez nem tönkreteszi az embert, hanem megnemesíti: megtisztítja, mint a tűz az aranyat a salaktól, hasonlóvá teszi a szenvedő Üdvözítőhöz, és így méltóvá arra, hogy vele együtt részesedjék az örök dicsőségben. „Boldogok a lélekben szegények…, boldogok a szomorúak..., boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot..., boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért..., mert övék a mennyek országa” (3-4. 6. 10).

A másik négy boldogság is, bár nincs közvetlen kapcsolatban a szenvedéssel, áldozatos lelket követel. Mert senki sem lehet szelíd, irgalmas, tiszta szívű és békességes, ha nem küzd bűnös szenvedélyei ellen, ha önmagán felülemelkedve nem tud elfogadni nehéz helyzeteket, szeretetet és békét hintve mindenütt.

A szentek az evangéliumi boldogságok útját járták, de legtökéletesebb módon Jézus haladt ezen az úton, aki tudatosan magára vett minden emberi nyomorúságot és gyötrelmet, hogy megtanítsa az embert, hogyan kell ezeket megszentelni.

A keresztény Jézusban találja meg az evangéliumi boldogságok tökéletes megvalósulását; Jézus volt az igazi szegény, meggyötört, szelíd, irgalmas, békességes és üldözött. Ezen az úton járva nyerte el a dicsőséget és mi is ezen az úton járva nyerhetjük el az örök boldogságot.

Mindenszentek ünnepének üzenete: a keresztség szentségének fölvétele által Isten pecsétjét hordozzuk magunkon, de ez nem mentesít a szenvedésektől, megpróbáltatásoktól. Viszont az a tudat, hogy Isten gyermekei vagyunk, és Atyánk figyel ránk, a mennyből erőt adhat a szorongattatásokban való helytálláshoz és így eljuthatunk az örök otthonba, – ahova, reméljük, hogy szeretteink már megérkeztek, akikre ma emlékezünk – és majdan mi is velük együtt igazán és teljesen boldogak lehetünk. Ezt adja meg mindenkinek, élőknek és elhunytaknak a mindenható Isten. Ámen!