Oldalak

hétfő, december 26, 2016

Hogy benned is megszülessék… Imre atya írása Stuttgartból

Gyermekkorom óta kedves szentem Szent Ferenc. Talán azért, mert lelki életem meghatározó alakjai a ferences atyák voltak. Az is lehet, hogy azért, mert radikális életmódja azt a jobbik énemet hívta ki állandóan, amely olyan akart lenni, mint Jézus Urunk, de gyöngeségei és behatároltsága mindig visszavetettek a Krisztus-követés útján. Magam viszont azt hiszem, azért tetszik nekem ma is Szent Ferenc, mert kevés szóval és gesztussal is képes éppen ennek a mindenki számára érvényes Krisztus-követésnek a lényegét kifejezni.

Ezt most, Urunk születésének ünnepén csak egyetlen egy életpéldájával szeretném bemutatni: a Greccio-i barlangban lejátszódott Karácsony történettel.
 
Életrajzírója, Celánói Tamás így írja le az eseményt: 
„Élt azon a környéken egy … János nevű jó hírű, de még jobb életű ember… Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, … egyedül a lélek nemességére törekedett. Ferenc … Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: “Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” . A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.
 
Eközben elérkezett az öröm napja… Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Ferenc is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.
 
Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el… A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el. Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat – tudniillik szerpap volt -, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését… Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról…
 
És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe. Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“ (vö. Vita I., 84-87).
 
Mennyivel magával ragadóbb ez a Karácsony, mint a mi karácsonyi ünneplésünk, amelyből nem egyszer épp „a lényeg” hiányzik!

„A karácsonyi üzlet“ jól megy, mondjuk, sokan és sokat vásárolnak… Nem vesszük észre viszont, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 
A karácsonyi kulisszák, a fényfüzérek és girlandok, a hozzáillő karácsonyi énekek egész adventben elbűvöltek bennünket, több volt a választék, mint az elmúlt esztendőkben, gondoljuk… Nem vesszük észre viszont azt, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 
Sok ember ünnepli a Karácsonyt, még élnek a régi „hagyományok“, közben a Jézusba vetett hit egyre jobban elhidegül… „A jászolban élettelen a gyermek…“
 
Manapság egyre több ember szívében „élettelen a gyermek“…
 
Ha ma éjszaka, vagy ezekben a napokban, templomi közösségeinkben Karácsonyt ünnepelünk, akkor ezt egyúttal azért is tesszük, hogy életre keltsük szívünkben Őt, a betlehemi Kisdedet!
 
Szent Ferenc első Karácsonyának végén az áll: „Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“
 
Ezt a lelkendező örömet kívánom én minden egyes Hívemnek és Olvasómnak 2016 Karácsonyán, hogy mindannyiunk szívében újra és újra megszülethessék Ő, akinek születését ünnepeljük!

Szeretettel,
Imre atya

Stuttgart, 2016. december 24.

Nincsenek megjegyzések: