„a helyhatósági választások előtti ima és engesztelő szentségimádásra hívunk mindenkit, amit csütörtökön az esti 6 órás szentmise után tartunk az Esztelneki Ferences templomban… Kérjük a kedves testvéreket, hogy akik tenni akarnak az ima által is községünkért, keresztény jövőnkért, azok vegyenek részt a közös imavirrasztáson kérve a Bölcsesség Lelkét és a Szentlélek Isten megvilágosító kegyelmét minden választó polgárra.”
Nagy örömmel tapasztaltam, hogy volt foganatja a meghívásnak, hisz nagyon sokan jöttek el. Az előző csütörtöki szentségimádásokhoz viszonyítva kellemes meglepetésként tapasztaltam, hogy több fiatal férfi és nő volt jelen, de jöttek gyerekek és idősek, valamint olyanok is, akiket gyakran látni a templomba vagy csak karácsonykor és húsvétkor vagy egyáltalán. De jó volt látni, hogy a közös ügy, a község ügye a hitélet és az ima élet terén is megmozgatja őket.
Ebből az élményből ihletődve a választások utáni csütörtökre, vagyis a tegnapi napra is hasonló ima alkalmat hirdettem meg, igaz nem a Facebook-on, hanem a templomban, gondolván arra, hogy így még több emberhez eljut a hír és a lehetőség, s még többen leszünk... Hisz ebben a zűrzavaros, káosszal telítet, gazdasági, egészségügyi és erkölcsi katasztrófával veszélyeztetett világban, társadalomban még inkább rászorulunk Isten segítségére, áldására, amit az imán keresztül, a szentmisén való részvétel által és a szentségekhez járulással nyerhetünk el. Ezért még több imára és engesztelésre van szükség. Azt gondoltam, hogy a múlt csütörtöki jelenlévők megértették ezt és azért jöttek, s most másokat is magukkal hoznak. De nem így történt… Azon morfondírozom, töprengek, hogy miért?
A múlt csütörtöki nagy csapatból most csak azok voltak jelen, akik a korábbi csütörtökökön is elszoktak jönni, rajtuk kívül igazából csak egy olyan fiatal férfi volt jelen, aki máskor nem szokott jönni, de most itt volt, hál’ Istennek. Bizonyára ő, a többi jelenlévővel együtt megértette (?), hogy az ima és az Isten áldása nélkül nem igazán juthatunk előbbre az életben, a jó úton, s a jó ügyért való küzdelemben. Talán ő, ők megértették a zsoltáros szavait: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” (127,1)
Befejezésül Tóth Tihamér (Szolnok, 1889. január 14. – Budapest, 1939. május 5.) római katolikus pap, egyházi író, egyetemi tanár, veszprémi püspöknek egyik szent beszédéből idézek:
„Öreg halász vitt át csónakján egy fiatalembert. Az egyik evezőre ez volt írva: «Imádkozzál!», a másikra: «Dolgozzál!» Az ifjú gúnyosan mondta: «Ósdi ember kend, bátyám! Minek az imádság annak, aki dolgozik?» Az öreg nem szólt semmit; csak eleresztette azt az evezőt, amelyiken az «imádkozzál» volt írva s a másikkal evezett. Evezett, evezett... de csak helyben forogtak, nem jutottak előre. A fiatalember ekkor látta be, hogy a «munka» evezője mellett szükség van a másikra is: az imádságéra.
Én tehát imádom Istent, aki fölöttem van: ez az én rendszeres reggeli s esti imám; imádom Istent, aki közöttünk van: ez az én templomi ájtatosságom; és imádom Istent, aki bennem van: s ez az én Isten akarata szerint rendezett életem. Nekem nem kell bűn terhe mellett, előírni, hogy misére menjek s gyónjam-áldozzam. Nekem nem kell megparancsolni, hogy imádkozzam. Nekem örömem, erőm, hogy mennyei Atyám van; nekem vigasztalásom, hogy az Isten szóba áll velem; nekem legnagyobb megtiszteltetésem, hogy szabad imádkoznom!” – vallotta a nagy püspök.
Érdemes megfontolnunk, magunkévá tennünk, s még inkább megélnünk szavait, mert a szavak, az ígéretek szavai is el szállnak, de a tettek, legyenek azok jók vagy rosszak, meg maradnak az örök életre!
fr. Szilveszter ofm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése