Nem rég, egy verőfényes szombat délután történt, hogy almaszedésből jöttem elő a kertből és a kolostor udvarában két nyakkendős úriemberrel találkoztam, akik azt mondták, hogy Szilveszter atyát keresik, akiről nekik a falu asszonyai beszéltek és meg szeretnék ismerni őt. Mikor azt mondtam, hogy én vagyok az, a válasz az volt: idősebbnek gondoltuk…
Behívtam őket és megkínáltam egy pohár alma lével, majd beszélgettünk. Az idősebbik, aki talán fiatalabb volt, mint én, arról beszélt, hogy milyen sok és régi bibliája van és, hogy mennyire szereti azokat olvasni, tanulmányozni. Ekkor derült ki, hogy ők Jehova tanúi.
Mondtam, mindez szép és jó, és azt is, hogy a Biblia, mint Isten szava, a mi életünkben is fontos szerepet tölt be. De a Biblia mellett érdemes olvasni a szentek életét is, mondtam. Őket ezek nem érdeklik, volt a válasz.
Igen, minket, katolikusokat érdekelnek a szentek is, hiszen ők az élő tanúk Jézus mellett. Ők az élő Evangélium. Világító fáklyák ők az élet sötétségében. Áldozatok az Isten oltárán. Ők a kovász, amelyet az Isten rejtett el az életben, hogy átjárják azt a kort, amelyben élnek. A szentek élete tükör, amelyben minden embernek meg kell keresnie és találnia önmaga vonásait. Ők az élő lelkiismeret, amikor sok ember lelkiismeretének mécsese kialszik.
Isten minden kalandregénynél izgalmasabb műveket ír azokkal az emberekkel, akik készséggel adják át magukat az Ő szolgálatára, akik élesen figyelnek, hogy meghallják az isteni kegyelem suttogását, a Lélek hívogatását.
A szentek legnagyobbika, az egyszerű názáreti lány, Mária, az angyal szavára alázatosan és készséggel mondja: „Az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38) és a második isteni Személy, Jézus édesanyja lesz.
A földre sújtott Saul, a damaszkuszi úton, remegve kérdezi: „Uram, mit akarsz tőlem, mit tegyek? (ApCsel 9,5 Békés-Dalos fordítás)” – és Pál, a népek apostola lesz belőle
A züllött, erkölcstelen életet feladó fiatalember hallja a szót: „Vedd és olvasd!”, és ezzel véglegessé válik a megtérése, az egyik legnagyobb keresztény gondolkodó, Szent Ágoston, Hipo püspöke lesz belőle.
Az élete értelmét kereső fiatalember szívét megvilágosítja az isteni kegyelem, hogy szó szerint vegye a Szentírás szavait: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” (Mt 19,21) és a rendalapító, Szent Ferenc atyánk lesz belőle.
Minden emberben ott rejlik a szentté válás lehetősége. Nem létezik olyan ember, akiből ne lehetne szent. Ezt az állítást nagyon jó példázza Szent Pál, az egykori Saul esete is. – Ki gondolta volna a damaszkuszi útja előtt egy-két nappal, hogy a keresztények üldözésére siető Saul néhány nap múlva hirdetni fogja Jézusról, hogy Ő az Isten Fia. – Ki hitte volna, hogy a gazdag, víg mulatozást kedvelő és lovagi dicsőségről álmodozó fiatal Ferenc, mindent elhagyva Isten szegénykéje lesz.
A már mondottakból két dolog következik:
Az egyik, hogy akármilyen istentelennek látszó, vagy valóban az is legyen egy ember, akkor se ítéljük meg úgy, mintha reménytelen eset lenne, hanem jusson eszünkbe: lehet ebből még Jézus apostola, hisz Istennél semmi sem lehetetlen.
A másik dolog, akármilyen tehetetlen, gyarló embernek tűnök önmagam előtt, bízzak: jöhet még komoly fordulat az életemben, és akarjam is ezt a fordulatot, és én magam is minden erőmmel fáradozzak rajta.
Sokszor nincs szükség csodálatos tettekre, csak el kell fogadni, amit Isten elénk ad a mindennapi élet eseményeivel.
Mi – állítólag – szilárdan őrizzük atyáink hitét és a hagyományokat. Csak merészelné megkérdőjelezni valaki ezt, meggyűlne a baja velünk. De mozgat-e minket ez a hit és a hagyományokhoz való ragaszkodásunk, megváltoztatja-e világunkat és mássá tesz-e minket?
Ez az életszentség egyik titka: mássá lenni! Ha értékes dolgokkal találkozunk, ha jót látunk és széppel találkozunk, engedjük, hogy tökéletesítsen minket. Ha a világ árnyoldalait látjuk meg, tanuljunk meg akkor is megmaradni a jóban.
Manapság ez a hit, ez a bizalom mintha hiányozna a keresztény emberek életéből. Amióta elkezdődőt, az úgynevezett „demokrácia” és alább maradt a vallásgyakorlat, amióta a társadalom elkezdet semlegessé válni, azóta sok keresztény ember, igyekszik úgy viselkedni, még keresztény környezetben is, hogy ne látszódjék meg rajta, hogy istenhívő ember, mintha szégyellné hitét, vallás gyakorlatát. – Az ilyen ember nagyon messze van a jézusi követelményektől: „Ti vagytok a világ világossága… Ha világosságot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!”(Mt 5,14-16).
Mennyi értékes, szemet és szívet nyitogató párbeszéd marad el, csak azért, mert egyszerűen nem merünk, szégyellünk hitünkről beszélni.
Természetesen nem elég a szó, a beszéd önmagában. – Ahogyan Szent János figyelmeztet, szeretetünket – akár Isten, akár embertársaink felé – cselekedeteinkkel kell valóra váltanunk.
Az Anyaszentegyház nem hiába olvastatja fel a nyolc boldogságról szóló jézusi tanítást a mai ünnepen. Sokszor mi emberek követelődzünk, sürgetjük Istentől a boldogságot, hiszen kivétel nélkül minden ember boldog akar lenni. A szentek példájával mutat rá az Egyház, hogy lehetünk mi boldogok, de csak akkor, ha Jézus Evangéliuma lesz életünk alapja, ha Jézus tanítása lesz mindennapi életünk eligazítója.
Mi, arról panaszkodunk, hogy egészen mások lennénk, ha más korban születtünk volna. Ha mások, vallásosak lennénk, ha ráérnénk, ha mások lennének a környezetünkben, ha más lenne a házastársunk, ha mások lennének a gyermekeink, ha mások lennének a rokonaink, a munkatársaink, a szomszédjaink…
A boldogságnak mennyi terve, reménye él, az életbe induló fiatal házasok lelkében?! Mennyi terv a hivatását, munkáját kezdő ifjú lelkében?! A szép és boldog jövő ígérete lebeg felettük. S mindez mivé lesz? – Az emberek megtorpannak, lelkesedésük lelohad, nincs kitartás, s leélik az életüket anélkül, hogy megízlelnék a boldogságot. Gyors sikereket várnak, a megpróbáltatásokért már zúgolódnak, az első akadálynál már gyengéknek bizonyulnak.
S mindez miért?
A szentek példája azt mutatja, hogy ők Istenre hagyatkoztak, állandó összeköttetésben éltek Istennel, s a legkisebb ügyben sem lazították meg az Istennel való szeretet kötelékét.
Mi hamar semmibe vesszük az Isten szavát, akaratát, parancsait. Semmiségnek tartunk egy-egy káromkodást, egy-egy szentmisemulasztást, egy kis haragot, hazugságot, pletykát, egy kis félrelépést, túlzott alkoholfogyasztást… Az egész villanyhálózatban milyen semmiség egy kis, apró biztosíték, de ha kiég, ha kikapcsol, akkor sötétben maradunk, akkor megáll az élet.
A szentek a legkisebb bűnt és gyarlóságot sem engedték meg maguknak, hiszen ha a kegyelem apró szálai elszakadnak, akkor sötétség borulhat az életünkre. A mi világunknak éppen ez a kis szál-szakadás a baja.
Nem elmenekülnünk kell a világból, hanem megszentelni azt hitünkkel, reményünkkel, szeretetünkkel. Az Úr Jézus sem bűntelen, tökéletes, szent világba szállt le, hanem azért jött, hogy a bűnös világot bűntelenné és szentté tegye, hogy az embereknek: „életük legyen és bőségben legyen”(Jn 10,10).
Kalkuttai Szent Teréz anya leányainak, anyaházának lépcsőházában a nagy feszület mellett ez a felírás áll: „Nem az a csoda, hogy mi ezt a munkát végezzük, hanem hogy közben boldogok vagyunk”.
Nincsen olyan munka, amelyet ne végezhetnénk Istenért és ne adna boldogságot, csak az égre kell néznünk. – Ezért írta meg a „Kérés mindenkihez” című versét Háry Emma:
"Ha gyermek jön szemközt az utcán,
és mosolyog a szeme, szája,
ó, nevessetek vissza rája!
Ha kérges szívvel találkoztok,
kit nagyon megcibált az élet,
ölelje át testvéri lélek.
Mert nincs rossz ember, csak a bűn nagy,
annyi szívet meghajszol, kerget ...
Ó, adjatok megértő lelket.
Ha úgy néztek egymás szemébe,
mint testvérek, megláthatjátok:
önarcotok néz vissza rátok.
Az örömöt se temessétek
szívetekbe fukaron, mélyen,
adjatok, hadd viruljon, éljen.
És, - mert életünk olyan rövid
s a temető olyan hideg:
őrizzétek meg a Hitet!"
A szentek azok, akik a nép tanítómesterei voltak és maradtak szavukkal, életpéldájukkal és közbenjárásukkal. „Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát”(Zsid 12,1).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése