A mai evangéliumi szakasz, akár csak a karácsonyi ünnepi szentmise evangéliuma Szent János evangéliumából való és az Ige megtestesülését, azaz Jézus születését mondja el. Jézus születése nem egészen hasonlít a többi ember, a mi születésünkhöz. Erről igazán Máriának, édesanyjának volt tudomása, aki kilenc hónapon keresztül hordozta szíve alatt gyermekét, csodálatos fogantatásának tudatában.
A gyermeknek valójában Isten az atyja. „Nem a test ösztönéből, nem is a férfi akaratából, hanem Istenből született”(Jn 1,13). Ő személyében Isten Fia, aki azért lett Mária gyermeke, hogy minket Isten gyermekeivé tegyen. Ő az Ige, akiben Isten öröktől fogva kimondta önmagát, most Mária gyermekében emberi szóvá lett. Még nem tud beszélni, azonban majd az lesz a hivatása, hogy nekünk, embereknek a mi nyelvünkön, a mi szavainkkal szóljon Isten titkairól.
Ő nem szűnt meg Isten lenni, az ember is megmaradt benne teljes valóságában. Az Ige Isten volt, az Ige testté lett. Ugyanarról a személyről van szó az isteni és az emberi természetben. Csodálatos egysége a Teremtőnek, és a teremtménynek, Istennek és embernek! Mária, aki elsőként fogadta az Urat, segítsen minket, hogy az imádás hódolatával tudjunk letérdelni a Kisded előtt!
Isten csodálatos ajándéka számunkra Jézus Krisztus, aki öröktől fogva született Istenként az Atyától és időben született emberként Szűz Máriától. Mi emberek mégsem fogadtuk be őt. Ez a visszautasítás nem egyszerű figyelmetlenség eredménye. Nem mondhatjuk azt sem, hogy azért történt, mert éppen nem volt rá időnk, mint ahogy mentegetőzni szoktunk a vasárnap meg nem szentelése, a vasárnapi szentmisétől való távolmaradásunk, vagy imamulasztásaink miatt. Ennek szívünk bűnös nehézkessége volt az oka. Az embernek fel kell ismernie bűnös érzéketlenségét, ha visszautasítja a világosságot, ha nem akarja megismerni azt, aki Messiásként, Üdvözítőként, Isten Fiaként jött közénk.
Mélyen elszomorító azoknak a helyzete, akik nem akarnak szembenézni és szembefordulni önelégültségükkel, akik nem akarnak meghajolni a világosság előtt, akik kételkedve, sőt visszautasítva fogadják ajándékait, akik nem akarnak szembefordulni azzal a magatartással, amely akadályt állít az Úr eljövetele elé. Nagyon a mai naphoz illő feladat, hogy imádkozzunk azokért, akik nem fogadják el Istent, aki azért jött, hogy szabaddá tegyen minket. A visszautasítás bűne azokra is vonatkozik, akik nem ismerik el Jézust testvéreikben. Ez bűn a szeretet ellen. Ez bűn az irgalmasság ellen. Ennek felismerésére most a Karácsony ünnepén jobban fogékonyak vagyunk, amikor a béke fuvallata suhan végig a világon, és így jobban érezzük, hogy minden gyűlölet és minden megosztottság mennyire elviselhetetlen.
Jézus arra szólít fel minket, hogy az ő szeretetére építve egymást testvérként üdvözöljük és segítsük. Amikor Jézus eljövetele Istenhez kapcsol minket, ezzel megalapozza igazi egymáshoz tartozásunkat is. Ha érzéketlenek maradunk embertársaink szükségével szemben, ha a szegényekkel, kitaszítottakkal szemben közömbösek vagyunk, akkor Jézust magát utasítjuk vissza.
Aki Jézust hittel és szeretettel fogadja, annak ő azzal válaszol, hogy életével, szeretetével, az ő "szolgálataival" ajándékozza meg. A szerepek felcserélődnek: a szolgát, aki várja urának visszaérkezését, valójában az ura szolgálja a virrasztásról szóló csodálatos példabeszéd értelmében. „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy és kiszolgálja őket”(Lk 12, 37). „Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében”(Jn 1,12).
A hit viszonzásképpen Jézus az istengyermekség méltóságában részesít. Ő ezt a "hatalmat," ezt a képességet, ezt a kiváltságot, ezt a méltóságot adja nekünk: vele együtt bevezet minket az isteni életbe. Íme a misztériumnak másik arca, amely épp olyan csodálatos, mint az első! Ha Isten Fia emberré lett, ez azért történt, hogy az emberek fiainak megadja a lehetőséget, hogy Isten fiaivá legyenek. Valami hasonló történik abban a családban, ahol a fogadott gyermek megtudja nevelőszüleitől az igazságot, ők fogadták őt örökbe. Akkor ő örömmel mondhatja: Legalább apa és anya szeret engem, ők választottak. Mindnyájan elmondhatjuk magunkról a még nagyobb igazságot: hogy minket a mennyei Atya fogadott el szeretettel Jézus Krisztusban. „Mi mindnyájan az ő teljességéből merítettünk...”(Jn 1,16).
A karácsony ünnepe arra emlékeztet minket, hogy Jézus Krisztus ezzel az isteni élettel ajándékozott meg minket, és ezzel mi is testvéri közösségben vagyunk egymással.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése