A mai evangéliumi szakaszban az Úr Jézus azt kérdezi az apostoloktól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
A válaszból kiderül, hogy voltak, akik úgy vélték, a régen meghalt Illés próféta jött vissza Jézus személyében. Mások azt mondták, hogy talán Jeremiás vagy Keresztelő János, illetve valamelyik próféta szelleme lakozik benne. Vagyis egészen általános, személytelen válaszokat adnak.
Egészen más a helyzet, amikor a másodszor is fölteszi a kérdést: „Hát ti, kinek tartotok engem”, ki vagyok én a ti számotokra? Itt arra kell válaszolniuk, hogy ők hogyan állnak hozzá, hogyan viszonyulnak hozzá, milyen a kapcsolatuk vele. Itt nem segít sem az, hogy mit tudnak róla és, hogy mi az emberek véleménye vele kapcsolatosan, csak az, hogy mi az ő személyes válaszuk.
Elsőként Péter apostol válaszol: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia, megígért Messiás. Talán Péter maga sem tudta, hogy honnan jött ez a gondolat, de Jézus felvilágosította: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Olyasmit mondott Péter, amit magától soha nem mert volna kimondani. A zsidó ember el sem merte képzelni, hogy egy ember egyúttal Isten is lehet. Amit Péter apostol kimondott, azt nem az eszével mondta ki, hanem azzal a hittel, amivel Isten akkor ajándékozta meg, amikor lelke mélyén kinyilatkoztatta neki, hogy Jézus egyszerre Isten és ember, vagyis a Magasságbeli Isten Fia, de az Ember Fia is.
Nem Péter apostol sajátos felismerése, illetve saját lelkéből fakadó hite érlelte meg benne a választ, hogy Jézus az élő Isten Fia, hanem Isten ajándéka volt, amit Péter apostol el is fogadott. Vagyis annak megvallása, hogy a názáreti Jézus az élő Isten Fia, egy újfajta tudás, világnézet, értékrend alapja, amely nem a testtől és a vértől, emberi okoskodásból származik, hanem a mennyei Atya Szentlélek általi kinyilatkoztatása és ajándéka.
Amikor ugyanis Jézus Péter apostol hitvallását hallja, kijelenti: ez a hit Isten kegyelmi ajándéka.
Mi is Isten kegyelméből lettünk hivőkké. De a hit megőrzéséhez szükséges, hogy az Egyház közösségében éljünk, és az Egyház sziklaalapjához, Péter utódaihoz ragaszkodjunk.
Ezért soha nem mondhatjuk azt, hogy mi nagyon szeretnénk hinni, de sajnos nem tudunk, mert nem kaptuk meg Istentől ezt az ajándékot. A kereskedelemben, követelmény, hogy legalább egy rövid használati utasítást mellékeljenek a megvásárolt áruhoz.
Az Úr Jézus minden tanításához mellékeli a használati utasítást is; a hitet. Mivel Jézus nem e világi tudományt, igazságokat hirdet, hanem természetfelettit, ő minden tanításához, tettéhez mellékeli a hit ajándékát.
Egyedül rajtunk áll, hogy élünk−e a hit lehetőségével, elfogadjuk−e amit Jézus tanít és megpróbálunk-e a szerint élni, vagy nem hisszük el, és akkor elzárkózunk tanítása elől. De ebben az esetben nem állíthatjuk, hogy nem vagyunk képesek elhinni, ezt vagy azt a jézusi igazságot, hanem ha őszinték vagyunk, akkor világosan kimondjuk, hogy: mi ezt nem akarjuk elhinni. Így mi vagyunk a felelősek tettünkért, és Istent nem vádolhatjuk azzal, hogy Ő nem adta meg nekünk a hit kegyelmét.
A mennyei Atya nem személyválogató, minden jóakaratú embert meghív a hit nagyszerű kalandjára, mert mindenki számára ki akarja nyilatkoztatni, hogy Krisztus, az ő egyszülött Fia, Isten, aki emberré lett, hogy az egész világot megváltsa, üdvözítse.
Ezért hangsúlyozta Jézus a zsidóknak annyira, hogy ne a maguk bölcsességére hagyatkozzanak, amikor felette ítéletet mondanak, hanem inkább figyeljenek a mennyei Atyára, mert „Senki sem jöhet hozzám, csak az, akit az Atya vonz” (Jn 6.44). És az Atya mindenkit vonz, mindenkit üdvözíteni akar, mindenkinek örök szeretetet, örök életet akar adni. De ezekben csak az részesülhet, aki Péterhez hasonlóan Krisztust Isten Fiának ismeri el, és a szerint is él.
Ha Isten mindenkit hív, mégis miért van az, hogy olyan kevesen ragadják meg az isteni hit ajándékát?
Talán Ádám−Éva ősbűne ismétlődik meg napjainkban, olykor még a rendszeres templomba járok között is, amikor egyesek úgy gondolják, hogy nekik joguk van a vallással kapcsolatos hitetlenséget választani, vagy a hamis, lebukott látnokok sugallatára hallgatva, a hitigazságok között válogatni és csak abban hinni, amit ők jónak ítélnek és nem abban, amit az egyházi tanítóhivatal 2000 éve elénk tár. Mennyire szomorú, hogy templomba járó személyek inkább adnak hitelt lebukott, hamis látnokoknak, mint az egyházi tanítóhivatalnak, ennek érdekében képesek felnőtt fejjel összevissza hazudozni, sőt másokat megrágalmazni, csakhogy a maguk látszat katolikusságát mentsék, s nyugodtan szentáldozáshoz járulnak.
Mások azt hiszik, akkor lesznek sikeresek, ha minél nagyobb tudást, és hatalmat szereznek, ami által egyre gazdagabbak lehetnek.
Ha az ember nem akar Istennek hinni, akkor saját magának fog hinni. Az Istenben hinni nem akaró ember magától nem találhatja ki, hogy az ember többre hivatott, minthogy pusztán emberként meggazdagodva élvezze ezt a mulandó, földi életet.
Isten azt akarja, hogy gyermekeként, isteni emberként részesüljünk Fiának, Jézus Krisztusnak életéből, ami a keresztség szentsége által valósul meg bennünk. Hogy ezen túl már ne önző módon éljünk a világ felfogása szerint, hanem az Isten használati utasítását betartva, hitben követve Jézust, vállalva az áldozatot is, annak biztos tudatában, hogy már megkezdtük az örök életet.
Az igaz ember a hitből él, mondja Pál apostol. Hogy ne csak elmélet maradjon az Istenbe és tanításába vetett hitünk, váltsuk valóra, amit Jézus megkívánt tanítványaitól. Legyen egyre személyesebb vele a kapcsolatunk, mert csak a kölcsönös szeretet őrizhet meg a mennyek országába, az örök életbe vezető úton.
„Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” A valódi kérdés persze inkább az, hogy mi közöm az Emberfiához? Más szóval: mit változtat az életemen, a hétköznapjaimon? Hisz amennyit változtat, amennyire hatással van rá, annyit jelent nekem az élő Isten Fia. S Péter apostol a végső választ, keresztre feszítve, fejjel lefelé adta meg, vagyis érdemesnek tartotta meghalni az Emberfiáért. Ebből kiderül, hogy a kérdés olykor kényelmetlen is lehet. S mégis, válaszolnom, válaszolnunk kell rá. Péter hitvallásán belül nekünk is meg kell fogalmaznunk a magunk személyes, egész lényünket elkötelező hitvallását Jézus Krisztus mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése