Oldalak

vasárnap, május 07, 2017

„Kérjétek hát az aratás urát…” – Húsvét 4. vasárnapja – Hivatások világnapja

Mai ünneplésünk középpontjába Jézus, a Jó Pásztor alakja áll, aki lelki hivatással és küldetéssel lát el bennünket. Éppen ezért Szent XXIII. János pápa, amikor tapasztalta a papi és szerzetesi hivatások nagyfokú visszaesését, 1963-ban a II. vatikáni zsinat első ülésén elrendelte, hogy húsvét negyedik vasárnapja – a Jó Pásztor vasárnapja – legyen a lelki hivatások világnapja. Azóta ezt a napot a katolikus egyház hívei világszerte megünneplik, és papi, szerzetesi valamint szerzetesnői hivatásokért imádkoznak.

Ahhoz, hogy a mai evangéliumi szakasz képét, a Jó Pásztor csodálatos jelentését fel tudjuk fogni, tudnunk kell: Jézus idejében mit jelentett a pásztor és a nyáj fogalma?
Mindenekelőtt egy nagyra becsült, ősi életstílust, helyesebben életformát jelentet, amelyet a Mester hallgatói mind jól ismertek és értékeltek. Ez az életforma a pásztor és a nyáj számára az élet és a hivatás teljes összefonódását jelentette, egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Jézus hasonlatában elsősorban tehát a pásztor és a nyáj összetartozását, életegységét kell észrevennünk és megvalósítanunk ma is.
A pásztornak a nyáj élete a saját élete is, hiszen innen származik megélhetése, fennmaradása, ezért a Jó Pásztor veszély idején nem hagyja ott a nyáját, mint a béres, nem menekül el, hanem hogy megmentse, kész saját életét feláldozni, vállalni a halált is a nyáj miatt. Így volt ez Jézus korában és így van ez ma is, hiszen az elmúlt napokban is lehetett olvasni, de korábban is a híradásokban, hogy a pásztor, a nyáj gazdája élete kockáztatása árán is szembefordult a nyájra támadó medvével, csakhogy juhait mentse.

A Úr Jézus ebből a valóságból indulva ki szögezi le, hogy: „A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). Azonban ez a kijelentés már Jézus önfeláldozó emberszeretetének a megnyilatkozása, amihez hozzá teszi: „Senki nem veszi el tőlem életemet, magam adom oda”(18) – tehát önként és szabadon vállalja értünk a kereszt-halált.
A végtelen irgalom e misztériumában Jézus szeretete összefonódik az Atyáéval. Az Atya küldte öt, hogy az embereknek Pásztora, vezetője legyen, aki őrzi őket és biztosítja számukra az igazi életet. „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket és azok is vagyunk”(1Jn 3,1).
Ezt a szeretetet az Atya a Fiúban adta meg, aki áldozatával megszabadította az embereket a bűntől, nem új nevet, hanem új létmódot, új életet adott nekik: Isten gyermekeinek létét és életét.

Krisztus megváltó műve folytán minden ember hívatott, hogy tagja legyen annak az egyetlen családnak, amelyben Isten az Atya, tagja annak az egyetlen nyájnak, amelynek Krisztus a pásztora. Ez a család és ez a nyáj azonos az Egyházzal, amelynek – mint Péter apostol mondja – Jézus az alapköve. „Ő a kő, melyet ti, építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett” (ApCsel 4,11).
A zsidóság hivatalos vezetősége -, elvetette Jézust, de Ő, halálának és feltámadásának titka által, egy új épület, egy új közösség, az Egyház alapköve lett.

A juhok hallgatnak a jó pásztor szavára és követik őt, mert ismerik a hangját – olvastuk a szent Jánostól vett evangéliumi szakaszból. A Jó Pásztor szavára az hallgat, az Ő hangját az ismeri fel, aki ismeri és elfogadja az Ő tanítását, az evangéliumot. Az evangélium tanítását, annak igazi jelentését viszont ma az érti meg, aki hallgatja a tanító Egyház hangját – pápa, püspökök, elöljárókét. A Jó Pásztornak az engedelmeskedik, aki a tanító hivatal útmutatásait szem előtt tartva, figyel lelkiismerete és a belső sugallatok hangjára. Így azaz ember követi hűségesen és növekvő buzgalommal az Urat, aki meghallja hangját és életre, tettekre váltja tanítását.

Ki tehát a Jó Pásztor, akire a szerzetesnek épp úgy oda kell figyelnie, mint az egyházmegyés papnak, vagy a világi hívőnek? Az ószövetségi szentírás válasza szerint mindenekelőtt maga az Isten. Ö a választott nép pásztora, gondviselője és vezére. Majd az újszövetségben, az idők beteltével Jézus Krisztus, az életét feláldozó pásztor, az Istennek, a Jó Pásztornak látható megjelenése a földön, valóságos emberi testben-lélekben. Az Atya személyes küldötte ő, Isten szeretetének látható jele és kegyelme, Isten „jó pásztorságának” szentsége.

Krisztus, a jó pásztor misztériuma egyházában folytatódik az általa kiválasztott és meghívott személyekben. Jézus már nyilvános működése során, közvetlen munkatársakat választott megváltói szolgálatához. A kenyérszaporításkor például így szólt az apostolokhoz: „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16). Arra ösztönözte őket, hogy gondoskodjanak mindarról, amire a tömegnek szüksége van. A sokaságnak ételt akart adni, hogy ne éhezzen, de egyúttal kinyilvánította, hogy ez a táplálék „megmarad az örök életre” (Jn 6,27). Együtt érzett az emberekkel. Miközben járta a városokat és falvakat, megfáradt, kimerült emberekkel találkozott, akik olyanok voltak, „mint a pásztor nélküli juhok” (Mt 9,36). Ebből a szeretetteljes tekintetből fakadtak tanítványaihoz intézett szavai: „Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásába” (Mt 9,38).

Aki válaszol az Úr hívására, annak az okosság és a bizalom jegyében számolnia kell mindenfajta veszéllyel, sőt még az üldözéssel is, minthogy „nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál” (Mt 10,24). Az apostolok, akik eggyé lettek Mesterükkel, már nem egyedül hirdetik a mennyek országát, hanem maga Jézus az, aki bennük cselekszik: „Aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki engem küldött” (Mt 10,40). Mindemellett igaz tanúságtevőkként magukra veszik „a magasságból való erőt” (Lk 24,49), hirdetik a „megtérést és bűnbocsánatot minden népnek” (Lk 24,47).

Minden hívő részesül Krisztus Urunk küldetésében, de egészen sajátos módon azok, akik az egész közösségért vállalt pásztori hívatást kaptak, akik az üdvösség választott munkatársai, a szolgálati papság. Ők mind Jézus nevében és küldetésében munkálkodnak a nyáj üdvösségén. Mindegyik lelkipásztor, legyen szó az egyszerű papról, a püspökről, vagy a pápáról, az egyetlen, igaz Jó Pásztortól, Jézustól nyeri hivatása értelmét és értékét.

Ma a hívatások világnapján, és ne csak ma, hanem mindennap imádkozzunk értük, hogy az egyetlen, isteni Pásztornak, Jézusnak tökéletes megjelenítői és munkájának hű folytatói legyenek a világban. De ugyanakkor imádkozunk újabb papi és szerzetesi hivatásokért, hogy minél több fiatal hallja meg Isten hívó szavát és azt bátran kövese.

A nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa szavaival kérjük:
„Ó, Atyánk, add, hogy a keresztények közül
számos szent papi hivatás szülessen,
akik élő hittel őrzik Fiad, Jézus szent emlékét,
igéjének hirdetése, és a szentségek kiszolgáltatása által
amelyekkel folyamatosan megújítod híveidet.

Adj szent szolgákat oltárodhoz,
legyenek figyelmes és lelkes őrzői az Eucharisztiának,
amely szentség Krisztus legfőbb ajándéka
a világ megváltásáért.

Hívj szolgákat a te irgalmasságod kifejezésére,
hogy a kiengesztelődés szentsége által
megbocsátásod örömét terjesszék.

Add meg, ó, Atyánk, hogy az Egyház örömmel fogadja
Fiad Lelkének számos sugallatát,
és iránta való tanulékonysággal gondoskodjon
papi és szerzetesi hivatásokról.

Erősítsd meg a püspököket, papokat, diakónusokat,
szerzeteseket, és minden Krisztusban megkereszteltet,
hogy hűségesen teljesítsék küldetésüket
az evangélium szolgálatában.

Kérünk Téged Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

(XVI. Benedek pápa)

Nincsenek megjegyzések: