Oldalak

szerda, február 10, 2016

Por vagy és a porba térsz vissza – Hamvazószerda


 ,,Por vagy és a porba térsz vissza” (Ter 3,19). Isten intézte először ezeket a szavakat Adámhoz a bűn elkövetése után. Ma az Egyház mondja ezt valamennyi kereszténynek, hogy három alapvető igazságra emlékeztesse: semmi voltára, bűnös állapotára és a halál valóságára. 


A por – a hívők fejére szórt hamu – nem tartós, elég egy kis szellő, hogy szétszóródjék, ez a kép nagyszerűen utal az ember semmi voltára.
„Uram, színed előtt az életem semmihez hasonlít” (Zsolt39,6) - mondja a zsoltáros. Mennyire meg kell törnie az emberi kevélységnek ez előtt az igazság előtt! És az ember nemcsak hogy önmagában véve semmi Istenhez viszonyítva, hanem még bűnös is, azaz az Istentől kapott ajándékokat Isten megbántására használja fel. 
Az Egyház ma azt kéri gyermekeitől, hajtsák meg fejüket és az alázat jeleként fogadják a homlokukra szórt hamut, közben kérjék Istentől bűneik bocsánatát. Egyben arra is emlékezteti őket, hogy bűneik következményeként egy napon vissza kell térniük a porba. 

A bűn és a halál az Úr elleni lázadás keserű és elválaszthatatlan gyümölcsei. „A halált nem Isten alkotta” (Bölcs 1, 13), a bűn által lépett a világba és annak szomorú „zsoldja” (Róm 6,23). Az ember, akit Isten az életre, az örömre és a szentségre teremtett (GS 18), az örök élet csíráját hordja magában; ezért a bűn és a halál valósága előtt szenvednie kell, ezek ugyanis azzal fenyegetik, hogy nem jut el végső céljába, következésképp nem valósíthatja meg teljesen önmagát. Mégis, amikor az egyház azt kéri, hogy elmélkedjünk ezekről a fájdalmas valóságokról, nem akarja letörni a lelkeket az életnek valami borúlátó beállításával, ellenkezőleg, meg akarja nyitni a szíveket a bűnbánat és a remény felé. 
Igaz, Adám engedetlensége bevezette a világba a bűnt és a halált, Krisztus engedelmessége azonban meghozta mindezek orvosságát. 

A Nagyböjt a húsvéti misztérium megünneplésére készíti fel a keresztényeket, nos, pontosan e misztérium által szabadítja meg Krisztus az embert a bűntől és az örök haláltól. Így a testi halál az igazi életbe, az Istennel megélt boldogító és örök közösségbe való átmenetté lesz. A meghalt és feltámadt Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, az ember pedig olyan mértékben vesz részt ebben a győzelemben, amilyen mértékben részesedik az Úr halálában és feltámadásában.
Az első olvasmányban: „Ezt mondja az Úr, most mindjárt térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva” (Joél 2,12). A megtérés lényeges elemét pontosan a szív bánata jelenti: a megtört szív, a bűnbánó szív. Az őszinte megbánás valójában magában foglalja az élet megváltoztatásának a vágyát és a gyakorlatban el is vezet erre az életreformra. 

E kötelesség alól senki sincs felmentve: minden embernek, még a legerényesebbnek is meg kell térnie, azaz nagyobb buzgósággal, teljesebben Isten felé kell fordulnia, legyőzve magában az Istenhez való teljes odafordulást csökkentő kényelmet, gyöngeséget és törékenységet. 

A Nagyböjt a lelki megújulás klasszikus időszaka: „A kellő időben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad” (2 Kor 6, 2), figyelmeztet Szent Pál apostol bennünket a mai szentleckében. 
Most a hívő keresztény emberen áll, hogy ezt az időszakot saját üdvtörténete döntő pillanatává teszi-e vagy sem. „Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel”, sürget az apostol és hozzáteszi: „figyelmeztetünk benneteket: használjátok fel Isten kegyelmét” (5, 20; 6, 1). 
Az Úristennel nemcsak annak kell kiengesztelődnie, aki a halálos bűn állapotában van, hanem mindazoknak, akikből hiányzik az Istennel szembeni nagylelkűség, és akiket az isteni kegyelem iránti hűtlenség jellemez, mert mindez akadályozza az Istennel való bensőséges barátságot, kihűti a kapcsolatokat. Ez pedig Isten szeretetének elutasításában, a tékozló fiúhoz hasonlóan az atyai háznak az elhagyásában nyilvánul meg, és ezért bűnbánatot, megtérést és kiengesztelődést kíván tőlünk.

Az Evangéliumi szakaszban maga Jézus jelöli meg a megtérést elősegítő eszközöket (Mt 6, 1-2; 16-18): alamizsna, ima, böjt. Legfontosabb azonban a belső készség, a lelki hozzáállás, ugyanis a fenti eszközöket ez teszi hatékonnyá. 
Az alamizsna, a szeretet gyakorlása „kiengeszteli a bűnöket” (Sir 3, 30), de csak abban az esetben, ha egyedül Istennek akarunk tetszeni és a szükségben lévő emberen segíteni, nem pedig saját dicsőségünket keressük. 
Az ima Istennel egyesíti az embert, de csak akkor, ha szíve szentélyéből száll fel. Célja nem a hivalkodás és nem, merülhet ki egyszerű szájmozgatásban. 
A böjt Istennek kedves áldozat, törleszti a bűn okozta adósságot, de ennek a testi vezeklésnek együtt kell járnia az önszeretet még fontosabb böjtjével és a felebarát iránti szeretet gyakorlásával. Mert tarthatunk szigorú böjtöt, koplalhatunk egész nap, de ha szeretetlenség, harag és gyűlölet van a szívünkben, semmit sem ér az egész. 
Viszont ha megvan az elmélyült ima, a helyes böjt és az alamizsnálkodás, akkor: „Atyád, aki a rejtekbe is belelát, megjutalmaz” (Mt 6,4.6.18) - vonja le a végkövetkeztetést Jézus. Vagyis az Atya megbocsátja a bűnöket, és mindig bőségesebb kegyelmeket ad.

Nincsenek megjegyzések: