Az ellenséges viselkedést igen nehéz türelemmel elfogadni. A támadás mindig védekező indulatokat ébreszt, amelyek aztán vérmérséklet szerint igen különbözőek lehetnek, a keserű érzéstől a fenyegető haragig.
Hogyan vélekedik erről a magatartásról Jézus, és hogyan tanítványai? Az alkalmat ennek megismeréséhez egy olyan esemény adja, amelynek mindnyájan részesei voltak. Jézus és tanítványai a Szamária földjén vándorolnak Jeruzsálem felé és itt éri őket az éjszaka. Szállást kérnek egy faluban, azonban elutasítják őket. Nem kényelemből, hanem azért, mert ők izraeliták, akikkel a szamariaiak nem vállaltak közösséget, természetesen a zsidók sem velük. A szamariai hegyek között hűvösek az éjszakák, a szabadban igen kellemetlen a hideg földön aludni, a házigazda tisztában volt ezzel, mégsem gyakorolta a vendégszeretetet. Mindez akkor történik, amikor Jézus úton van Jeruzsálem felé.
Ennek a jeruzsálemi zarándoklatnak, egyedülálló jelentősége van. Jézus felmenetele döntés elé állítja Jeruzsálemet. Elérkezett "meglátogatásának ideje". A szamariaiak elutasító magatartása is jelzi, hogy Jézus földi útja a szenvedésen keresztül vezet a megdicsőülés felé. Korábban ugyanez történt Názáretben is, ahol nevelkedett, nem fogadták be, sőt le is akarták taszítani a szikláról… Ez folytatódik most Szamáriában.
Milyen a tanítványok válasza az elutasításra?
Az indulati reakciók igen különbözőek lehetnének náluk is. Megpróbálhattak volna érvelni kérésük mellett, tovább mehettek volna szó nélkül, de haragos szívvel. Ők azonban nemcsak haragszanak, hanem az elutasítást meg is akarják torolni. Az ellenségességet ellenségességgel viszonozzák. Pedig már hosszú ideje Jézus tanítványai, sokat hallották beszélni Isten országáról, hallották tanítását arról, hogyan éljen az, aki Isten országához tartozónak vallja magát. Boldogok a békességesek, boldogok a szelídek, emlékezhetnének Jézus szavaira, amelyeket a nyolc boldogság hegyén mondott.
Szeressétek ellenségeiteket, erről is hallottak tanítást. Ők most mégis haragszanak. Annyira haragszanak, hogy meg is akarják torolni az elutasítást. Haragjuk itt további tévútra vezeti őket. Úgy gondolják, Isten is úgy vélekedik, mint ők. Ezért a villámnak is képesek lesznek parancsolni, amely majd agyon fogja sújtani a szívtelen szamaritánusokat.
A tanítványoknak e gondolatot ószövetségi ismereteik sugallhatták. Illés prófétánál olvassuk, hogy amikor Szamária királya, aki bálvány istenekben hisz, hozzá küld egy hadnagyot ötven alattvalójával, a próféta azzal igazolja Istentől jövő küldetését, hogy az égből emésztő tűz száll le, amely elpusztítja a kételkedő király követeit. A tanítványok most Illés példáját akarják követni (2Kir 1,9-15). Azonban Jézus egészen másképp vélekedik. Rendre utasítja tanítványait, rájuk pirit. Az evangélium a konkrét szavakat nem közli. Ha azonban összevetjük a párhuzamos helyekkel, akkor képet alkothatunk szavairól (Lk 19,10; Jn 3,17). „Eszerint Jézus azt mondta, hogy a tanítványok nem Illés Istenért rajongó lelkét kapták, amellyel még az emberek elpusztítására is vállalkoztak, hanem a szeretet lelkét, amely az ellenség szeretetét is magában foglalja (Lk 6,27). Ő sem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” (Pröhle)
Aki Jézust követni akarja, annak feltétel nélkül a szeretet követelményeire kell építenie. Erről szólt az evangéliumi történet, amely a szamariai hegyek között játszódott le az éjszaka közeledtét jelző esti szürkületben.
Jézus harag nélkül elfogadja az elutasítást, és máshol keres szállást. Döntése nem a hagyományokra épült, nem támogatták az emberi szív természetes érzései, csak az a tanítás, amely közvetlenül kapcsolódott Isten országának belső titkaihoz, igazi természetéhez, amelyhez természetesen hozzátartozik a szeretet hősies gyakorlása. Ezt Jézus küldetése, élete és tanítása alapozza meg.
Így aki őt követi, annak a szeretet útján kell járnia, amely ilyen nagylelkű viselkedésben nyilvánul meg. Ennek gyakorlásához tehát mindig abból merítsünk erőt, hogy Jézus útján akarunk járni. Mert a Jézusi szelídségnek van hatalma átformálni a családot, a munkahelyeket, a városokat és a falvakat, a politikát és a kultúrát. Meg tudja változtatni a világot! Az Úr Jézust következetesen a szeretet vezette, ahogyan ezt az előző példa is mutatta. Ezért őt nem lehet fél szívvel követni, amelyben fenntartások élnek a szeretet gyakorlásával kapcsolatban, s ha mégis fél szívvel követjük őt, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a világ és benne mi is ott tartunk, ahol tartunk.
A meghívással kapcsolatos három példával Jézus azt hangsúlyozza tanítványainak, hogy aki az ő nyomába akar szegődni, ezt úgy tegye, hogy semmi feltételt ne állítson vele szemben.
Az első, aki kijelenti, hogy Jézus tanítványa akar lenni: „Követlek, bárhová mész is”, azt a választ kapja tőle, hogy neki sehol nincs otthona, ilyen az élete. Aki tehát őt akarja követni, számoljon azzal, hogy ebből nem fognak földi előnyei származni.
A második találkozásnál Jézus szólít fel valakit, a követésre. A meghívottnak azonban fenntartásai vannak. Először szeretné eltemettetni atyját. Izraelben a holtak eltemetése mindenekfölött álló kötelesség volt. Jézus követése és Isten országának hirdetése azonban még ennél is előbbre való. Hagyd a holtakra a holtakat, mondja Jézus. Szavai azt jelzik, hogy az ő szemében "holtak" azok, akik csak azért élnek, ami a halállal véglegesen elpusztul.
A harmadik ember, aki Jézus követésére vállalkozik, először el szeretne búcsúzni családjától. Jézus válasza: „Senki, aki kezét az ekeszarvra téve hátratekint, nem alkalmas Isten országára.” A szántó embernek, aki faekével végezte munkáját, mindig figyelnie kellett arra, hogy nincs-e kő előtte, mert ha ekéje beleütközött, könnyen összetörhetett.
Világos, hogy ezek a követelmények inkább a papi és szerzetesi hivatásokat jellemzik, de nem szabad azt gondolnunk, hogy ebből semmi sem érinti a világi Krisztus-hívőket. A családi és társadalmi életben, a munkaterületen mindenki számára elkövetkezhet az a pillanat, amikor hősies odaadással, drága áron fizetett áldozattal kell válaszolnia Jézus hívására.
Amikor Jézus nem engedi meg a családtól való élbúcsúzást, illetve a halottak eltemetését, valójában nem ezektől a fontos és társadalmilag is elvárt gesztusoktól tilt el bennünket, hanem azt hangsúlyozza, hogy földi dolgaink rendezése nem kerülhet elébe Krisztus ügyének.
Legyen bátorságunk arra, hogy megfontoljuk az Evangéliumnak ezeket az erős kifejezéseit is, hogy ellen tudjunk állni egy középszerű, könnyű, lomha, a saját kényelmére és érdekeire lefokozott kereszténység kísértésének, mert ez előbb vagy utóbb a bűn rabszolgaságába dönthet bennünket.
Kövessük tehát feltétel nélkül Jézust, és így bízzuk rá magunkat egészen arra a szeretetre, amely őt szelíddé és alázatos szívűvé tette, és kérjük, hogy a mi szívünket is tegye az Övéhez hasonlóvá.
Hogyan vélekedik erről a magatartásról Jézus, és hogyan tanítványai? Az alkalmat ennek megismeréséhez egy olyan esemény adja, amelynek mindnyájan részesei voltak. Jézus és tanítványai a Szamária földjén vándorolnak Jeruzsálem felé és itt éri őket az éjszaka. Szállást kérnek egy faluban, azonban elutasítják őket. Nem kényelemből, hanem azért, mert ők izraeliták, akikkel a szamariaiak nem vállaltak közösséget, természetesen a zsidók sem velük. A szamariai hegyek között hűvösek az éjszakák, a szabadban igen kellemetlen a hideg földön aludni, a házigazda tisztában volt ezzel, mégsem gyakorolta a vendégszeretetet. Mindez akkor történik, amikor Jézus úton van Jeruzsálem felé.
Ennek a jeruzsálemi zarándoklatnak, egyedülálló jelentősége van. Jézus felmenetele döntés elé állítja Jeruzsálemet. Elérkezett "meglátogatásának ideje". A szamariaiak elutasító magatartása is jelzi, hogy Jézus földi útja a szenvedésen keresztül vezet a megdicsőülés felé. Korábban ugyanez történt Názáretben is, ahol nevelkedett, nem fogadták be, sőt le is akarták taszítani a szikláról… Ez folytatódik most Szamáriában.
Milyen a tanítványok válasza az elutasításra?
Az indulati reakciók igen különbözőek lehetnének náluk is. Megpróbálhattak volna érvelni kérésük mellett, tovább mehettek volna szó nélkül, de haragos szívvel. Ők azonban nemcsak haragszanak, hanem az elutasítást meg is akarják torolni. Az ellenségességet ellenségességgel viszonozzák. Pedig már hosszú ideje Jézus tanítványai, sokat hallották beszélni Isten országáról, hallották tanítását arról, hogyan éljen az, aki Isten országához tartozónak vallja magát. Boldogok a békességesek, boldogok a szelídek, emlékezhetnének Jézus szavaira, amelyeket a nyolc boldogság hegyén mondott.
Szeressétek ellenségeiteket, erről is hallottak tanítást. Ők most mégis haragszanak. Annyira haragszanak, hogy meg is akarják torolni az elutasítást. Haragjuk itt további tévútra vezeti őket. Úgy gondolják, Isten is úgy vélekedik, mint ők. Ezért a villámnak is képesek lesznek parancsolni, amely majd agyon fogja sújtani a szívtelen szamaritánusokat.
A tanítványoknak e gondolatot ószövetségi ismereteik sugallhatták. Illés prófétánál olvassuk, hogy amikor Szamária királya, aki bálvány istenekben hisz, hozzá küld egy hadnagyot ötven alattvalójával, a próféta azzal igazolja Istentől jövő küldetését, hogy az égből emésztő tűz száll le, amely elpusztítja a kételkedő király követeit. A tanítványok most Illés példáját akarják követni (2Kir 1,9-15). Azonban Jézus egészen másképp vélekedik. Rendre utasítja tanítványait, rájuk pirit. Az evangélium a konkrét szavakat nem közli. Ha azonban összevetjük a párhuzamos helyekkel, akkor képet alkothatunk szavairól (Lk 19,10; Jn 3,17). „Eszerint Jézus azt mondta, hogy a tanítványok nem Illés Istenért rajongó lelkét kapták, amellyel még az emberek elpusztítására is vállalkoztak, hanem a szeretet lelkét, amely az ellenség szeretetét is magában foglalja (Lk 6,27). Ő sem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” (Pröhle)
Aki Jézust követni akarja, annak feltétel nélkül a szeretet követelményeire kell építenie. Erről szólt az evangéliumi történet, amely a szamariai hegyek között játszódott le az éjszaka közeledtét jelző esti szürkületben.
Jézus harag nélkül elfogadja az elutasítást, és máshol keres szállást. Döntése nem a hagyományokra épült, nem támogatták az emberi szív természetes érzései, csak az a tanítás, amely közvetlenül kapcsolódott Isten országának belső titkaihoz, igazi természetéhez, amelyhez természetesen hozzátartozik a szeretet hősies gyakorlása. Ezt Jézus küldetése, élete és tanítása alapozza meg.
Így aki őt követi, annak a szeretet útján kell járnia, amely ilyen nagylelkű viselkedésben nyilvánul meg. Ennek gyakorlásához tehát mindig abból merítsünk erőt, hogy Jézus útján akarunk járni. Mert a Jézusi szelídségnek van hatalma átformálni a családot, a munkahelyeket, a városokat és a falvakat, a politikát és a kultúrát. Meg tudja változtatni a világot! Az Úr Jézust következetesen a szeretet vezette, ahogyan ezt az előző példa is mutatta. Ezért őt nem lehet fél szívvel követni, amelyben fenntartások élnek a szeretet gyakorlásával kapcsolatban, s ha mégis fél szívvel követjük őt, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a világ és benne mi is ott tartunk, ahol tartunk.
A meghívással kapcsolatos három példával Jézus azt hangsúlyozza tanítványainak, hogy aki az ő nyomába akar szegődni, ezt úgy tegye, hogy semmi feltételt ne állítson vele szemben.
Az első, aki kijelenti, hogy Jézus tanítványa akar lenni: „Követlek, bárhová mész is”, azt a választ kapja tőle, hogy neki sehol nincs otthona, ilyen az élete. Aki tehát őt akarja követni, számoljon azzal, hogy ebből nem fognak földi előnyei származni.
A második találkozásnál Jézus szólít fel valakit, a követésre. A meghívottnak azonban fenntartásai vannak. Először szeretné eltemettetni atyját. Izraelben a holtak eltemetése mindenekfölött álló kötelesség volt. Jézus követése és Isten országának hirdetése azonban még ennél is előbbre való. Hagyd a holtakra a holtakat, mondja Jézus. Szavai azt jelzik, hogy az ő szemében "holtak" azok, akik csak azért élnek, ami a halállal véglegesen elpusztul.
A harmadik ember, aki Jézus követésére vállalkozik, először el szeretne búcsúzni családjától. Jézus válasza: „Senki, aki kezét az ekeszarvra téve hátratekint, nem alkalmas Isten országára.” A szántó embernek, aki faekével végezte munkáját, mindig figyelnie kellett arra, hogy nincs-e kő előtte, mert ha ekéje beleütközött, könnyen összetörhetett.
Világos, hogy ezek a követelmények inkább a papi és szerzetesi hivatásokat jellemzik, de nem szabad azt gondolnunk, hogy ebből semmi sem érinti a világi Krisztus-hívőket. A családi és társadalmi életben, a munkaterületen mindenki számára elkövetkezhet az a pillanat, amikor hősies odaadással, drága áron fizetett áldozattal kell válaszolnia Jézus hívására.
Amikor Jézus nem engedi meg a családtól való élbúcsúzást, illetve a halottak eltemetését, valójában nem ezektől a fontos és társadalmilag is elvárt gesztusoktól tilt el bennünket, hanem azt hangsúlyozza, hogy földi dolgaink rendezése nem kerülhet elébe Krisztus ügyének.
Legyen bátorságunk arra, hogy megfontoljuk az Evangéliumnak ezeket az erős kifejezéseit is, hogy ellen tudjunk állni egy középszerű, könnyű, lomha, a saját kényelmére és érdekeire lefokozott kereszténység kísértésének, mert ez előbb vagy utóbb a bűn rabszolgaságába dönthet bennünket.
Kövessük tehát feltétel nélkül Jézust, és így bízzuk rá magunkat egészen arra a szeretetre, amely őt szelíddé és alázatos szívűvé tette, és kérjük, hogy a mi szívünket is tegye az Övéhez hasonlóvá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése