Oldalak

vasárnap, október 29, 2017

Szeresd Istenedet, szeresd felebarátodat… - Évközi 30. vasárnap


A mai Szentírási részek üzenete a keresztény élet lényegére, a szeretetre, pontosabban az Isten és a felebarát iránti szeretet főparancsára irányítja figyelmünket: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd felebarátodat, mint saját magadat”(Mt 22,34-40).
Jézus szerint itt a felebarát iránti szeretet mércéje saját magunk – (majd később látni fogjuk, a mérce Ő maga lesz, aki életét áldozta értünk a kereszten): tehát szeresd embertársadat, mint saját magadat. Ezért ahhoz, hogy felebarátomat szeretni tudjam, el tudjam fogadni, előbb önmagamat kell elfogadnom és szeretnem. Mert aki önmagát sem tudja elviselni, az még kevésbé tudja elfogadni embertársát, felebarátját. Aki viszont képtelen elfogadni és szeretni embertársát, annak az Isten iránti szeretetének őszintesége, helyessége is megkérdőjelezhető.

Amint hallottuk a mai evangéliumi szakaszból, az Isten és embertárs iránti szeretet szorosan, és elválaszthatatlanul összetartozik egymással.

Isten szeretett engem már létezésem előtt. Szent Ágoston azt mondja: „Teremtettél, mert szerettél”. Isten, nem a miatt szeret engem, ami vagyok, hanem azért vagyok, mert szeret engem. Ha Isten szeretetének nincs alapja, nincs oka, akkor nem is semmisülhet meg. Éppen ezért Isten szeretetét soha nem veszíthetem el, mert nem a saját teljesítményemnek köszönhetem, mert az Isten szeretete ingyenes ajándék.

A csodálatos isteni ajándéknak, az irántam való isteni szeretetnek a felismerése segítséget nyújt ahhoz, hogy elfogadjuk önmagunkat úgy, amint vagyunk, és erőt ad ahhoz, hogy lassan-lassan azzá váljunk, akivé lennünk kell, akinek Isten szeretne látni bennünket.
De ugyanakkor ez a fölfedezett ingyenes isteni szeretet arra ösztönöz minket, hogy ezt tovább adjuk, másokkal is megosszuk, hogy embertársaink felé forduljunk vele.

Az Isten és emberszeretet parancsai szerepelnek már az ószövetségben is külön-külön. Jézus ezeket idézi, annyi különbséggel, hogy a két törvényt összeolvasztja, Mert valójában már nincs is két parancs, hanem csak egy, mióta az Isten Jézus Krisztusban kinyilatkoztatta a velünk, emberekkel minden nyomorúságunkban együttérző és sorsközösséget vállaló szeretetét, és erre a szeretetre bennünket is képessé tett, kiárasztva szívünkbe a Szentlelket. Azóta ebben az egyetlen parancsban foglalható össze az egész törvény és a próféták: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”

Így a keresztény embernek nincs szüksége arra – mint pl. az izraelitának –, hogy törvények sokaságát (613) tartsa észben, sem arra, hogy kinyomozza melyek a legfontosabbak ezek közül. Elég, ha egy törvényt megtart, a Krisztus által meghirdetett szeretet főparancsát, hogy teljesen megértse és megélje mindazt, amit Jézus tanított. Ezért mondja Szt. Ágoston püspök: „Szeress, és tégy, amit akarsz”! – mert aki szeret, az rosszat nem tesz. Aki Istent teljes szívével szereti, az készen áll akarata teljesítésére, és feltétel nélkül szolgálatára szenteli magát.

Nos, pontosan Isten akarata miatt és az érte vállalt szolgálat szellemében kell szeretni az embertársat, és nagylelkűen a segítségére sietni a szükségben lévőnek. Az Úr Jézus példája nyíltan megmutatja: úgy teljesíti az Atya akaratát, hogy az emberek szolgálatára bocsátja magát, üdvösségükért feláldozza életét.

A kereszténynek ugyanezen az úton kell járnia: nem szakíthatja el, tehát az embertárs szeretetét az Istenszeretettől, vagyis az emberszeretetet nem fokozhatja le egyszerű humanitárius, emberbaráti cselekedetre. De Isten szeretetét sem szakíthatja el az embertárs szeretetétől, mert ez csak afféle eszményi, platonikus ábránd lenne.
Az isten- és emberszeretet szoros kapcsolatban van egymással. Aki megízlelte az Isten megismerésének és szeretetének örömét, indítást érez, indítást kell, hogy érezzen arra, hogy ezt az örömet megossza embertársaival. Az Istentől kapott szeretetet tovább akarja, és tovább kell, hogy adja másoknak. Ezért szögezi le Szent János apostol és evangélista, a szeretett tanítvány, hogy: „Ha valaki azt állítja: Szeretem Istent, de testvérét gyűlöli, hazudik. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent sem, akit nem lát”(1 Jn 4, 20).

Igazából azzal mérhetem le Isten iránti szeretetem hatékonyságát, milyenségét, nagyságát, hogy milyen kapcsolatban állok az embertársaimmal: minden emberrel. És itt elsősorban nem azokról van szó, akik szimpatikusak számomra, akik hasonló elveket vallanak, mint én, akikkel egy táborba, egy „gáskába” tartozom, hanem azokról, Krisztus tanítása szerint, akik nincsenek az ínyemre, akik másként gondolkodnak, akik nincsenek velem egy véleményen, akik az ellen táborhoz tartoznak, akik gyengék, akik elesettek és…

Az első keresztények életében a kívülállók megcsodálták, hogy hitük milyen szépen megmutatkozik az egymás iránt való magatartásukban. És ebben volt az ő nagyságuk, az ő erejük. Ezért volt az, hogy bár kockázatos, életveszélyes volt kereszténynek lenni, az üldözések idején, mégis egyre többen csatlakoztak hozzájuk, mert látták, hogy hogyan élnek és mennyire szeretik egymást, mennyire jók mindenkihez.

És mi a helyzet ma? Egy alkalommal India volt miniszterelnöknője, Indira Gandhi, európai útjáról hazatérve így nyilatkozott: Európában láttam vasárnapi keresztényeket és hétköznapi pogányokat.
Megdöbbentő ez a kijelentése, s mégis elég gyakran igaz, sokszor saját bőrünkön, környezetünkben tapasztalhatjuk, s ha igazán őszinték vagyunk önmagunkkal szemben, akkor bizony nemcsak mások életében, hanem a saját életünkben is tetten érhető eme kettősség. Fölfedezhető a szürke hétköznapjaink életvitelében, embertársainkkal folytatott beszélgetéseinkben, magatartásunkban, munka és szórakozás közben egyaránt?

Ne feledjük, az Isten iránti szeretet lényege: tegyük meg Isten akaratát életünkre vonatkozóan.
A felebaráti szeretet legfőbb jellemzője pedig: a tisztelet, az őszinte jóakarat, a segítőkészség és a türelem – baráttal és ellenséggel egyaránt.

Vagy úgy is fogalmazhatnánk: Isten akarata az, hogy Krisztust lássam és szolgáljam embertársaimban, mert ez a feltétele annak, hogy nyugodt lelkiismerettel fordulhassak hozzá az imában és járulhassak az Úr asztalához a szentmiseáldozatban. Nem méltó Jézus barátságára, az, aki közömbös mások sorsa iránt, vagy lenézést, irigységet és haragot táplál szívében.

Nincsenek megjegyzések: