Itt az óra… - Virágvasárnap

Virágvasárnap - 2016 - Esztelnek - Ferences kolostor

Virágvasárnap a keresztény világ számára a nagyhét kezdete. Ekkor ünnepli az Egyház Krisztus Urunk Jeruzsálemi bevonulását a húsvéti misztérium beteljesedésére. Ennek az ünnepnek kettős jellege van: egyrészt a győzelem és a megdicsőülés napja, amelynek jele a győzelmi pálma, a barka, másrészt a szenvedés és a halál ünneplése is ez a nap, amelynek jele a misében szereplő passió, vagy szenvedéstörténet.

Így hát, virágvasárnap szertartásaiban egyszerre van jelen az öröm és a halál, a dicsőség és a szenvedés, a nép lelkendezése és gyűlölettől eltorzult kiáltozása. Minden bizonnyal, ugyanazok az emberek, akik a szentmise előtti evangéliumi szakaszban, a barka szentelés szertartásában, még hozsannát kiáltanak, a másodikban, a passióban már Krisztus kereszthalálát követelik: „Keresztre! Keresztre vele!”.

A virágvasárnapi esemény sorozatnak a középpontjában a szelíd és alázatos szívű Jézus áll, a csöndes, a hallgatag, és aki mégis hallatlanul erőteljes, nagyhatalommal rendelkező, hisz egyetlen szavával végpusztulást idézhetne elő, a halottakat életre keltő, a templomot tisztító vagy éppenséggel tanító, és kivégzői bűneinek bocsánatáért imádkozó Megváltó.

Virágvasárnap tehát kétféleképpen áll előttünk az Úr Jézus: mint a király, és mint a szolga.

Az Úr Jézus először Királyként áll előttünk, hisz a Királyoknak kijáró Aranykapun vonul be a Szent Városba, Jeruzsálembe, egyéves szamárcsikó hátán, amelyen még senki sem ült.

Király, hisz a nép szavai, lelkendezése akként hirdetik meg. „Jeruzsálem gyermeknépe pálmafának ágait hozván elébe ment az Úrnak” - énekeljük emlékezve a fiatalokra, gyermekekre, akik az első Virágvasárnap a királyi udvartartás apródjaivá lesznek.

A tömeg így köszönti Jézust: „Hozsanna, áldott, ki az Úr nevében jön.” Ezek a szavak a sátrak ünnepére utalnak, amikor a hívek pálma-, mirtusz- és barkaágakkal járják körbe az oltárt. Most a nép ezeket a szavakat Jézusra alkalmazza, akiben meglátja, hogy az Úr nevében jön, hogy Ő a Messiás. Jézusban tehát felismerik azt, akiben Isten jelen van közöttünk. Izraelnek ez a reménykiáltása az egyház kiáltásává vált ahhoz, aki új módon jött el közénk az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben. Köszöntsük Őt, aki testével és vérével elhozta és elhozza minden egyes szentmisében Isten dicsőségét a földre.

Királyként érkezik Krisztus, hisz beteljesíti a próféciákat, köztük a Zakariásét (9,9) – „Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket Jeruzsálem leánya! Nézd, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján”, és első útja, a bevonulás maga nem máshová visz, mint magába a Templomba.

Ugyanazt teszi most Krisztus, mint tették korábban a babiloni fogságból hazatérők vagy a Makkabeusok, akik először a pogányság által megszentségtelenített templomot vették birtokba, azt megtisztították és újra felszentelték.

Az Úr Jézus előtt is megnyílnak a város kapui, a nép hódol előtte, ő pedig megtisztítja a kereskedők és kufárok által „vásárcsarnokká” tett templomot és Szentélyt, mondhatni szakrálisan birtokba veszi királyságát ő, az Isten Fia, aki Zakariás próféta jövendölése alapján a szegények, a béke és az egyetemesség királya lesz, illetve életvitelével Ő maga bizonyította, hogy lett.

Másodszor az Úr Jézus szolgaként áll előttünk a mai napon, s ezt már a bevonulás közben is érezzük. A méltatlankodók, a túlbuzgók, a rosszmájúak fékeznék az ünneplést, elhallgattatnák az éneklőket. Már ekkor érződik az emberi ellenszenv és gonoszság ereje, amely a legszebb pillanatot is tönkre teszi. De Jézus mindettől nem retten meg.

Szolga ő, hisz szolgálni jött, mondta az utolsó vacsorán, amikor vászon kendőt kötött maga elé, s megmosta tanítványai lábát, ezért hát nem zavarja meg, ha az embereknek egy része sajnálja tőle a hódolatot. Tudja nagyon jól, hogy az ő szolgaságának valódi értelme abban áll, hogy engedelmes Fia az Atyának. Épp ezért ha az emberi dicsőítés el is hallgat, a kozmosz fogja a dicséretet zengeni neki. A kövek, az élettelen világ egész létével magasztalja őt.

Ebben a pillanatban már rávetül a passió, a szenvedés árnya a virágvasárnapi bevonulásra. Már ekkor ott állnak az út szélén az emberek, akik elveszejteni akarják a Messiást. Már ekkor felüti fejét az emberek között a széthúzás, a véleménykülönbség és a belőle származó szakadás. Mindez egyenesen vezet a még ma is tartó nagypénteki tragédiáig, amikor egy rablógyilkos élete fontosabb lesz a nép számára, mint az élet adójáé, Jézus Krisztusé, amikor a kényelemhez való ragaszkodás miatt nem vagyunk képesek az áldozat vállalásra, amikor saját „igazunkat” hangoztatva nem vagyunk hajlandók megbocsátani az ellenünk vétőnek…

Krisztus Urunk mindezzel tisztában van. Miután élete legutolsó szakaszát Jeruzsálemtől távol töltötte, hisz nem jött még el az ő órája, most megérkezik a városba, a lehető legnagyobb nyilvánosság közepette. Nem bujkál. Sőt mi több, a templomba való dicsőséges bevonulással, s a templommegtisztításban tetőző menettel mindennél világosabban mondja ki: Jeruzsálem, megérkezett a királyod.

Innentől kezdve nincs kitérés, nincs fondorkodás. Olyan felkiáltójel ez, amelyre felelni kell. Ha a főpapok nem lépnek semmit, akkor azzal a nép előtt mintegy elismerik Krisztus királyi fenségét. Épp ezért mindabban, amiről a jeruzsálemi bevonulás szól, döbbenetes tudatosságot kell meglátnunk. Nincs ebben véletlen. Ez nem egy hirtelen, spontán népünnepély.

Jézus az imádságban, az Atyával a Szentlélekben beteljesülő közösségében elérkezett arra a pontra, amikor ki mondja: itt az óra.

A választott nép ekkor ünnepli a húsvétot, az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékét, a város tele a legmesszebbről érkezett zarándokokkal. Amit Jézus ekkor tesz, amilyen útra elindul, nem csak Júdeában, de az egész zsidó világban visszhangra kell, hogy találjon. Ezen a ponton Krisztus nem vár többé. Nem vitatkozik többé. Mindennek vége. Most, királyként és szolgaként kimondja önmagát a Szent Városban. Ez Virágvasárnap.

A Nagyhét a várakozás ideje. Mi lesz a válasz? Hogyan reagál minderre a Város? A főpapok és a nép miként mondja ki a saját szavát Jézus hatalmas felkiáltójele után? Nagypéntek az emberek válasza lesz. Húsvétvasárnap az Istené.

Mi pedig, két évezreddel későbbi hívek, krisztuskövetők, ebbe a titkos valóságba igyekszünk bekapcsolódni.

Virágvasárnap értsük meg Krisztus üzenetét, halljuk meg szavát, s ezután a Nagyhét napjaiban igyekezzünk a hit, a ráhagyatkozás, a szeretet mind teljesebb válaszát megfogalmazni: Krisztus mellett, Krisztusért, Krisztussal, akiben meglátjuk királyunkat, aki szolgálni tanít bennünket.

A bűnbánat, az önmegtagadás, a jócselekedet, a szentmiseáldozaton való részvétel, az imádság, a Szentírás olvasása, a Katolikus Egyház Katekizmusának figyelmes tanulmányozása, és az elmélkedés ennek legyen útja, hogy a nagyböjti belső zarándoklásunk végén valóban elérjünk Húsvét örömére.