Hogy benned is megszülessék… Imre atya írása Stuttgartból

Gyermekkorom óta kedves szentem Szent Ferenc. Talán azért, mert lelki életem meghatározó alakjai a ferences atyák voltak. Az is lehet, hogy azért, mert radikális életmódja azt a jobbik énemet hívta ki állandóan, amely olyan akart lenni, mint Jézus Urunk, de gyöngeségei és behatároltsága mindig visszavetettek a Krisztus-követés útján. Magam viszont azt hiszem, azért tetszik nekem ma is Szent Ferenc, mert kevés szóval és gesztussal is képes éppen ennek a mindenki számára érvényes Krisztus-követésnek a lényegét kifejezni.

Ezt most, Urunk születésének ünnepén csak egyetlen egy életpéldájával szeretném bemutatni: a Greccio-i barlangban lejátszódott Karácsony történettel.
 

Életrajzírója, Celánói Tamás így írja le az eseményt: 

„Élt azon a környéken egy … János nevű jó hírű, de még jobb életű ember… Ferenc nagyon szerette ezt az embert, mivel, bár nemessége révén messze földön nagy tekintélynek örvendett, … egyedül a lélek nemességére törekedett. Ferenc … Karácsony előtt vagy tizenöt nappal magához hívatta János urat, és így szólt hozzá: “Ha azt akarod, hogy az Úr közelgő ünnepét Greccióban üljük meg, úgy siess, és szorgalmasan tégy meg mindent, amit mondok neked! Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” . A derék és hűséges ember a parancs hallatára gyorsan elsietett, és a kitűzött helyen előkészített mindent, amit a szent kívánt tőle.
 

Eközben elérkezett az öröm napja… Megérkeztek a különböző helyekről odahívott testvérek, úgyszintén a környék lakói, férfiak és nők; tehetségéhez képest mindenki gyertyát vagy fáklyát tartott a kezében, hogy örvendező lélekkel bevilágítsa az éjszakát, mely ragyogó csillagaival fényt hintett a napok és esztendők végeláthatatlan sorára. Megjött Ferenc is, és mivel mindent készen talált, látta és örvendezett. Készen állott a jászol, ott volt a széna, odavezették az ökröt és a szamarat. Ünnepelt itt az egyszerűség, vigadozott a szegénység, felmagasztaltatott az alázatosság, és Greccio mintegy új Betlehemmé alakult át.
 

Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdő kiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el… A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el. Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat – tudniillik szerpap volt -, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését… Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról…
 

És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe. Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“ (vö. Vita I., 84-87).
 

Mennyivel magával ragadóbb ez a Karácsony, mint a mi karácsonyi ünneplésünk, amelyből nem egyszer épp „a lényeg” hiányzik!

„A karácsonyi üzlet“ jól megy, mondjuk, sokan és sokat vásárolnak… Nem vesszük észre viszont, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 

A karácsonyi kulisszák, a fényfüzérek és girlandok, a hozzáillő karácsonyi énekek egész adventben elbűvöltek bennünket, több volt a választék, mint az elmúlt esztendőkben, gondoljuk… Nem vesszük észre viszont azt, hogy „a jászolban élettelen a gyermek…“
 

Sok ember ünnepli a Karácsonyt, még élnek a régi „hagyományok“, közben a Jézusba vetett hit egyre jobban elhidegül… „A jászolban élettelen a gyermek…“
 

Manapság egyre több ember szívében „élettelen a gyermek“…
 

Ha ma éjszaka, vagy ezekben a napokban, templomi közösségeinkben Karácsonyt ünnepelünk, akkor ezt egyúttal azért is tesszük, hogy életre keltsük szívünkben Őt, a betlehemi Kisdedet!
 

Szent Ferenc első Karácsonyának végén az áll: „Az ünnepi virrasztás végeztével ki-ki örvendezve tért vissza otthonába…“
 

Ezt a lelkendező örömet kívánom én minden egyes Hívemnek és Olvasómnak 2016 Karácsonyán, hogy mindannyiunk szívében újra és újra megszülethessék Ő, akinek születését ünnepeljük!

Szeretettel,
Imre atya

Stuttgart, 2016. december 24.