Rohanó világunkban eléggé elsikkadnak a szent idők, még a magukat hívőnek valló emberek életében is, vagy pedig nem tulajdonítunk kellő fontosságot nekik és ez nagy kár. Hisz az tud igazán ünnepelni, aki felkészült egy-egy ünnepre. Húsvétra a nagyböjti szent idő készít fel bennünket, ami hamvazószerdával kezdődött.
A vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő időszakot az önfeledt mulatozás, a farsangi bálok, kikapcsolódások jellemezték. Viszont hamvazószerdától húsvétig az öntudatos, hívő, gyakorló katolikus ember mindezt megszakítja, mert a nagyböjt az Isten felé fordulás, a csend, az elmélyedés, és a bűnbánattartás időszaka, amibe beletartozik március 8-ka is. A középkorban bezárták a bíróságokat, a színházakat, felfüggesztettek minden olyan tevékenységet, ami összeegyeztethetetlen volt a nagyböjti visszavonultsággal. S tették mindezt azért, „hogy Istennek kedves áldozatot ajánlhasson fel a keresztény”(niceai zsinat 5 can.).
Ezért illik, hogy ezt az időszakot komolyan vegyük, illik, hogy szerényebben éljünk, több önmegtagadást végezzünk, böjtöt tartsunk, de ne csak az evésben-ivásban, hanem a bűnök elkövetésében is. Illik, hogy a zenés mulatságoktól tartózkodva, az ima csöndjében felnézzünk a keresztrefeszített Krisztusra, hogy bűnbánatot tartsunk, s ez által tökéletesedjék Isten és embertársaink iránti szeretetünk.
A mai evangéliumi szakaszban Szent Márk evangélista nagyon szűkszavúan beszél az Úr Jézus 40 napos pusztai tartózkodásáról, böjtjéről, önmegtagadásáról és a sátán általi megkísértéséről. Mindez a Jánosi keresztség után és a nyilvános működése kezdetén történt.
Jézus 40 napos böjttel és imával készült hivatása teljesítésére. Nekünk is a húsvét méltó megünneplésére, böjttel, imával és az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlásával illik készülnünk.
Nagyböjt első vasárnapján, elmélkedésünk középpontjába, Anselm Grün, a nagy bencés lelki író segítségével a böjtöt szeretnénk állítani. A böjtöt, ami annyira ismerős számunkra, legalábbis mint fogalom, kifejezés, de lényege, tartalma annyira távol áll tőlünk és ezért, ha az előírásoknak kelletlenül engedelmeskedünk is, és a nagyböjt folyamán a pénteki böjtöt meg is tartjuk, mi papok, szerzetesek és hívek, akkor azt nagyon felszínesen és rutinosan tesszük, nem figyelve annak lényegére, céljára.
Elgondolkodtató, hogy valahányszor megfeledkezik az egyház saját értékes hagyományairól, mások kezdik felkarolni azokat. Így van ez a böjttel is. Az egyház a kezdetek óta ismeri a böjt gyakorlatát. Már az első évszázadokban megállapította szabályait. Napjainkban azonban olyannyira visszaszorultak a böjti előírások, hogy szinte érvényüket veszítették. Ugyanakkor az orvostudomány újból fölfedezte a böjt gyógyító hatásait.
A keresztény böjt elértéktelenedésének egyik oka, hogy manapság a böjt valódi értelméről keveset, vagy éppen semmit sem tudunk és a böjtöt csupán lelki útként értelmezzük, amely képes belső megtisztulást, belső szabadságot eredményezni és az Istenhez vezető lelki utak elmélyítéséhez vezetni. Ez talán azért van, mert az idők folyamán elválasztottuk egymástól a testet és a lelket.
A böjtölés így tisztán lelki folyamattá vált. A lelki böjtöt hangsúlyoztuk, ami alatt az evilági dolgoktól való szabadságot, lelki megtérést és megújulást értettük. Majdhogynem megvetően tekintettünk a tisztán testi böjtre, s közben észre sem vettük, hogy a testi böjtöléssel együtt eltűnt a böjt lelke is.
Az ősegyháznak a böjtöléssel kapcsolatos tapasztalatai segíthetnek bennünket abban, hogy újból megértsük a böjtöt, mint hitünk és imádságunk egyik kifejezési módját, mint olyan imamódot, amelyben összekapcsolódik a test és a lélek imája.
Az ősegyház nagy alakjai, az egyházatyák és a régi szerzetesek megmutatják, hogy a böjt a test és a lélek gyógyszere
Míg az antik korban, a primitív népeknél a böjtölésnek mindenekelőtt a démoni befolyástól kellett megóvnia az embert, addig a görög filozófiai iskolák nemcsak a démoni befolyás elleni védelmet várták el a böjttől, hanem a szellem megtisztulását, a belső elégedettséget, szabadságot és boldogságot is.
Lássuk akkor, hát, hogy mi is a keresztény böjt.
Az ószövetségben úgy értelmezték a böjtöt, mint az Istenhez intézett kérést, mint annak jelét, hogy imádságukat komolyan gondolják; másrészt, pedig mint vezeklési és bűnbánati gyakorlatként éltek vele. Isten bocsánatát és segítségét kérték, ha bajban voltak, mert a külső szorongattatás számukra mindig az engedetlenség következménye volt. Így a böjttel fejezték ki a megtérési szándékukat, hogy visszatérnek Istenhez.
Mindezt az egyházatyák is hangsúlyozzák írásaikban, a régi szerzetesek számára nyilvánvaló összefüggés állt fönn a test és lélek között. Ha a test elhájasodik, a lélek is hájas és tompa lesz. A sok evés és ivás csökkenti az ember szellemi éberségét. Szerintük testi és lelki egészség egyetlen egészet alkot.
Nagy Szt. Athanász írja: „Nézd csak, hogyan hat a böjt: Meggyógyítja a betegségeket, kiszárítja a testből a fölösleges nedveket, kiűzi a gonosz szellemeket, elhessegeti a helytelen gondolatokat, nagyobb világosságot ajándékoz a szellemnek, megtisztítja a szívet, megszenteli a testet, végül pedig elvezeti az embert Isten trónja elé... Nagy erő a böjt és nagy sikerekre vezet”.
A böjt során tehát kiválnak a káros anyagok a testből és megszabadul a salaktól, és ez által bizonyos betegségektől is. Szent Athanász, azonban nem áll meg a böjt tisztán testi hatásánál, hanem beszél a lelkiekről is. A böjt kiűzi a gonosz szellemeket, elhessegeti a helytelen gondolatokat, és nagyobb világosságot ajándékoz a szellemnek. Vagyis a böjt megtisztítja a testet és a lelket is. Ő úgy értelmezi az embert, mint test és lélek egységét. Számára a gondolatok tisztasága és a test egészsége szorosan összefüggnek.
Ha fontos számomra a test egészsége, ügyelnem kell arra, hogy jó gondolataim legyenek. És megfordítva, nem várhatom el, hogy szellemem világos legyen, ha teletömöm a testet étellel, itallal.
A böjtnek fontos szerepe van a bűnök elleni harcban is. A régi szerzetesek kipróbált eszközként vetik be a böjtöt, hogy kiharcolják tulajdonképpeni céljukat: szívük tisztaságát. Nyitottak akarnak lenni Isten számára, el akarják érni, hogy állandóan Isten jelenlétében éljenek, s hogy gondolataik és érzéseik mindig Istennél és Istenben időzzenek.
A szív tisztasága számukra azt jelenti, hogy belső nyugalomra, békére jussanak, azáltal, hogy szívüket egészen Istenre irányítják, s hogy az Ő Lelke teljesen áthatja őket. E cél eléréséhez a szerzetesek különféle eszközöket alkalmaztak: imát és elmélkedést, bűnbánattartást, hallgatást, kétkezi munkát, testvéri szeretetet, és böjtöt.
Szt. Athanász arról is beszél, hogy a böjt megszenteli a testet. A test a böjtölés által a Szentlélek templomává lesz. Áthatolhatóvá válik Isten Lelke számára. Az ember az Úré – nemcsak lélek, hanem test szerint is. A testünk mi vagyunk; nem csupán rendelkezünk a testünkkel. És ha meg akarunk nyílni Istennek, azt a testtel kell elkezdenünk. Ha az Úré akarunk lenni, ennek testileg is érezhetővé kell lennie.
A böjt „megszenteli a testet és végül elvezet Isten trónja elé”- mondja Szt. Athanász. Isten jelenlétébe helyez bennünket. Nyitva tartja azt a sebet, amely Isten felé lendít bennünket, nehogy elsietve másutt keressük vágyaink kielégítését: embereknél, vagy pedig e világ szépségeinél. A böjt testileg érezteti velünk alapvető rendeltetésünket: hogy úton legyünk Isten felé, mert belső nyugtalanságunkat, ürességünket, éhségünket egyedül Isten képes elcsendesíteni, betölteni, kielégíteni.
Az egyházatyáknál a böjt mindig olyan értelmezésben szerepel, amely eleve feltételezi a test és a lélek egységét. Sohasem csak a test egészsége vagy csak a lélek gyógyulása fontos számukra, hanem mindig a teljes ember. Ha az ember helyesen él, ha megfelelően odafigyel testére és lelkére, akkor egyben egészségesen is él. Ezért a böjt az egyházatyák számára sohasem pusztán külsődleges fegyelem, nem valami teljesítmény, amit fölmutathatunk Istennek, hanem olyan gyakorlat, amely által az egész embernek kell megfelelő állapotba kerülnie.
Ezért, „Ha olyan önmegtartóztatást és böjtöt akarsz gyakorolni, amely Istennek tetszik, akkor óvakodj minden rossz gondolattól és szótól, minden gonosz rágalomtól, minden ítélkezéstől, és ne nyisd meg füledet a gonosz beszédnek. Tisztítsd meg szívedet a test és a lélek minden szennyfoltjától (2Kor 7,1), minden haragtól és irigységtől”- tanácsolja az öreg szerzetes.
Így a testi böjtölést szellemi böjtölésnek kell kísérnie, jobban mondva: a helyesen értelmezett testi böjt egyben mindig szellemi böjt is, azaz a rossz gondolatoktól, szavaktól, rágalmazástól, pletykától, ítélkezéstől, haragtól – vagy rövidebben a bűntől való tartózkodást is jelenti.
A szerzetesek a rossz gondolatok elleni küzdelmet értik szellemi böjt alatt. Ebben a harcban a szerzetes az aszkézis bevált fegyvereit veti be: a hallgatást, a kétkezi munkát, az imát, a bibliai és lelki olvasmányt, az elmélkedést és a testi böjtöt.
Itt szeretném idézni a nyugalomba vonult Szentatyát, Benedek pápát a már mondottakkal kapcsolatosan: szerinte az igazi böjt célja, hogy ne önmagunknak éljünk, hanem, hogy megnyissuk szívünket Istennek és testvéreinknek. Fedezzük fel a keresztény böjt értékét és mély értelmét. Jézus így válaszolt a sátánnak: "nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten ajkáról való". Az igazi böjt tehát a valódi táplálékra irányul, ami azt jelenti, hogy a Mennyei Atya akaratát tesszük. A testi böjt Isten utáni éhséggé és szomjúsággá alakul át. Segít abban, hogy kerüljük a bűnt és megedződjünk a saját rendetlen vágyaink elleni küzdelemben.
Befejezésül leszögezhetjük, hogy a nagyböjt legigazibb célja előkészíteni a lelkeket Krisztus halála és feltámadása titkainak megünneplésére. A húsvét, amikor is ezt a nagy titkot ünnepeljük, jelentőségében felülmúl minden más ünnepet a liturgikus évben, és nagyon szigorú tisztasággal kell ünnepelni, mert nemcsak megváltásunk évi megünnepléséről van szó, hanem a misztériumban való részesedésről is.
A nagyböjt éppen a „szívnek és testnek” tisztaságát igyekszik kialakítani minden keresztényben, azt a tisztaságot, amely egyedül alkalmas a húsvéti titok befogadására.
Krisztus lett a mi példaképünk és vezetőnk a nagyböjt folyamán, amikor a Jordánban történt megkeresztelkedése után negyven napra visszavonult a pusztába. Számára a negyvennapi pusztai visszavonulás valóban arra a műre való előkészület volt, amelyet a Kálvárián kellett befejeznie. Ennek a műnek, vagyis a megváltás művének a kivitelezését akarta a Sátán az ő hármas kísértésével megakadályozni. Valami olyasmit akart kivitelezni, ami az első emberpár bukásához, bűnbeeséséhez vezetett. Jézus belépve az eredeti isteni tervbe, megbirkózott a Sátánnal, és így háromszoros győzelmével kijavította az első ember bukását.
Az Úr pusztai visszavonulása példája lett a keresztény Nagyböjtnek, amely annak misztériumát magában újra és újra át akarja élni. A keresztény tehát Jézust választja eszményképül és vezérül, s a szent negyven nap misztériumába arra készül, hogy Vele együtt belépjen a kereszt titkába.
Ezért kérjük/tük a mai szentmiseáldozat bevezető könyörgésében: „Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése