Isten csendjére az ember csendje válaszol.
Nagypéntek Jézus kínszenvedése misztériumának ünneplése, a böjt és a bűnbánat napja, amely során, a keresztfán függő Krisztust szemléljük. Szent Pál szavai szerint Jézus átdöfött szívében rejlik a tudomány és bölcsesség minden kincse, sőt benne lakik testileg az Istenség egész teljessége. Valóban a Kereszt feltárja, hogy mekkora a szélessége és hosszúsága, magassága és mélysége Krisztus minden ismeretet felülmúló szeretetének, mely eltölt minket Isten teljességével.
Ezért nagypénteken, az év legmegrendültebb liturgiáját ünnepeljük. Ezen a napon nincs Szentmise, mert ekkor maga az örök Főpap mutatta be a legszentebb áldozatot a kereszt oltárán: önmagát adta áldozatul értünk, üdvösségünkért.
A Szentmise a kereszt áldozat megjelenítése, jelenbe hozatala. Mivel ezen a napon történt meg a keresztáldozat, ezért az Egyház ezen a napon nem mutat be szentmisét.
Ezen a napon különösen igaza van János apostolnak (3, 15), aki hittel rátekint Krisztus keresztjére, az üdvözül.
De vigyázzunk, mert két fajta látás van.
Van az egyszerű látni tudás, ez olyan, mint az állaté. Ezzel az ember üdvösségét illetően semmire sem megy. Hiába látták ugyanis kortársai Jézust, mégsem fogadták el, mint Messiást.
Ide mélyebb látás kell, a lényeget kell meglátni. Jézus felismeréséhez a Szentlélek megvilágosítása, a hit látása kell.
Mikor a liturgia kezdetén belépünk a templomba, az Isten háza kopár, megfosztva minden ékességétől, a tabernákulum nyitva, nincs benne semmi. Nincs csengő, nincs orgona, a pap bevonulása alatt nincs ének, csak mélységes hallgatás. Gyertyák sem égnek az oltáron. A pap a vértanúság piros ruhájában jelenik meg és leborul az oltár előtt.
Mikor az ember megsejti, hogy mi történt a golgotán, hogy meghalt értem az Istenember, akkor ott nem lehet állva maradni, ott le kell borulni. Érzelmeinket nem lehet kifejezni szavakkal.
Isten csendjére az ember csendje válaszol.
Nincs gyülekező ének, nincs köszöntés, nincs közösség egymással, hanem a nyitott tabernákulum csöndje előtt a keresztény nép leborul a földre. Ez a földön való tehetetlen fekvés jelzi az imádást, a gyászt, a hódolatot, az egész földdel való egységet, melyre Jézus vére ráfolyt.
A nagypénteki szertartásnak csúcspontja, a kereszt, a megváltás jele előtti hódolat. Ez a szertartás igen régi. Jeruzsálem keresztényei egykor az igazi kereszt előtt hódoltak és azt csókolták. Magát a keresztet az Üdvözítővel és megváltó szenvedésével való szoros kapcsolata miatt a legteljesebb tisztelet illeti.
Amikor János azt írja, első levelében, hogy mi tapintottuk az Élet Igéjét, akkor ezt most mi is elmondhatjuk. Nagypéntek délutánján a kereszt maga Krisztus. Érinteni, tapintani kell a szent keresztet és megcsókolni.
Ebben a csókban beleleheljük Isten utáni vágyunkat, megújított odaadásunkat és azt a visszavonhatatlan igent, mely válasz a megváltó Isten szeretetére, mely életünknek értelmet ad. Ebben a csendben, meg ebben a csókban, ebben az érintésben az ember el tud oda jutni ezen a földön, hogy mindent kimond egyszerre, olyan nagy önátadással, hogy ezt fölülmúlni nem lehet, csak mindennap megújítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése