Oldalak

hétfő, október 31, 2016

Életpéldájukat követni és közbenjárásukat kérni… - Mindenszentek főünnepe

Szent János apostol első levelében olvashatjuk, hogy: „Mindenki, aki az Istentől való, legyőzi a világot” (1Ján. 5,4) – azt a világot, amely a gonosz-lélek irányítása alatt áll. S mikor érezhetnénk át jobban ezeknek a szavaknak az igazságát, mint éppen ma, mindenszentek napján, amikor lelki szemeink előtt megjelenik az a nagy sereg, amelyet a Jelenések könyvének írója szerint, mint hallottuk az első olvasmányból „meg sem lehetet számlálni”. S amely „minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” való (Jel 7,9).

Ha lelki szemeinket kinyitjuk, egy győzelmes sereg sokaságát láthatjuk a mennyei Atya, a Fiú és a Szentlélek körül felsorakozni, végeláthatatlan sorát azoknak, akik mind az Istentől valók, és akik mind legyőzték a világot: a mindenszentek csodálatos táborát. Ők a győztesek, akik az emberi természetet legyőzték, és ugyanakkor megdicsőítették. És egyszerre csak megdobban a szívünk, mert ebben a gyönyörű seregben ismerős arcokat pillantunk meg. Férfiakat és nőket, akiknek arca hasonlít a miénkhez, akiknek tekintetében a magunk lelkére ismerünk, akiket szerettünk, akiket magunk közül valóknak érzünk.
Megdobban a szívünk, mert ott látjuk a szentéletű nagymamákat, a családjukért minden áldozatot vállaló édesapákat és édesanyákat, a hivatásuknak élő időseket, a bátor és tanúságtevő fiatalokat, az ártatlan gyermekeket, akiket az Úr korán magához vett, de nem azért, hogy megfosszon tőlük bennünket, hanem hogy még mélyebbé és termékenyebbé tegye a velük való közösséget.

De hát voltaképpen kik is a szentek, és mi értelme van annak, hogy tanulmányokat és elmélkedéseket szenteljünk nekik? Akik, a szenteket nem értik és nem ismerik, akik babonás, vagy tudatlan gondolkozással néznek rájuk, és nem tudják, hogy kik ők nekünk, azok aligha fogják megérteni, hogy milyen nagyszerű és gyümölcsöző dolog a szentekkel foglalkozni, életpéldájukat követni és közbenjárásukat kérni.

Hányan vannak, akik úgy képzelik el a szenteket, mint magukba vonult, komor, élettől idegen alakokat, akiknek ostor és vezeklőöv, önsanyargatás és végtelen imák mormolása az életük, és nem is sejtik, mennyi derű, élet, szépség árad ránk az ő szemükből, lelkükből – sokszor éppen azokéból, akik legjobban sanyargatták magukat.
Aki a szentekről csak messziről, másodkézből hallott, akinek az ő életük nem jelent mást, csak csodákat és legendákat, szép regéket – ahogy Ady Endre fogalmaz, az persze, hogy csak mesékre, költészetre, népfantáziára fog gondolni velük kapcsolatban, mert nem tudja, hogy a csodák gyönyörű dolgok ugyan, és mint kísérő jelenségek figyelemfelkeltők, de a szentségnek magának nincsen köze hozzájuk, a szentség lényege valami egészen más.
A legtöbben meg azt hiszik, hogy a szentek valami kivételes alkatú emberek voltak, mások, mint mi, más, szerencsésebb szervezettel, talán jobb idegrendszerrel, nekik nem voltak kísértéseik, a bennünket támadó, mindenfelől környékező bűnökkel nem kellett harcolniuk, tehát tőlük, mint egészen másfajta emberektől, a magunk életvitelével kapcsolatosan nem tanulhatunk semmit. Az ilyen gondolkodású ember persze, hogy elfecsérelt időnek fogja tekinteni azt, amit a szentekre, az ő életük tanulmányozására fordítunk.

Mi azonban, akik a szentek háza népéhez tartozunk, - mert a Hiszekegyben valljuk a szentek közösségét -, mi, akik bizalmasan érintkezünk velük, akik ismerjük és szeretjük őket, jól tudjuk, hogy mindez babona és tévedés. De tévedés az is, ha úgy gondoljuk, hogy, csak azok szentek, akiket Egyházunk hivatalos eljárás során oltárra emelt, azaz a szentek sorába iktatott. Mindenszentek ünnepén pontosan azokra a testvéreinkre is gondolunk, akik neve nem a mi könyveinkbe, hanem az Élet könyvében van feljegyezve.

A szentség lényege, mint mondtuk nem a csodák és legendák világában keresendő, hanem egészen máshol. A szentség lényege voltaképpen nagyon egyszerű és nekünk való dologban található meg.  A Bibliában a „szent” sem kevesebbet, sem többet nem jelent, mint igaz, őszinte embert, aki nem kétszínű, nem képmutató, aki istenfélő, őszintén vallásos ember. A szent az Újszövetségben pontosan annyit jelent, mint öntudatos Krisztus-követő, azaz keresztény ember.

A szent a lelki élet, az Isten jelenlétében megélt élet művésze, s ebben minden keresztény példaképe. Ilyen értelembe véve lámpás, aki mutatja az utat Isten felé, beragyogja azt szeretetével, és helytállásával buzdítja a mai keresőket, Krisztus-hívőket. Ilyen értelemben só, amely ízt ad az ételnek, kovász, amely megerjeszti a lisztet és finom kenyérré formálja.
A II. Vatikáni zsinat azt tanítja, hogy: „Minden keresztény meg van híva az életszentségre, az állapotának megfelelő tökéletességre, és ez kötelessége is” (LG 42e).
Az életszentség tehát olyan állapotot jelent, amelyre minden felnőtté vált kereszténynek el kell jutnia. Vagyis szentnek kell lennünk mindnyájunknak, tőlünk telhetőleg a szentek életét kell megvalósítanunk, ha Isten akarata szerint, öntudatos keresztény ember módjára akarunk élni.

Az Úr Jézus a szó teljes értelmében a testté lett Ige. De átvitt értelemben, bizonyos mértékig, minden szent egy-egy testté vált ige. Az Istennek az emberről való gondolata testet öltött példaként áll előttünk a szentek személyében, a szentek életében. Egyéniségük, mint példa szól hozzánk, hív bennünket, követésre sarkal, amint Szent Pál írja az első korintusi levélben: „Kérlek benneteket, legyetek követőim, mint én a Krisztusé! Ezt a felszólítást minden emberhez intézi az apostol. Azt követeli, hogy mindnyájan szentek legyünk követve az ő életpéldáját.

Hogyan? Hát nem elég nekünk az evangélium? Nem elég az Úr Jézus, aki ott áll előttünk örök példaképpen, a szentek példáját is kell követnünk?

Hogyne lenne elég, az Ő életpéldája!

Éppen ezért, aki nem tud a szentekre nézni, mert nem tudja levenni szemét az Úr Jézusról, annak nincs szüksége a szentekre! Az, szent lehet, és üdvözülhet anélkül, hogy a szentekre gondolna.
De nekünk, egyszerű embereknek – olykor nagyon is földhöz ragadt embereknek – milyen óriási könnyebbség, az isteni pedagógiának milyen csodálatos irgalma, hogy szentjeink is vannak, akikre felnézhetünk, akiknek életpéldája bátorítást ad! Mert a szentek, az Isten-emberrel, Jézussal szemben, csak emberek, akik mindenestül hasonlítanak hozzánk, kicsinységünkben is, nyomorúságunkban is, akik egyenesen a mi nyomorúságunk nyelvén szólnak hozzánk.

Az Úr Jézus „hasonló lett hozzánk mindenben, kivéve a bűnt”. A szentek még bizonyos mértékig a bűn tekintetében is hasonlók lettek hozzánk, hiszen éppen a bűn ellen való harcban lettek naggyá. Legyőzték a világot, azt a világot, amely az ő számukra az ő testükben, lelkükben volt adva küzdőtérnek, a megdicsőülés alapjának és eszközének. Legyőzték a világot, mert Istentől származtak, és éppen ezzel megmutatták nekünk is, hogyan győzhetjük le a mi világunkat, a mi bűnre való hajlandóságunkat, a mi hibáinkat, a mi bűnbe vezető körülményeinket: azaz példájukkal, életvitelükkel tanítanak meg, hogyan lehetünk szentekké mi is.

Innen van, Istennek ebből a nagyszerű nevelő gondolatából, hogy a szentek annyian vannak és annyifélék, hogy mindenfajta ember talál köztük magához hasonlót: olyat, aki az övéihez hasonló körülmények között élve győzte le a világot, aki tehát egyenesen neki szolgál életirányító tanulsággal. Megtaláljuk a szentek közt az emberi lét minden árnyalatát. Vannak köztük zordon aszkéták, remeték, akik a pusztába vonultak, és ott vannak a cselekvés hősei, akik az emberek közé mennek szolgálni és szeretni az Istent. Vannak bájos szentek, a gyengédségnek, a szelídségnek, a tisztaságnak, a szépségnek szentjei, akikre gondolni is léleküdítő gyönyörűség. Ott vannak a derű, a vidámság szentjei, - a világhódítók - az apácák és szerzetesek, püspökök és papok, – tudósok és királyok, - katonák és koldusok, - cselédek és pásztorok. Mindenfajta ember, minden hivatás kiválaszthatja a magáét, a neki szóló tanítást hallgathatja, követheti a maga szentjét, mint ahogyan az illető szent a nyolc boldogság útját járva, követte Krisztust.

Természetesen mindenkinek egy bizonyos, neki való, rá szabott módon kell szentnek lennie. Amint a szerzetesnek szerzetesi módon, a katonának katona módjára, az orvosnak orvos módjára, az édesapának, édesanyának szülő módjára kell az ő hivatásában helytállnia, és hőssé, azaz szentté lennie.
Az Úristen nemcsak azért ad egyeseknek ilyen meg olyan tehetségeket, gyengeségeket, jó és rossz tulajdonságokat, hogy beérjük azokkal, s azt mondjuk, hogy a többi nem tartozik ránk, hanem azért is, hogy próbáljuk kiegészíteni hiányainkat, hogy az elénk kitűzött ideálhoz közeledjünk, tudatos önneveléssel, ha talán egy és más nagyszerű tulajdonsághoz nehezebb is hozzáférnünk. A szentek megtanítanak bennünket, hogy aki az Istentől származott, nemcsak legyőzheti, hanem meg is dicsőítheti, fel is emelheti ezt a világot az isteni kegyelem segítségével.

Íme, a szentek nagy hivatása! És a mi nagy hivatásunk, kötelességünk és felelősségünk: hogy meghallgassuk és kövessük őket, különösen most, az Irgalmasság Évében. Nekünk úgy kell legyőznünk ezt a világot, mint ezek a Krisztustól származó győztesek megmutatták.
Ők, az Istentől származók, legyőzték a világot. Mi is Istentől származunk és tőlük, - vér az ő vérükből, - nekünk is le kell győznünk a világot. Hogy hogyan kell legyőzni, ők mutatják meg. Hisszük, hogy Istennek nagy kegyelméből a szentek nemcsak példák, hanem eleven erőforrások is, hiszen élnek és a mennyei boldogságban közbenjárhatnak értünk, segíthetnek bennünket. Nemcsak példájukkal adnak erőt, hanem az isteni kegyelemmel is, amelyet kiesdnek, kikönyörögnek a számunkra. Azért nem elég nézni rájuk, csodálni őket: segítségüket, közbenjárásukat kell kérnünk, és közbenjárásukkal, illetve a kapott isteni kegyelemmel együtt működve nekünk is le kell győzni a világot és szentté kell lennünk. Hisz minden szent élete azt kiáltja nekünk: „én is voltam, ami te vagy, és te is lehetsz azzá, ami én vagyok!”

Ma, mindenszentek ünnepén, ha csak egy órára is, de jó megállnunk, megpihenni, és hálát adni Istennek szentjeinkért és köszönetet mondani szentjeinknek, hogy igazi reményt, őszinte biztatást adnak nekünk, ma élő keresztényeknek, hogy itt és most, a szürke hétköznapokban, az élet örömeiben és viharaiban Isten kezébe erősen kapaszkodva szentté lehet válni. És ez az emberi élet értelme. Hogy az üdvösség, Isten Országa számunkra is elérhetővé vált Jézus Krisztus által, a Szentlélekben. Ámen. 

Nincsenek megjegyzések: