Ha az Egyház nagyjainak, szentjeinek életét olvassuk, megdöbbenünk. Micsoda emberfeletti hit, erő, bölcsesség, derű sugárzik ezekből az emberekből.
Sok szentről tudunk, akinek bölcsessége ámulatba ejtette a világot. Gondolhatunk a Ferenc-rend alapítójára Szent Ferenc atyánkra, kortársára a Domonkos-rend alapítójára, Szent Domonkosra, Páduai Szent Antalra, akiknek szavát tízezrek és tízezrek hallgatták. Mások a lélek megítélésének bölcsességével rendelkeztek, mint az egyszerű arsi plébános, Vianney Szent János vagy Szent Pió atya, akiknek gyóntatószékét ezrek és ezrek keresték fel. Mások a világi ügyekben tanúsítottak olyan éleslátást, hogy fejedelmek és pápák fordultak hozzájuk tanácsért, mint az alig 33 évet élt egyszerű olasz lányhoz, Sienai Szent Katalinhoz vagy a tíz gyermekes családapához, Flüei Szent Miklóshoz, aki életének utolsó 19 évét remeteségben töltötte és Svájc egyik védőszentje lett.
Más szentekben a rendkívüli erőt csodáljuk meg. Az erőt, amely által minden viszontagsággal dacolva képesek voltak hirdetni Isten igéjét, mint Szent Pál apostol, Kapisztrán Szent János ferences atya, aki a törökverő Hunyadi társa volt, vagy a hűséget, amellyel szolgálták a beteg és elesett embertársaikat. Csodáljuk a kitartást, amellyel ellen tudtak állni a világ, a pénz, a test minden csábításának. Erre a legtöbb szent élete példa lehet. Csodáljuk a bátorságot, amellyel a vértanúk - köztük nők és gyermekek is - vállalták a kínhalált, napjainkban is.
Ismét más szentekben a mély hit, a jámborság és istenszeretet ragad meg bennünket. Szívük szinte izzott. Minden tettüket áthatotta ez az érzés, s ezt nem volt képes csökkenteni sem a szenvedés, sem a világ vonzása, sem saját hibáik érzése. Ezt látjuk Kis Szent Teréz, Assisi Szent Ferenc és sok más szent életében.
És sóvárgással halljuk-olvassuk, hogy az a hit, béke, öröm, derű, türelem, szelídség, ami ezekből a szentekből sugárzott, tévelygő és reményvesztett emberek százait, ezreit vezette el Istenhez.
De a szentek élete akkor válik igazán izgalmassá számunkra, ha megtudjuk, hogy ezek az emberek kezdetben általában épp oly botladozó, hétköznapi emberek voltak, mint mi. Szent Pál egyházüldözőnek indult, és sok-sok hibával kellett küzdenie. A Jezsuita rend alapítója, Szent Ignác, akárcsak Szent Ferenc atyánk fiatalkorában a hiúság, a szórakozás, a világi becsvágy rabja volt. Voltak hősök és vértanúk, akik előzőleg éppúgy megtagadták Krisztust, mint Péter, a főapostol. És sok szent, aki az istenszeretet legmagasabb fokára jutott, korábban ismerte a gyengeséget, a tunyaságot: - még a “nagy” Szent Teréz is.
Hogyan váltak ezek a gyenge, botladozó, olykor kis tehetségű emberek erőssé, állhatatossá, bölccsé, hőssé?
S ha ők gyengeségük ellenére felülmúlták önmagukat, akkor bizonyára mi is képesek volnánk követni őket! De hogyan? Pál apostol azt mondja, hogy „Mindezt a Lélek műveli...” (1 Kor 12,11).
Hogyan lesz a gyönge emberből szent? – „Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek” - mondja Szent Pál (Róm 8,26). Ő adhat emberfeletti erőt a szenteknek és nekünk is.
Aki eltelik Szentlélekkel, abban a Szentlélek él, Ő a forrása az isteni erőnek, jámborságnak, értelemnek, bölcsességnek. - Úgy szoktuk mondani, hogy ezek a “Szentlélek ajándékai”. A Szentírás, illetve az egyházi hagyomány hét ajándékról beszél. Ezek: a bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, istenfélelem (Iz 11,2).
Ki és mikor kapja meg ezeket az “ajándékokat”? A Szentlélek ajándékait akkor kapjuk meg, amikor részesülünk a Szentlélekben, az isteni életben. Tehát ezeket megkapjuk már a kereszteléskor, majd teljesebb módon a bérmálásban. Azonban sajnos a gyengeségeink, a hibáink, bűneink és a sok szeretethiány nem engedik eléggé “szóhoz jutni” a Szentlelket bennünk. Az isteni élet és a Lélek ajándékai valamiképpen a “csíra” állapotában vannak lelkünkben, és amikor alkalmassá válik az idő, amikor lehetővé tesszük, amikor lelkünket kellőképpen előkészítjük, akkor a csira állapotában lévő ajándékok kibontakoznak, szárba szökkennek és termést hoznak.
Valahogy mindezt úgy képzelhetjük el, mint a különböző magokat, amiket a tavasszal a földbe vetettünk, és a szárazság miatt sokáig ott lappangtak, a sötétben várakoztak, míg meg nem jött az áldásos eső, csak ennek segítségével és a nap melegével tudtak kicsirázni és szárba szökkeni. Igaz volt, ami elpusztult, amit újra kellett vetni…
Miközben tehát a Lélek működésére várunk, cselekednünk is kell. Jézus útmutatásainak, tanításának, a Lélek indításainak megfelelően. Ha kitartóan tesszük Isten akaratát, s így egyre jobban átadjuk életünket a Szentléleknek, akkor Ő mindjobban átveszi lelkünk vezetését. Ilyenkor kezdenek rendkívüli erővel jelentkezni az Ő “ajándékai” - amelyeket a szentek életében annyira csodálunk.
A csónakban ülőnek kitartóan eveznie kell, illetve készen kell tartania a vitorlát, hogy a szél - amikor Isten alkalmasnak találja a lelket - belekaphasson. S akkor a csónak úgy kezd repülni, ahogyan semmilyen emberi erő nem volna képes előre vinni azt.
A Szentlélek általában „megelőlegezi” ajándékait. - Különösen lelki életünk kezdetén tapasztaljuk gyakran, hogy felizzik bennünk Isten szeretete. Érezzük az ima, a Szentírás, az Eucharisztia, a jézusi közösség “ízét”. Máskor nem ismert lelki erőt tapasztalunk magunkon, vagy nagy világosságot a hit dolgainak tanulmányozása közben. Mindez a Szentlélektől származik. Ő él bennünk és érdemünket messze felülmúlóan érezteti jelenlétét, ajándékait. Azért teszi ezt, hogy megtudjuk, milyen az, amikor Jézusban és a Szentlélek vezetése alatt él valaki.
Egy idő után azonban érezzük, sötétben maradtunk, elállt a Szél. Az ajándékokat nem tapasztaljuk már. Ez azért történik, mert meg kell tanulnunk jézusi módon cselekedni (evezni). - Ha ilyenkor elindulunk s kitartunk a jézusi élet útján, akkor Ő egyre jobban kinyilatkoztatja magát nekünk: a Szentlélek mindinkább átveszi lelkünk irányítását és részesít ajándékaiban.
Szent Pál apostol arról ír a mai szentleckében, hogy ahol “szóhoz engedik jutni” a Lelket, ott jelenléte gyümölcsöket terem az emberben: „A Lélek gyümölcsei: a szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság” (Gal 5,22).
A Lélek gyümölcsei is két fokozatban jelentkezhetnek.
E gyümölcsök “érett” formában - azaz állandóan és töretlenül - a lelkileg érett emberek életében vannak jelen. Ez a szentek “illata”: Az életükből folytonosan sugárzó szeretet, öröm, béke, türelem, szelídség, jóság, hűség árad. A Szentlélek ezeket a gyümölcsöket akarja megteremni a mi életünkben is, ha engedjük és közreműködünk vele. A Szentlélek a gyümölcsöket is “előlegezi”. Az Istennel való első találkozás, a Krisztus-követés első lépései is új örömmel, békével, szeretettel töltenek el bennünket. De ennek az örömnek, békének még állandósulnia kell bennünk.
Gyakran előfordul, hogy az Istenben, a szeretetben való élet első öröme után egyszer csak elhomályosul körülöttünk minden, s újra nehezünkre esik tenni a jót. Ha azonban ezt a fájdalmat szeretettel, a szenvedő Jézussal egyesülten fogadjuk, akkor ebben új módon találhatjuk meg Jézust és az örömöt. S ezen az úton járva egyre alkalmasabbá válunk, hogy a Szentlélek állandósítsa bennünk ajándékait és gyümölcseit.
„Örvendjetek az Úrban... jóságtokat ismerje meg mindenki” (Fil 4,4).
Amikor Mózes lejött a Sínai hegyről, ahol a szövetségkötés alkalmával, az Úrral találkozott „fénylett az arca”(Kiv 34,29), Izrael fiainak Isten fényét, jelenlétét sugározta. Hasonlóan fénylett az arca és izzott a szíve az apostoloknak pünkösdkor, amikor a nép elé álltak. S fénylett az arca sok szentnek, például Istvánnak, az első vértanúnak a megkövezéskor. Környezetük Isten jelenlétét sejtette meg általuk.
A Szentlélek bennünket is Krisztus tanúivá, Istent-sugárzóvá akar tenni. Épen ezért a mai nap, Pünkösd ünnepe súlyos kihívás a mi számunkra. A Szentlélek ajándékai csírájukban ott vannak a mi lelkünkben is. Mi válhatna belőlünk, s környezetünkből, ha mindaz kibontakozhatna, ami bennünk van?! S ha közben megjelennének életünkben a Szentlélek gyümölcsei: az állandó szeretet, öröm, békesség, türelem, megbocsátás?!
Mit kell tennünk? Először is várjuk, akarjuk, hívjuk a Szentlelket, hogy betöltse szívünket, lelkünket és elárassza az Ő isteni ajándékaival!
Másodszor pedig cselekedjünk! – Törekedjünk megismerni és megvalósítani Isten akaratát, a kicsi dolgokban is épp oly hűségesen, mint a nagy dolgokban, a hétköznapokban is épp úgy, mint a vasárnapokon és ünnepnapokon! (Lk 16,10)
Mosta Pünkösd hetében különösen figyeljünk az örömre!
A Szentlélek gyümölcse ez, de nekünk is közre kell működnünk, tennünk kell annak érdekében, hogy megjelenhessen az életünkben és családjaink, közösségeink életében. Örüljünk, mert Isten kegyelme bontakozni akar bennünk és általunk a világban! És szerezzünk örömet másoknak: ajándékozzunk örömet a környezetünknek, attól függetlenül, hogy mi mit kapunk cserében! Ezzel az örömmel tegyünk tanúságot Róla mások előtt!
Pünkösd hete után folytassuk a Szentlélek többi gyümölcsével: a szeretettel, majd a béke, a türelem, a kedvesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a szerénység, az önmegtartóztatás, a tisztaság gyakorlásával. S ha a végére jutottunk, akkor kezdjük újból, mert csak így lesz szebb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb a saját életünk, családjaink és közösségeink élete.
A Szentlélek ajándékainak csírái bennünk élnek, miként meg voltak a szentekben is. A szentekhez hasonlóan működjünk közre mi is velük, annak érdekében, hogy a mindennapjainkban kibontakozhassanak, és bőséges gyümölcsöt teremhessenek lelkünk üdvére, embertársaink javára és Isten dicsőségére. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése