Oldalak

vasárnap, január 08, 2017

A mennyek országába vezető kapu, az alázatosság... – Urunk megkeresztelkedésének ünnepe

Urunk megkeresztelkedésének színhelye
 Szilveszter archívum
Keresztelő János, a Jordán folyónál bűnbánatot hirdetve kiszolgáltatta a keresztséget, aminek nem volt bűntörlő ereje, de előkészítette a bűnbánó embereket annak az eljövetelére, aki majd „tűzzel és Szentlélekkel” fog keresztelni. S íme, most a Beteljesítő jön az Előkészítőhöz, hogy megkeresztelkedjék: Jézus, aki bűn nélkül való, akinek nincs szüksége bűnbánatra és előkészületre.
De nem is azért jött a Jordán folyóhoz, mintha erre szüksége lett volna, hanem miattunk és érettünk. Hiszen nem csak az esemény kapcsán elhangzott mennyei szózat volt kinyilatkoztatás: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedven telik!”, hanem az is, amit Jézus cselekedett. Minden feltűnés nélkül beáll a bűnösök közé, a bűnbánatot tartók hosszú sorába. Nem akar semmi kivételt, semmi megkülönböztetést. Ezzel is jelezni akarja, hogy a kapu, amely Isten-országába vezet, nem más, mint az alázatosság.
A legtöbb ember ugyanis többnek, nagyobbnak és jobbnak tartja magát, mint ami valójában, és természetesen másoknál is, ezért nincs helye az Isten-országában. Maga Isten is tehetetlen a gőgös emberrel szemben, mert messzemenően tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Tehetetlen, mert a gőgös ember el van telve önmagával, s ennek következtében nincs hely életében az Isten számára, nem képes befogadni az isteni kegyelmeket.

Az egész ABC az A betűvel kezdődik: „Alázatosság”. Amíg itt hiba van, addig nem juthatunk tovább a B betűig: a „Bűnbánat”-ig.
Keresztelő János a bűnbánat keresztségét hirdeti, ezért döbben meg, amikor Jézus lép eléje. Hogyan keresztelje meg azt, akinek nincs bűne? Valóban, Jézus teljesen bűntelen, de azért jött, hogy magára vegye az emberiség bűnét. Tehát valamennyiünk bűnével terhelten lép János elé, s merül alá a Jordán folyóba.
Ez a keresztség, amit János kiszolgáltatott a Jordán folyónál, még nem szentség, amit később rendel az Úr Jézus, hanem csupán annak előképe. Ezért siet megjegyezni: „Én csak vízzel keresztellek benneteket a bűnbánat jeléül, de aki utánam jön… (az) Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket”(Mt 3,11).
Jézus „mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben kedven telik’!”
Most már nem a próféta beszél Isten nevében, hanem maga Isten, mégpedig rendkívüli ünnepélyességgel. A teljes Szentháromság vesz részt a Jordán-parti nagy eseményben: az Atya hallatja hangját, tanúskodik Fia mellett, a Fiú Jézusban mutatkozik meg, s a Szentlélek látható alakban száll le rá.

Kezdetben, a teremtés hajnalán „Isten Lelke a vizek felett lebegett”(Ter 1,2). Aztán az idők beteltével a Szűzanya fölött lebegett, megnyitva méhét, s az ember-Jézus elindult létezni. Most Jézus fölött lebeg, és Jézus elindul megváltani a világot.

Azt is mondhatnánk, hogy Jézus keresztsége, mintegy hivatalos beiktatása, nyitánya az Üdvözítő küldetésének teljesítésében, sőt részéről, annak vállalása. Az Atya és a Szentlélek szavatolják istenfiúi azonosságát, és bemutatják őt a világnak, hogy a világ befogadja üzenetét.
Ezzel egy egészen újvilág veszi kezdetét, a kegyelem folyamai hálózzák be a Földet. Mint a folyok mentén a mezők, a fák, a falvak és városok virágzanak, úgy a Szentlélek áradása nyomán is templomok és kolostorok épülnek, tisztul az erkölcs és szépül az emberi élet.

Hasonló módon ugyanaz történik a hívő ember életében is: a Szentlélek közreműködésével a keresztség szentségének felvételével új életre születik Krisztusban. A keresztségben meghal a régi ember és kilép az új teremtmény. A régi ember a világnak és önmagának él: gondjainak, örömeinek, szórakozásának. Az új ember Istennek él, aminek következtében egészen más a szemlélete, gondolkodása, értékrendje, magatartása, mások a mértékei, mások a szándékai. Azt is mondhatnánk, hogy új szívet teremt benne az Isten. A kívül állok ezt nem értik, esztelennek tartják, megvetik, régimódinak nevezik.

Példa erre a szentek élete. Ki értette meg Szent Kolumbánt? Még saját anyja se. A küszöbre feküdt, csakhogy megakadályozhassa fiát abban, hogy az isteni elhívásnak eleget téve hirdesse az evangéliumot. Ki értette Szent Ferenc atyánkat, aki osztogatni kezdte vagyonát, s Krisztus szegénye lett? Ki értette Árpádházi Szent Margitot, aki otthagyta a királyi palotát, visszautasította a királyi kérőket, s a kolostort választva a családi békéért, s a nemzetért áldozta életét.

Jézus keresztségének leírásában Máté evangélista megjegyzi, hogy a Keresztelő János nem akarta vállalni a feladatot: „neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Világos, hogy az Úr Jézusnak nem volt szüksége a keresztségre, de mégis a Jordánhoz megy, elvegyül azok között, akik a bűnbánat keresztségét kérik. Jánost így sürgeti: „hagyd ezt most, mert úgy illik, teljesítsük mindazt, ami igazságos”- ami elő van írva.
Az Úr Jézus tökéletesen teljesíteni akarja a mennyei Atya akaratát. Az Atya, mintegy válaszként erre az alázatos gesztusra, amellyel Jézus egyenlővé tette magát a bűnösökkel, kinyilatkoztatja a világnak Jézus messiási méltóságát.

A keresztség szentségének felvételekor az ember a Szentlélek közreműködése folytán új életre születik Krisztusban, a Szentlélek teszi őt megigazulttá, Isten gyermekévé alakítva megújítja egész lényét.
Azonban ennek megvalósulásához alázatra és a Szentlélek Istennel való együttműködésre van szükség. Ez azt jelenti, hogy a régi embert levetve, a személyes érdekeket háttérbe szorítva, mindenben Isten akaratát keressük, és annak megvalósítására törekszünk, mert csak így válhatunk Isten kedves gyermekeivé, akikben kedve telik.

Nincsenek megjegyzések: