A húsvéti időszak gyakran visszatérő gondolata a Föltámadott Üdvözítővel való találkozás. A Föltámadt Krisztussal való találkozás elsősorban az „Isten szavára - Igéjére való odafigyeléssel kezdődik” – ma éppúgy, mint régen. Aki valóban odafigyel, az nemcsak a fülét nyitja meg, hanem a szívét is. Befogadja magába a hallottakat és hagyja, hogy az dolgozzon benne, mint a kovász a tésztában, hogy befolyásolja gondolkodását, életvitelét és cselekedeteit.
Isten Igéje ma, amely által a Föltámadott üzenni akar számunkra, így szól: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála”(Jn 14,23-29).
Ez az evangéliumi részlet, Jézus búcsúbeszédéhez tartozik, amelyet az útólsóvacsorán mondott övéinek, azt is mondhatjuk, hogy ez az Ő végrendelete.
Az ember, ha végrendelkezik, felhagy az alakoskodással, őszintén szembenéz a múlttal, rendezi dolgait, és többnyire igyekszik megóvni szeretteit, hogy ugyanazon hibákat kövessék el, amelyek az ő életútjának ismertető jegyei voltak. Persze, a búcsú nem független a múlttól, az előzményektől.
Jézus azonban arra mutat példát, és arra tanít, hogy amint leéltük életünket, úgy fejezzük be, és amint be szeretnénk fejezni életünket, úgy kell élnünk mindennapjainkat, párbeszédet folytatva Istennel és embertárssal egyaránt.
Figyelemre méltó, hogy a fenti evangéliumi részlet egy kérdésre, a tanítványok által föltett kérdésre adott válasz. Jézus párbeszédet folytat, ott is, ahol mások monológot tartanak, szónokolnak. De mi is a kérdés? Júdás, nem a karióti, kérdezte az imént felolvasott rész előtti versben: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkoztatni, s nem a világnak?” Jézus válasza látszólag nem is érinti ezt a kérdést, kitérőnek tűnik, de valójában nagyon is következetesen arra válaszol.
A jézusi párbeszéd törvénye ez: a közösségen keresztül és csak a közösségen keresztül lehet hiteles párbeszédet folytatni, és ez a közösség Jézus és az Atya közösségében gyökeredzik, a Lélek által. Jézus mindjárt egy tesztet is ajánl, aminek segítségével leellenőrizhetjük, hogy egy adott párbeszéd tőle és az Atyától származik-e, jézusi-e, vagy sem?
Természetesen nem a tetszésnyilvánítói, a nézettségi, vagy hallgatottsági mutatók hitelesítik a jézusi párbeszédet, hanem annak tartalma és hatása a hallgatókra, vagyis, hogy mit mondanak és annak mi az eredmény, gyümölcse, hatása.
Ami a tartalmat illeti, csak olyan párbeszéd tekinthető jézusinak, amely egyezik az Ő, Bibliába foglalt 2000 éves tanításával és nem holmi titkos látnokok üzenetével, amit alattomosan terjesztenek Jézus üzeneteként, a mit sem sejtő jámbor híveknek. A Biblia Jézusának tanítását az általa alapított Egyház, élén a mindenkori pápával, adja tovább. „Az Egyház, mint az igazság oszlopa és boltozata” (1Tim 3,15) a szenteknek egyszer átadott hitet hűségesen őrzi – tanítja a Katolikus Egyház Katekizmusa. Őrzi Krisztus szavainak emlékezetét, és az apostolok hitvallását nemzedékről nemzedékre továbbadja. Mint az anya, aki beszélni és ezáltal megérteni és közösségben élni tanítja gyermekeit, tanítja nekünk az Egyház, a mi Anyánk a hit nyelvét, hogy bevezessen a hit megértésébe és életébe”(KEK 171).
És ennek a jézusi tanításnak egyetlen kézzelfogható bizonyítéka a szeretet: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat”, ez természetesen fordítva is érvényes, vagyis aki megtartja tanításomat, az szeret engem.
De miről tudjuk, hogy szeretünk? Erre ad választ a párbeszéd hatása. De hát a "szeretet" amolyan megfoghatatlan érzés, hogyan lehet mérni? Lehetséges, hogy valaki a „maga módján szeressen”, mint ahogy divatos lett, hogy a maga módján hívő az ember, a maga módján jár templomba, s a maga módján vesz részt a szentmisén? A maga módján, azaz ahogy pillanatnyilag kedve tartja, saját érdeke, s kényelme diktálja.
Jézus válasza: ha béke, az én békém van a szívedben, akkor szeretsz, akkor az enyém vagy. Mint ahogy Szent Ágoston mondja az Úr szavairól írt könyvében: A béke az elme derűje, a vonzalom köteléke, a szeretet sorsközössége. Aki birtokában van, maradjon meg benne; aki híján van, kérje; mert akiben nem találtatik meg, azt örökségéből kitagadja az Atya, megtagadja a Fiú, s elidegenedik tőle a Szentlélek.
Minden ember tele van félelmekkel, aggodalommal, szorongással és mindenkinek szüksége van valakire, aki megnyugtató kezét vállára teszi, aki bátorító szavakkal önt bele új lelki erőt, aki mosolyával felvidítja összeszorult szívét. A keresztény számára a Biblia Jézusa az a Valaki, aki mindezt megadja nekünk. Jézus békéje a mi nagy kincsünk, amit senki sem vehet el tőlünk. Ezért mondja: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen”(Jn 14, 27).
Az Úr békéje nem a bűnös világ, és nem is a titokzatos látnokoktól származó figyelmeztetések látszat békéje. A Tőle származó béke, nem a fenyegetettség, nem az ijesztgetések gyümölcse. Amit Ő adhat nekünk, nem ismer csüggedést, nem zaklatja nyugtalanság, nem kíséri félelem, ugyan is a Krisztus békéjével rendelkező ember rendben van Istennel, embertársaival, a világgal és önmagával.
A béke két fél rendezett viszonyával kezdődik, mind emberi vonatkozásban, mind Isten és ember vonatkozásában. A béke ellentéte nem pusztán a háború, hanem mindaz, ami megzavarja a két fél, tehát Isten és ember viszonyát. A béke állapota az élethez szükséges javak meglétét jelenti, de jelenti a veszélyeztetettségi érzés, a félelem megszűnését is. Ezt az állapotot azonban nem az ember szerzi meg magának, hanem Isten ajándékozza meg vele az embert.
Isten áldásának része a béke, ezért köszöntik egymást az emberek ezzel a Bibliából eredő jókívánsággal: „Béke veled!” Ezért biztatja Szent Ferenc atyánk utódait arra, hogy így köszöntsék egymást: „Az Úr adjon neked békességet!” A Biblia nyelvén a békesség, mint mondtuk, nemcsak a háborúság hiányát jelenti, hanem azt is, hogy az élet feltételei gazdagon áradnak arra, aki békességben van. Az embernek az Istennel való lelki közösségében van békessége, valódi élete. Az élő Istennel való teljes, zavartalan lelki közösség az a közeg, amiben igazán emberré válhatunk mindnyájan. Amiben ki lehet bontakozni, ahol jól érzi magát az ember akkor is, ha körülötte a feje tetejére áll minden. Mert ebben a közösségben az ember érti Istent, egyet akar vele. Ebben a közösségben lehet megmaradni és túlélni mindent.
A múlt század közepének egyik legolvasottabb lelki írója Marmion írja: „Mi hisszük, tudjuk és valljuk, hogy Krisztus tanítása az emberi életnek és léleknek minden vonatkozásában egyetlen boldogító és tökéletes megoldása. Az Evangéliumot azonban nemcsak hinni, hanem azt egész lelkünkkel elfogadni és egész életünkkel élni is kell. ...Hogy Krisztus evangéliuma életünknek valóban békét és boldogságot adó megoldása legyen, ahhoz az kell, hogy ez egész életünket átjárja, hogy egész lényünket, szellemi és fizikai világunkat erre átépítsük, átneveljük, és így magunkból a krisztusi embert megteremtsük. Enélkül nincs, és nem is lehet megoldott, és boldog keresztényi élet.”
Milyen egyszerű teszt, milyen egyszerű próba is ez végül! Ha félsz, ha rettegsz, ha aggódsz - mindegy mitől: világ végtől, haláltól, betegségtől, egyedülléttől, elszegényedéstől, - hadd ne soroljam tovább, - nincs béke a szívedben. S ha nincs béke a szívedben, akkor nincs hely a három személyű Egy Istennek, az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek, aki oda be akar költözni. Takarítsd hát ki szívedet, hogy Béke lakozhasson benned. Mert: „A szívnek mélységében van a keresztény élet igazi ereje, ott, ahol az Isten lakik, ahol Őt a hitben imádják és szolgálják, az összeszedettségben, az alázatosságban, az egyszerűségben, a munkában és a szeretetben”.(Marmion)
A Krisztussal való találkozás elsősorban az „Isten szavára - Igéjére való odafigyeléssel kezdődik” – ma éppúgy, mint régen. Aki valóban odafigyel, az nemcsak a fülét nyitja meg, hanem a szívét is. Befogadja magába a hallottakat és hagyja, hogy azok befolyásolják gondolkodását, formálják magatartását, alakítsák életvitelét és irányítsák cselekedeteit. Hát engedjük, hogy a mai nap isteni üzenete is alakítson, formáljon és irányítson bennünket, az örök hazafelé vezető úton, életünk mindennapján. Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése