Kosztolányi Dezső így ír a hajnali szentmiséről, rorátéról

"Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ’Ó, fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásárolják szeretteiknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljék együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet ’szentestének’ neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül."

A roráté elnevezés az adventi időszak egyik - ószövetségi szentírási szövegen alapuló – latin ének kezdő sorából származik és így szól: „Rorate caeli de super et nubes pluant iustum!”.

Rorate coeli de super – Harmatozzatok magasságos egek! S a felhők hozzák az igazat - az egyik fordítás szerint, s a másik: „Harmatozzatok egek, felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Nyíljék meg a föld, teremjen szabadulást, és igazság sarjadjon vele.” (Izajás 45,8) Ezekkel a szavakkal kezdődött a II. Vatikáni Zsinat előtt a középkortól kezdve az adventi Mária-mise.