kedd, február 28, 2017

Esztelneki Ferences Templom Hirdetése



Évközi 8. vasárnap 

*** A héten a szentmisék hétfőn és kedden reggel ½ 8-tól lesznek. Szerdán hamvazó szerda, és ezzel elkezdődik a húsvéti előkészület, a nagyböjti szentidő. Hamvazószerda szigorú böjti nap, ez azt jelenti, hogy 14 és 60 év közötti személyeknek ezen a napon 3-szor szabad étkezni, de csak egyszer jóllakni, s tartózkodni a hús eledeltől. 

*** Ne feledjük, hogy a Nagyböjt az év legcsendesebb időszaka az öntudatos hívő keresztény ember számára, amikor többet foglalkozunk lelkünkkel és törekszünk elmélyíteni kapcsolatunkat Istennel, a bűnbánat segítségével a lelki megújulás útját járva. Éppen ezért az Úr Jézus iránti szeretetből, aki értünk hordozta a keresztet és áldozta életét a keresztfán, tegyünk jó elhatározást. Fogadjuk meg most a nagyböjt kezdetén, hogy ebben az időszakban tudatosan kerülni fogjuk a zajos mulatságokat, hangos szórakozásokat és igyekezünk minél több önmegtagadást, lemondást hozni és gyakorolni a szeretet cselekedeteit, elsősorban a szegények, az elhagyottak, az idősek és betegek támogatásával. Mindezt pedig tegyük egyénileg is, de a családdal közösen is.

*** Hamvazószerdán du 5 órától végezzük a szentmisét, a szentmise keretében hamvazkodási lehetőség lesz. Csütörtökön reggel ½ 8-tól lesz a szentmise. *** Nagyböjt folyamán minden pénteken lesz keresztúti ájtatosság délután ½ 5-től, és 5 órától szentmise

*** Szombaton ismét reggel ½ 8-tól lesz a szentmise. 

*** Nagyböjt első vasárnapján délután 5 órától lesz egy képes előadás itt a templomban, amellyel szeretnénk segítséget nyújtani a nagyböjtre való ráhangolódáshoz. Az előadás címe: „A kereszt, amely megszólította Assisi szent Ferencet”. Szeretettel várunk mindenkit! 

*** Az elmúlt évben az adó 2%-ból mintegy 2200 lej gyűlt össze. Isten fizesse azoknak, akik személyesen kitöltötték az ehhez szükséges nyomtatványt illetve azoknak is akik azon fáradoztak, hogy másoktól is összegyűjtsék ezeket a felajánlásokat. Az idén is kérni szeretném a kedves testvéreket, hogy adójuk 2%-val támogassanak bennünket, hiszen még van tenni való a templomban és környékén is, nem beszélve a kolostor felújításáról, amit az idén Isten segítségével el szeretnénk kezdeni.

Nincsenek megjegyzések:

Nagycsütörtök: a legnagyobb szeretet pillanatai a legnagyobb árulás alkalmaivá is válhatnak

Lábmosás március 28., csütörtök Jn 13,1-15 Galaczi Tibor SP elmélkedése Fájdalmas tapasztalatunk, hogy nagyon sokszor az emberi életben a le...