Oldalak

szerda, szeptember 23, 2015

„Esztelneki Ferences Kolostor alapításának 325. éve”

Tisztelettel tudatjuk, hogy október 1-én lesz 325 éve annak, hogy a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány „Szent György vértanú címe és védelme alatt” (Györffi Pál) kolostort alapított Esztelneken.
 
Ezzel kapcsolatos rendezvény sorozatunkat ajánljuk szíves figyelmükbe az alábbi program szerint.

Rendezvény sorozatunk csúcspontja az október 1-én, csütörtök du. 6 órakor kezdődő hálaadó-jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére bemutatott búcsús szentmise lesz. 
A szentmisét bemutatja, és szentbeszédet mond nm. és ft. Tamás József segédpüspök úr.

Szeretettel hívjuk és várjuk Esztelnekről és Esztelnekre Mindazokat, akik számára fontos a ferencesek háromszéki jelenléte, hogy együtt emlékezzünk, ünnepeljünk és adjunk hálát a Mindenható Istennek az eltelt 325 évért, és az elkövetkező évekhez Szent Ferenc atyánk, Szent György vértanú és az Esztelneki Madonna közbenjárására kérjük Isten segítségét és áldását!


Jubileumi megemlékezések programja:

Szeptember 29-én, Kedden a du. 6 órás szentmise után előadás:
„Az erdélyi ferences nagyokról – Esztelneki kötödéssel”
Előadó: fr. Urbán Erik OFM Csíksomlyói templomigazgató
Helyszín: ferences templom

Szeptember 30-án, Szerdán a du. 6 órás szentmise után előadás:
„Ferencesek letelepedése Magyar földön: Magyarország, Erdély, Esztelnek”
Előadó: Dr. Varga Kapisztrán OFM a Budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára
Helyszín: ferences templom

Október 1-én, Csütörtök du. 6 órától Hálaadó-jubileumi és Szent Ferenc tiszteletére búcsús szentmise. 
A szentmisét bemutatja, és szentbeszédet mond nm. és ft. Tamás József segédpüspök úr.

Október 4-én, Vasárnap de. ½ 11-kor szentmise.
              Szentmise után az iskolás gyerekek előadása: „Képek Szent Ferenc életéből”.
              Délután 6 órától szentmise.
            
             Este 7 órától a kultúrotthonban:
A Nagy Mózes általános iskola és a Kolostor által, az iskolás gyerekek számára meghirdetett „Esztelneki Ferences Kolostor alapításának 325. éve” jubileumi pályázat (rajz és fogalmazás) kiértékelése és a díjak átadása.

Ezt követi: a sepsiszentgyörgyi Bartus Barna és Löfi Gellért „Operett és szalonzene” koncertje.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődött a jubileumi rendezvény sorozatunkra!

Esztelneki Ferences Barátok

Nincsenek megjegyzések: