Ma, szeptember utolsó vasárnapján a Szentírást ünnepli a katolikus egyház, amely arra buzdít bennünket, hogy minél gyakrabban vegyük kezünkbe és olvassuk a bibliát, illetve a szentmisében figyeljünk oda Isten tanítására, Jézus üzenetére.
Isten valóban szól hozzánk, valóban választ ad mindennapi kérdéseinkre, csak ki kell nyitnunk a fülünket és még jobban a szívünket, hogy meghalljuk, amit mondani akar nekünk.
Szentírásvasárnapjának első tanulsága a számunkra az, hogy Istennek van mondanivalója a mi számunkra! Figyeljünk oda az Ő útmutatásaira!
A második dolog, amire rá kell irányítanunk figyelmünket az, hogy mindaz, ami a szentmise első részében, az igeliturgia során elhangzik, az valóban az élő Isten szava mihozzánk emberekhez. Ezért a felolvasó hívő, vagy pap által az Isten szól a jelenlévőkhöz.
Úgy figyeljünk tehát a felolvasott szövegekre, hogy annak minden része Isten üzenete énhozzám. Ezért próbáljuk meg fölfedezni azt, hogy Isten üzenetéből mi érint meg engem, Isten mit kíván tőlem személyesen a felolvasott szöveg által.
Nagy hibába esnénk, ha azt gondolnánk, hogy elegendő az, ha rendszeresen olvassuk, vagy hallgatjuk a biblia szövegét, de annak valójában nem kell hatással lennie ránk és életünkre.
Ezért a harmadik dolog, amit szívünkbe kell vésnünk ma, hogy a Szentírás, az Evangélium, vagyis Isten tanítása szerint kell élnünk.
A már mondottak alapján próbáljuk meg átgondolni a mai evangéliumi szakasz üzenetét, amely Szent Lukács könyvéből (Lk 16,19–31) a dúsgazdag és a szegény Lázár példabeszédét tárja elénk.
Ez a történet emlékeztessen minket, hogy ma sem szabad önmagunkba zárkóznunk és semmibe vennünk a környezetünkben élő szegényeket és rászorulókat.
Az evangéliumi szakasz példabeszéde két emberi magatartásformát mutat be, amelyek közül az egyik kedves Isten előtt, a másik elítélendő.
A "szegénység" a Bibliában elsősorban nem szociológiai fogalom, hanem vallási. A Szentírás azt nevezi szegénynek, aki nem kötődik a világ értékeihez, és aki elfogadja, hogy csak az Isten teheti őt gazdaggá. Szegény az, aki nyitott az Isten iránt, mert tudja, hogy rászorul az isteni gazdagságra. Az a tény, hogy az evangelista együttérzéssel, szeretettel rajzolja meg Lázár alakját, azt mutatja, hogy a Lázár megszemélyesítette szegénység, az Istent kolduló élet üdvösségre vezet.
A példabeszédben szereplő gazdag ember egy másik magatartásformát képvisel. A Biblia azt az embert nevezi gazdagnak, aki el van telve önmagával, és görcsösen ragaszkodik a világ értékeihez, adott esetben saját emberi elképzeléseihez. A gazdag önmagába zárkózik, és nem engedi, hogy lényét átjárja az isteni lét gazdagsága.
Nem nehéz észrevenni, hogy a gazdag ember magatartásának elutasításával a Biblia a farizeusok magatartását bélyegzi meg: ezek az emberek ugyanis el voltak telve az Istenről alkotott emberi elképzeléseikkel, s vélt gazdagságuk tudatában nem tudták befogadni az isteni gazdagságot ajándékozó Jézust
Az, aki az emberben bízik és az anyagiakra támaszkodik, vagyis a hiúságra, a gazdagságra, az eltávolodik az Úrtól; az, aki az Úrban bízik, termékeny, míg az, aki saját magában, a hatalomban és a kincsekben bízik, az meddő.
Veszélyes, csúszós az az út, amin akkor járok, ha csak a szívemre hagyatkozom: a szív ugyanis olykor megbízhatatlan. Amikor egy ember saját zárt közegében él, és önnön javainak, sikerének, hiúságának, biztosnak hitt létének levegőjét szívja be és csak önmagában bízik, akkor elveszíti tájékozódó képességét, elveszti az iránytűt és nem tudja, hol vannak a határok.
Éppen ez történik a dúsgazdaggal, akiről Lukács evangéliuma beszél: életét lakomák között töltötte és nem törődött a háza előtt lévő szegénnyel. Pedig tudta, ki volt ez a szegény ember. Amikor Ábrahámmal beszél, azt mondja: „Küldd el nekem Lázárt!” Vagyis tudta, hogy hívják! Csak nem érdekelte.
Bűnös ember volt? Igen. De a bűn állapotából vissza is lehet térni: bocsánatot lehet kérni, és az Úr megbocsát. Ezt a gazdag embert azonban a szíve halálos útra vitte, olyannyira, hogy már nem volt visszaút. Van egy pont, egy pillanat, egy határ, amelyről már nehezen lehet visszafordulni: amikor a bűn romlottsággá válik.
Ez az ember nemcsak bűnös volt, hanem romlott. Mert tudott a sok nyomorúságról, de ő boldogan töltötte napjait és nem törődött semmivel. Átkozott az az ember, aki önmagában bízik, aki szívében bízik – mondja a zsoltáros, mert semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint az emberi szív, majd hozzá teszi: „Boldog az az ember, aki az Úrban bízik.”
Mit érzünk szívünkben, amikor egy szegényt, egy rászorulót látunk? Mit érzek őket látva? Talán azt, hogy hozzátartoznak a világunkhoz, mint egy szobor, mint egy buszmegálló, a postahivatal? „Mindez normális?” – Ha mindezek a dolgok normálisként tűnnek fel a szívünkben, arra gondolva, hogy „én eszem, iszom, és időnként alamizsnát adok, hogy csökkentsem bűntudatomat”, akkor nem jó úton járunk.
Észre kell vennünk, mikor lépünk rá a bűntől az erkölcsi romláshoz vezető csúszós útra. Mit érzek, amikor a tévéhíradóban látom, hogy valahol lebombáztak egy kórházat és sokan meghaltak? Elmondok egy imát és úgy teszek, mintha mi sem történt volna? Belép-e ez a tragikus esemény a szívembe, vagy olyan vagyok, mint ez a gazdag, akinek szívébe Lázár drámája, amely iránt több szánalmat éreztek a kutyák, mint ő, soha nem lépett be? Ha így lenne, akkor az azt jelentené, hogy „a bűntől az erkölcsi romlás felé haladok”.
Ezért kérjük az Urat: Fürkészd ki, Uram, a szívemet! Lásd meg, ha rossz úton járok, ha ráléptem arra a csúszós útra, amely a bűntől az erkölcsi romláshoz vezet, amelyből nincs visszaút. A bűnös, rendszerint ha őszintén megbánja bűnét, visszafordul a jó útra; a romlott ezt nemigen teszi meg, mert önmagába zárkózik. „Fürkészd ki, Uram, a szívemet és láttasd meg velem, melyik úton járok!”
Kt. Mint mondottuk Isten hallgatott, vagy olvasott üzenete hatással kell hogy legyen ránk, alakítania kell gondolkodásunkat és viselkedésünket. Élnünk kell, életté kell váltanunk mindazt, amit Isten elénk tár a szentírás lapjain keresztül! Hiszen az élet igéi ezek, az örök élet tanítása az, amit minden nap a kezünkbe vehetünk, amiről elmélkedhetünk, és amit megvalósítani keresztény kötelességünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése