Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel! – Hamvazószerda

Hamvazószerdával, a mai nappal elkezdődött a Nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje. Első pillantásra hosszúnak tűnik számunkra az előttünk álló 40 nap, amely során a megszokottnál visszafogottabb, és csendesebb, befelé-fordultabb életet kellene élnünk, böjtöt és bűnbánatot tartanunk, többet imádkoznunk, bizonyos önmegtagadásokat vállalnunk. Ha azonban végiggondoljuk, hogy a hit évében mi a célja ennek a nagyböjti szentidőnek, akkor megállapíthatjuk, hogy nagyon is rövid lesz ez az időszak.

A Nagyböjt ugyanis arra való, hogy a lehető legközelebb kerüljünk Jézushoz, aki felszólít minket a megtérésre. Ezt az időt, amely Jézus halálával fejeződik majd be, arra kell felhasználnunk, hogy lélekben egyesüljünk az értünk szenvedő és a kereszten meghaló Urunkkal.

Az Ő kínszenvedése és halála emberi szemmel nézve a legnagyobb tragédia. De meg kell értenünk, hogy mindez Isten akarata szerint történt, mégpedig azért, hogy beteljesedjék megváltásunk, és az örök üdvösségre juthassunk.

Nagypénteken Jézus halálát szemlélve azt éljük át, hogy elveszítjük Istenünket, akit aztán három nap múlva újra láthatunk, mert az Atya feltámasztja őt a halálból és ez a találkozás életünk egyik legcsodálatosabb élménye lesz, élménye lehet, ha tudatosan törekszünk megélni a nagyböjti szent időt.

Jézussal mi is meg kell, haljunk a bűnnek, hogy megigazultan támadjunk fel Ővele, meghalunk önzésünknek, hogy megnyíljunk a nagylelkűség felé, és vállaljuk Jézussal a szenvedést, hogy dicsőségének is részesei legyünk. Valójában tehát nagyon kevés ez a 40 nap, hogy jól felkészüljünk Jézus kereszthalálának és feltámadásának megünneplésére, ezért jól kell azt felhasználnunk.

De vajon mire? Erről maga Jézus beszélt a mai evangéliumi szakaszban, amikor a hegyi beszédben tanítványait oktatta.

A most kezdődő nagyböjt az imádság, a bűnbánat, az önmegtagadás, és a szolgáló szeretet kivételes időszaka, amelyet a halála és feltámadása felé tartó Jézusra szegezett tekintettel kell megélnünk.

Hagyományosan azt szoktuk mondani, hogy a nagyböjt a lemondások, az önmegtagadások ideje. Hogy miért van szükség erre, azt Aranyszájú Szent János lényegre tapintóan fogalmazta meg: „Azért van szükség önmegtagadásra, mert hibázunk a mértékletesség megtartásában. Emberszerető Urunk van nekünk, ki semmi olyat nem követel tőlünk, ami erőnket meghaladná. Ha az ételből mindig csak annyit vennénk és ennénk, ami szükséges, s az egész életünket jó cselekedetekben töltenénk el, nem lenne semmi szükségünk a böjt segedelmére. De emberi természetünk hanyag, örül az élvezeteknek s a dolgok könnyebb végét igyekszik megfogni, ezért gondolta ki az Úr, mint gyermekei javán aggódó jó atya, a böjtben lévő gyógyítási eljárást”.

Legyen tehát a böjt mértékletesség ételben, italban, cigarettában, kényelemben, tévé, s internethasználatban, Facebook böngészésben, zenehallgatásban, szórakozásban! Ha ezt komolyan vesszük, akkor egy hónap múlva tapasztalni fogjuk, hogy egészségesebbek vagyunk, több időnk van, elmúlt a tavaszi fáradtság, s ha még imádságos, virrasztó lélekkel is böjtölünk, múlóban van a depressziónk is. Ha erőt veszünk szeretetlenségünkön, közönyünkön, gúnyolódó vagy pletykálkodó hajlamunkon, még jobb emberek is leszünk.

Dicséretes, ha vallásos meggyőződésből, Isten iránti szeretetből le tudunk ilyenkor mondani számukra kedves dolgokról. Mindemellett azonban – mivel a böjt nem csupán tevékenységeink korlátozását jelenti – több olyan dolgot is kell tennünk, amire esetleg máskor kevesebb időt szentelünk, s amelyek megtétele nem csak hasznos, hanem üdvös is számunkra. Melyek ezek az üdvösségünket szolgáló tettek az önmegtagadás mellett?

A szentmisében az egyik nagyböjti prefáció figyelmünkbe ajánlja a több imádkozást. Ennek az a célja, hogy szívesen időzzünk Jézussal és örömmel beszélgessünk vele. Bizonyára sok mindent szeretnénk elmondani neki, és őneki is mindig van mondanivalója a mi számunkra.

Napközben többször is próbáljunk néhány percre elcsendesedni és imádkozni. De nagyon hasznos lenne, ha időt találnánk arra, hogy rendszeresen betérjünk a templomba, szentség-látogatást végezni, és az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus közvetlen közelében imádkozni, időzni. Erre lehetőség adatik a csütörtök délutáni közös szentségimádásokban

Az egyik legközkedveltebb nagyböjti, közösségi imádságunk a keresztúti ájtatosság. Ez az imádság már évszázadok óta alkalmas eszköz arra, hogy egyre jobban átéljük, mit vállalt értünk, a mi megváltásunkért Jézus. Akár a templomi közös szertartáson veszünk részt – pénteken du. ¼ 5-től itt a templomban – vagy, akár beteg és idősként otthonunkban végezzük ezt az imát, gondoljunk közben arra, hogy mindezt a szenvedést Krisztus az irántunk való szeretetből vállalta.

A harmadik nagyböjti feladatunk, az önmegtagadás és a több ima mellett, amelyet szintén ajánl az egyház és a nagyböjti szentírási szövegek is többször felhívják rá figyelmünket, az irgalmasság cselekedeteinek buzgóbb gyakorlása, vagy, ahogy korábban fogalmaztunk a szolgáló szeretet megélése, tettekre váltása.

Nem elég valami jóról lemondanunk, hanem az embereket szánó és a velük mindenütt jót tevő Jézus felszólítására és az Ő példáját követve nekünk is az együttérzésen túl konkrét jócselekedeteket kell végeznünk a rászorulókkal.

Az imádság által tehát Isten felé, az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása közben pedig embertársaink felé nyitjuk meg a szívünket.

Ne feledjük, hogy az önmegtagadás, a több ima és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása, csak akkor lesz gyümölcsöző a mi számunkra és Isten előtt kedves, ha mindezt a megtérés és a bűnbánat szellemében végezzük. Épen, ezért amikor az Egyház a nagyböjti 40 nap idején többször is megismétli Jézus felhívását, hogy „Térjetek meg! – Tartsatok bűnbánatot!”, akkor nem csupán elméleti megtérést és bűnbánatot vár tőlünk.

A megtérés a gyakorlatban azt jelenti, hogy Isten iránti szeretetből őszintén bűnbánatot tartunk, és a szentgyónásban megszabadulunk vétkeinktől, több időt szentelünk Istennek az imádságban, lélekben átéljük Krisztus keresztútját és az irgalmasság cselekedetei által felebarátaink felé fordulunk.

Ne késlekedjünk mindezzel, hisz a visszaszámlálás elkezdődött, a stopperóra elindult és egyre kevesebb az időnk!

Nemsokára, amikor hamut szór a pap a homlokunkra, hallani fogjuk a felszólítást: Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban! Vagy, emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!

Kedves testvérek, úgy fogadjátok, úgy fogadjuk el ezt a felhívást, mintha Krisztus személyesen szólna hozzánk. Ha hűséggel járjuk a nagyböjt áldozatos útját, akkor rá fogunk döbbenni arra, hogy mennyi veszély fenyegeti manapság a lelki életet, és bátorságot fogunk meríteni ahhoz, hogy örömmel teljesíthessük keresztény hivatásunkat.

Ne féljünk, mert mellettünk lesz Mária, az Esztelneki Madonna, a reménység Édesanyja, aki anyai gyöngédséggel fog elkísérni bennünket a húsvéthoz vezető negyven nap során. Akkor majd az Ő segítségével bensőnkben megújulva fogjuk ünnepelni a nagy húsvéti misztériumot, az üdvösség központi eseményét és Isten irgalmas szeretetének magasztos kinyilatkoztatását.