Oldalak

szombat, május 20, 2017

„Krisztusban való szép élet...”- Húsvét 6. vasárnap

A hívő keresztény embernek a keresztségből, s még inkább a bérmálás szentségből fakadó kötelezettsége, feladata az, hogy egész magatartásával, életvitelével, szavaival és tetteivel tanúskodjon Krisztus igazságáról, a befogadott evangélium nagyszerűségéről.

Szent Péter apostol a mai szentleckében leirja számunkra azt, hogy miben is áll ez a tanúságtétel. Az apostol szava szerint a hívő ember tanúságtétele nem más, mint a „Krisztusban való szép élet”.
Egyszerű, mindenki által megragadható kijelentés ez, melynek befogadásához nincs szükségünk különleges képzettségre, értelmezésekre, vagy elvont magyarázatokra. Mindnyájan megérthetjük, hogy ez azt jelenti: becsületesen élni az evangélium iránti hűségben.

Kimondani könnyű, megvalósítani azonban már sokkal nehezebb, hiszen naponta találkozunk életünkben azokkal a kísértésekkel, melyek a „világ” szerinti gondolkodásmód könnyebb útját kínálják számunkra. Ez a kísértés így szólal meg: Törekedj a tisztességes életre, légy olyan, mint az átlagember, de nem kell elvakultan vallásosnak lenni, hiszen ezen a Földön élünk, mégpedig két lábbal. Durvábban is meg szokták ezt fogalmazni: „Hívő vagyok, de bolond nem”.
Pedig az igazán elkötelezett élet nem e világ logikája szerint rendezi mindennapjait, és vállalnia kell az emberi közvélemény gyakran megszólaló, lesajnáló „bolond” ítéletét. 

Szent II. János Pál Pápa is, amikor az új évezred keresztény tanúságtételének feladatairól szólt, többek között ezt írta: „Keresztény közösségeinknek az ima hiteles iskoláivá kell válniuk, ahol a Krisztussal való találkozás nem csak segítségkérés formájában nyilvánul meg, hanem hálaadás, dicséret, imádás, szemlélődés, figyelés, heves érzelmek formájában is, egészen a szív valódi „bolondságáig” (NMI 33).
Ez a bolondság azonban nem logikátlanságot, még kevésbé életvitelünk értelmetlenségét jelenti, hanem éppen egy magasabb logikára, a hiteles szeretet titkának értelmére irányítja a figyelmünket.

A Krisztusban való szép élet titkát tárja fel előttünk a mai evangéliumi szakasz is. Jézus az utolsó vacsorán, búcsúbeszédében arra figyelmezteti a tanítványokat, hogy az iránta való szeretet abban áll, ha megtartják parancsait.

A szép élet, a valódi és hiteles szeretet, nem az üres szavakból áll, hanem tettekben gazdag: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat”- mondja az Úr Jézus. Majd néhány mondattal később megismétli, hiszen ez nagyon fontos: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem”. Jézus szavai mindenekelőtt arra figyelmeztetnek, hogy nem lehetünk szóban a tanítványai, csakis tettekben: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,13). Jó minderre emlékeznünk egy olyan világban, ahol bővében vagyunk a szavaknak, de hiányoznak a tettek, a jó tettek.
Isten szeretetből teremtett és megváltott minket, ennek próbája a megtestesülés és megváltás misztériuma. Más szóval: Jézus Krisztusban emberré lett az Isten, vállalta értünk a szenvedést és a kereszthalált. Isten visszavonhatatlan szeretetének jelét adta. Erre az üzenetre méltánytalan csak szóban válaszolni. Hiteles válasz csak tettekben lehetséges, mégpedig úgy, hogy az egyetlen lehetséges válaszra Krisztushoz hasonlóan mi is rátesszük az életünket.

„Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem”. Ismeret és cselekedet, értelem és szabad akaratból fakadó cselekvés, teremtettségünk istenképisége jelenik itt meg. Jézus mellett elköteleződni, róla tanúskodni, nem a véletlenek találkozása, hanem átgondolt, megfontolt, tudatos odafordulást jelent, illetve a legszemélyesebb szeretetvallomást jelenti Isten felé. Természetesen ez nem marad válasz nélkül, hiszen maga Jézus ígéri: „Aki szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és megmutatom neki magamat”.
És ebben a kölcsönös szeretetben fedezhető fel, ragadható meg a Szentlélek, minden szeretet és igazság szerinti élet mozgatója, akit Jézus megígér és elküld, a Vigasztaló, az Igazság Lelke, aki örökre velünk marad.

A próféták Lélekkel eltelt, és a Lélek indításaira mindig nyitott és annak készségesen engedelmeskedő emberek voltak. Saját tanúságtevő, prófétai küldetésünkben is a Lélek, a Szentlélek a garancia, akit megkaptunk a keresztségben és a bérmálásban, hogy „egészen sajátos ereje gazdagítson minket…, hogy Krisztus hivatott tanúiként szavunkkal és életmódunkkal terjesszük és védelmezzük a hitet” (LG 11). Róla mondja Jézus, hogy a világ nem kaphatja meg. Mi viszont azért kaptuk, hogy szeretetében és igazságában megerősödve a minket körül vevő világban világosság, só és kovász legyünk. 

A Krisztusban való szép élet Lelke, a Szentlélek munkálkodott az ősegyház keresztény közösségeiben is. Az Apostolok Cselekedeteiből vett első olvasmány a Szamaria városában történtekről tudósít. Ott Fülöp diakónus igehirdetése őszinte elfogadásra talált. Az apostolok azonban tudták és nagyon fontosnak érezték, hogy ahhoz, hogy az elvetett isteni ige magva szárba szökkenjen, tartósan megmaradjon és sokszoros termést hozzon, nem elég csupán a hit hirdetése, az emberi elfogadás és jó szándék, de szükséges a Szentlélek kiáradása, termékenyítő ereje és garanciája is. Ezért küldték Pétert és Jánost Szamariába, akik imádságuk és kézrátételük által kiárasztották a Szentlelket.

Tanúságtevő, prófétai küldetésünk arra szól, hogy merjük megélni a Krisztusban való szép életet. Ez az élet nem azért szép, mert külső csillogása, felszínes élvezetei, vagy éppen mérgező, lelket ölő istentelensége, kábulata olcsó, mulandó élvezeteket nyújtanak, hanem mert az élet evangéliumának tiszta levegőjéből lélegzik. Mert magában hordozza azt a kimondhatatlan belső szabadságot és lelki békét, amelyet csak Jézus adhat meg nekünk, és amelyet semmi e világi körülmény nem szakíthat el tőlünk.

Ezt a belső szabadságot hordozzák a szentek, különösen is a vértanúk, napjaink vértanúi is, és ez az, ami megdöbbenti, ámulatba ejti, megrendíti sokszor még ellenségeiket is.

Az egyiptomi asszony, Naszím Fahím férjét Alexandriában, a Szent Márk kopt ortodox székesegyháznál (2017) virágvasárnap elkövetett merényletben ölték meg, közzel 50 társával. Ő volt a templom bejáratánál az öngyilkos merénylőt feltartóztatók egyike, aki az elsők között halt meg a robbanáskor.
Az asszonyt otthonában kereste fel egy tudósító, onnan közvetítették az interjút élő adásban. Szavai, amelyekkel a megbocsátásnak adott hangot, csodálatot keltettek a hallgatókban, köztük a műsor-vezetőben is. „Kérem Istentől, hogy bocsásson meg nekik, és adja meg, hogy elgondolkodjanak. Elgondolkodjanak azon, hogy semmi rosszat nem tettünk ellenük. Isten bocsásson meg nekik, ahogyan mi megbocsátunk” – mondta Naszím.
Az ismert műsorvezető megindult az asszony szavain: „Ti, koptok olyan erősek vagytok, mint az acél” – mondta, miután néhány másodpercig nem találta a szavakat. Majd hozzátette: „Milyen hatalmas a megbocsátásotok! Ha ellenségeitek hallanák, el sem hinnék. Ha az én apámat gyilkolták volna meg, én nem tudnék így beszélni. Ezekben az emberekben nagy megbocsátás él, ez a hitük, vallásos meggyőződésük. Ezek az emberek más anyagból készültek” – fogalmazott a riporter (Amr Adíb). Hősnek, mártírnak és példaképnek nevezte a meggyilkolt férfit, és felhívta a figyelmet arra, hogy az országot az ilyen emberek türelme és kitartása viszi előre.
II. Tavadrosz (Teodor) alexandriai ortodox pátriárka április 20-án, a támadásokat követően így nyilatkozott a SIR olasz katolikus hírügynökségnek: „Az ellenünk elkövetett merényletek teret adtak a Jézus Krisztusról és a kereszténységről szóló tanúságtételnek. Az egyiptomi népet megdöbbentette, felkavarta, ahogyan a koptok az erőszakra reagáltak: nem a gyűlöletet, hanem a türelem útját választották, még azok felé is, akik a félelem magjait vetik el, gonoszat cselekszenek és halált hoznak.”

Ez az a szabadság, mely le nem győzhető, melyet a bűn megsebez, de a bűnbánat mindig újra életre kelt, virágba borít. Ezt a belső szabadságot lehet elutasítani, megtagadni vagy gúnyolni, de sohasem lehet megsemmisíteni.

Az emberek látnak bennünket, de lelkünkben hordozott reményünk titkáról csak akkor fognak kérdezni, ha szép életünket látják. Azt a szépséget, mely a szenvedő Jézus arcán éppen úgy ott van, mint a föltámadott és megdicsőült Úr arcán, mely arról szól, hogy életünk minden eseményének van mélyebb értelme is. Ez a szépség valóban vonzó, és ez a vonzás valóban többet jelent minden emberi szónál és képes elvezetni az üdvösségre.

Nincsenek megjegyzések: