Oldalak

vasárnap, október 07, 2018

A házasság természeténél fogva kötelék egy férfi és egy nő között, és nyitott az élet továbbadására – Évközi 27 vasárnap

Liturgiánkban ma az évközi 27. vasárnapot ünnepeljük és még alig 7 vasárnap van hátra adventig. Szentírási részeink: az első olvasmány (Ter 2, 18-24), a válaszos zsoltár és az evangélium (Mk 10, 2-16) üzenetének középpontjában a házasság és a család áll. Ezért isteni Gondviselésnek tartom azt, hogy éppen mára írták ki azt a referendumot országunkban, amelynek keretében arról kell döntenünk szavazatunk által, hogy kik között jöhessen létre a törvényes házasság és ennek következtében kikből tevődjön össze a mai család. Néhány évvel, évtizeddel ezelőtt mindez nagyon világos volt.

Viszont a mai, értéket vesztett világban nem is annyira egyszerű, nem is annyira világos. Ma nem egy esetben házasságról akarnak beszélni, amikor két férfi, vagy két nő összeáll és a gyerekek örökbefogadása által családalapításról is szövegelnek.

De korunkban nem ritka az állatokkal vagy tárgyakkal kötött házasság sem. Bali szigetén egy tizennyolc éves fiút azon kaptak, hogy flörtöl a tehénnel ezért arra ítélték, hogy vegye nőül az állatot. 2006-ban egy szudáni férfi vett feleségül egy kecskét. - Erika Eiffel, lánykori nevén LaBrie az egyik leghíresebb ember azok közül, akik tárgyakat vagy épületeket vettek el. 2007-ben, egy három évig nyúlt bírósági kereset végén sikerült hozzámennie a francia nevezetességhez, az Eiffel-toronyhoz. - Eija-Riitta Berliner-Mauer, már gyerekként beleszeretett a Berlini Falba, mikor látta a tévében és számtalanszor meglátogatta, végül 1979-ben feleségül ment hozzá. Amikor 1989-ben lerombolták, és egész Németország ünnepelt, Berlinné a férjét siratta…

Visszatérve a referendumhoz, mai szavazáshoz, mi, az IGENNEL szavazók azt szeretnénk elérni, hogy nálunk mindez ne történhessen meg törvényes keretek között, hogy az alkotmány törvényébe iktatva „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapuljon”.

Vannak, akik azt mondják, hogy fölösleges pénz pocséklás a referendum megtartása, mert az alkotmányban már szerepel az, amire igennel akarunk szavazni. Ez igaz, de ma már nem annyira egyértelmű, mint volt akkor, amikor megfogalmazták a román alkotmány 48-ik törvényének első bekezdését. Ott ez áll: „Familia se întemeiază pe căsătoria liber consimţită între soţi (házastársak szövetsége), pe egalitatea acestora şi pe dreptul şi îndatorirea părinţilor de a asigura creşterea, educaţia şi instruirea copiilor”.

Mint látjuk/halljuk a törvényben a „soți”, azaz a „házastársak” kifejezés szereppel. Viszont amint már korábban példákkal utaltam rá, itt Európában és a nagyvilágban a házastárs kifejezés ma már nem ugyan azt jelenti, mint amit korábban jelentett, a férfi és a nő életszövetségét.

A sepsiszentgyörgyi Puskás Bálint alkotmányjogász mondja, hogy a „soți” kifejezés az alkotmányban eredetileg, annak idején magától értetődő volt. Azonban a megváltozott szociokulturális környezet és az egyes országok törvénykezésében történt jelenségek miatt 2018-ban ugyanaz a szöveg megkívánja, hogy ugyanott, vagyis az alkotmányban, és nem csak a Polgári Törvénykönyvben, ezt minden kétséget kizáróan pontosítsuk, hogy egy férfiről és egy nőről van szó.

A Romániai Katolikus Püspöki Kar értelmezése szerint: „A család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon, a házastársak egyenlőségén és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását”.

Ez a megfogalmazás kizárja a „fél” kifejezést érintő félreértelmezéseket, meghatározva ezzel, hogy csakis egy férfi és egy nő szabad akarattal vállalt szövetségét nevezhetjük házasságnak. Ez a pontosítás teljesen összhangban van a Szentírás tanításával és nemzeti örökségünk szellemével.

Itt nem árt megemlítenünk, hogy ez az alkotmánymódosító kezdeményezés nem egyedül álló Európában, ugyanis másik 14 ország tartotta életbevágóan fontosnak, szükségesnek beleírni alkotmányaikba, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetségén alapszik.

Idézhetjük Szent II. János Pál pápát is, aki 2002-ben, a Lateráni Egyetem Házasság és család intézményében végzett diákoknak ezt mondta: „Arra kérlek, hazatérve dolgozzatok sokat azon, hogy az országban ahol éltek, Alkotmányban deklarálják azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő szeretet-szövetsége”.

A szóban forgó Alkotmány-módosítás a fenti pontosítás érdekében tehát szükségszerű. A Szentatya, Ferenc pápa is arra bátorít bennünket, keresztényeket, hogy „védjük meg a férfi és nő közötti házasságot, mint a természetes család alapját, és merjünk kiállni mellette, még akkor is, ha ezzel mások érzékenységét érintjük és divatos eszmei áramlatokkal ütközünk” (Amoris Laetitia)

A házasság mindig egy férfi és egy nő közötti kizárólagos kötelék marad, amely nyitott kel-hogy legyen az élet továbbadására, a gyermekvállalásra. Ezért helytelen és veszélyes minden olyan próbálkozás, amely a házasságban mellőzi a férfi és nő közötti természetes különbségeket és a kölcsönösséget. E különbségek eltörlésével a család antropológiai gyökereit vágják el, ami veszteséget jelent a társadalom számára is, mert ahelyett, hogy elfogadnák a különbözőséget, uniformizálják az emberi kapcsolatok megjelenési módját.

Amikor erről a témáról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyermekek védelmét sem. A társadalomnak fel kell ismernie, hogy a gyermek ajándék, és mindig megfelelő környezetet igényel fogantatása, születése és fejlődése, és ez a megfelelő környezet nem lehet más, mint az édesanyából és édesapából álló család, illetve rendkívüli esetben az édesanyából, vagy édesapából álló család. Ezért támogatni és erősíteni kell a családokat, és el kell ismerni azoknak az édesanyáknak és édesapáknak az érdemeit, akik keményen küzdenek azért, hogy hűek maradjanak pótolhatatlan élethivatásukhoz és a gyermeknevelés küldetéséhez.

Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusának 2016-os, amerikai beszéde szerint a válás, a házasság nélküli együttélés és az azonos neműek házassága árt a gyermekeknek és megnehezíti Isten szeretetének felfedezését. Úgy fogalmazott, a sátánnak az a célja, hogy megsemmisítse a családokat, éppen ezért a keresztényeknek harcolniuk kell azon ideológiák ellen, amelyek tagadják a jelentőségét annak, hogy egy gyermeknek anyja és apja van.

A bíboros beszédében utalt II. szent János Pál pápára, aki a családot az evangéliumhirdetés első közegének nevezi. A főpásztor kifejtette: „A házastársak nagylelkű és felelősségteljes szeretete – amely a szülőknek azon önátadásában nyilvánul meg, amellyel a gyermeket, mint Isten ajándékát fogadják és gondozzák – teszi láthatóvá a szeretetet a mi generációnkban.”

Ezért a sátán tönkre akarja tenni a családokat, hogy az emberek nehezebben hallják meg Jézus Krisztus örömhírét: az önátadó, termékeny szeretetet. Ám ha egy kultúrában eltűnik az önzetlen szeretet, és az emberek pusztán igényeik kielégülésének eszközét látják egymásban, akkor minden téren általánossá válik mások kihasználása, ameddig csak kinek-kinek a hatalma engedi.

A küzdelem az emberi méltóságért, a családért, gyermekeinkért, a jövőért, végső soron Isten Országáért folyik. Küzdeni érdemes, a végső győzelem Isten kezében van.
„Az Egyház tudatában van annak, hogy társadalmi és antropológiai szempontból is mekkora ereje van a családnak, ezért mindenképpen védelmezi. Védelmezi, mert szereti a férfit, szereti a nőt, szeret mindenkit, és nem akarja, hogy lerombolják a bölcsőt, amelyből az egész társadalom megszületik és erőre kap”(Vincenzo Paglia érsek, a Családok Pápai Tanácsának elnöke).

Ne feledjük, mai döntéseinknek, szavazatunknak komoly kihatása lesz a jövő nemzedékére, gyermekeink életére. Rajtunk áll a minket követő generációk és gyermekeink jövője. Menjünk szavazni és mondjunk igent a keresztény értelemben vett családra, mely apából, anyából és gyerekekből tevődik össze.

Nincsenek megjegyzések: