Oldalak

hétfő, október 09, 2017

„Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”- Évközi 27.vasárnap – Magyarok Nagyasszonya


Jeruzsálem - Szilveszter archívum
A szentmise bevezető könyörgésében ezt imádkoztuk: „Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására népünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el. Szent István, első királyunk rendeléséből Nagyasszonyunknak és Pártfogónknak tiszteljük őt a földön.”
A mai napon a Magyar Katolikus Egyház, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepét üli. XIII. Leó pápa 1896-ban, Magyarország fennállásának ezredik évében engedélyezte ezt az ünnepet Magyarország számára, annak emlékére, hogy Szent István király halála előtt felajánlotta országát, s népét a Boldogságos Szűz Máriának.

E természetfeletti kapcsolatot Mária és a magyar nép között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergen lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása.

1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a mindörökké áldott Nagyasszonyunk.

Amint mondottuk már XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával, az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére, mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét.
Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638-ban. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.

Ma azt a Nagyasszonyt ünnepeljük, aki immár ezer éve újra meg újra tanújelét adja annak, hogy óvó kezét ezen az országon, ezen a nemzeten tartja.
Szent István királynak nagy gondja volt az utódlás kérdése, fia, Imre halála után. Érezte a Szentírás, a Zsoltáros igazát: „Ne építsetek a nagyokra, az emberre, aki nem tud segíteni!”(146,3), ezért olyan valakire bízta országát, aki tud segíteni, Isten Anyjára. Így lett Magyarország Mária országa, s a magyar nemzet Mária népe.
Népünk történelme folyamán számtalanszor megtapasztalta Máriának, Isten Anyának segítségét, oltalmát. Ezért a tisztelet, a hódolat minden kor és hely katolikus magyarja részéről Szűz Mária, mint Nagyasszonya iránt és előtt. Kevesen gondolnak talán arra, hogy az asszony, s így a nagyasszony szó nyelvünknek még pogány kori rétegéből való. A magyar nyelvbe az alán nyelvből kerülhetett át a 8. század táján, amikor szorosabb kapcsolatok lehettek a magyar törzsek és az alánok között. Az ő nyelvükben a jelentése ez volt: úrnő, fejedelemasszony.

Mennyei fejedelemnőnek tisztelhették tehát Máriát az első, Krisztus hitére tért magyarok, és megerősítette őket e hívő tiszteletükben Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, oltalmazása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát.
Ezer évvel ezelőtt Szent István már felismerte, hogy egy nemzet nem maradhat erős akkor, ha csak a saját erejében bízik. Hiszen királyok jönnek és mennek, érdekcsoportok változtatják a véleményüket aszerint, hogy ki birtokolja a hatalmat vagy éppen mennyire kívánja azt megszerezni. De mindezek nem képesek egy nemzet számára a biztonságot és a fennmaradást garantálni.

A változandóság és az ideig-óráig tartó eszmék és értékek helyett szükség van természetfeletti és örök értékekre és segítségre is, hogy a nemzet érdekében végzett minden munkán Isten áldása legyen. Hiszen ahogy a zsoltáros fogalmaz: „hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő”(127,1). Hogyha nem Istenre, a változatlan, szilárd alapra építünk, akkor milyen más biztos alapot találhatunk?

Ezen isteni áldás elnyerésére István annak a segítségét fedezte fel és kérte, akinek a szava a leghathatósabb szó lehet az emberek közül: Isten édesanyjáét. Méltán bízhatott hát első királyunk abban, hogy aki földi életében irányíthatta Isten Fiát, a mennyben is képes közbenjárni azokért, akik az ő segítségét kérik. Ezért tette országa királynőjévé a Boldogasszonyt és helyezte az ő oltalmazó palástja alá egész nemzetét.

A mai napon minden magyar keresztény tanúságot tehet azon hite mellett, hogy Mária még ma is vigyázza nemzetét és vezeti azon az úton, mely nem csak egy szebb és boldogabb jövő felé vezet, hanem amely egyúttal az Isten országa felé is irányít lépteinket. Ez az irányítás egyszerre a szerető édesanyáé, aki féltő gonddal ügyeli gyermekét, de az erős királynőé is, aki pedig kitartóan és biztosan vezeti övéit a jó úton. S ahogyan egy édesanya a gyermekeiért él és egy királynő pedig az országáért, ugyanúgy biztosak lehetünk benne, hogy Mária mindezen feladatait lelkiismeretesen teljesíti.

Talán nincsen nemzetünk fontos eseményeire „ráírva”, hogy ezeket Mária közbenjárására cselekedte velünk Isten. Mégis hisszük, hogy ő azt a felajánlást, amelyet egy alig megszületett nemzet első királya tett és utána többször is megismételtek nemzetünk nagyjai, szívesen fogadta és óvó keze az évszázadok során mindvégig rajtunk pihent.

Legismertebb Mária-énekünk e szavakkal kezdődik: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! A boldog jelző nemcsak a latin beata szó egyszerű fordítása. Már a 13. században jelentése volt e szónak a gazdag; a múlt század végén pedig a terhes, az áldott állapot jelzésére is használták.

Ma nem a csatatereken dől el Európa és a magyarság jövője, hanem a szülészeti osztályokon! És azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, s egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek.

„Áldott Nagyasszonyunk! Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak (nemzetünknek). Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk (és nemzetünk) ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint” (Hozsanna, Bp. 1981, 72.).
„Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”, hogy békében élhessen, az Ő áldása legyen munkánkon, eredményeinken. Mentsd meg nemzetünket minden külső és belső veszélytől, segíts bennünket, hogy őseink hitében állhatatosak maradjunk. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: