Amikor nyolc évvel ezelőtt ide jöttem, az egyik esti szentmise után megkérdezte valaki tőlem:
„Atya, gyakran beszélsz a közös utazásról. Miért és hova akarsz velünk utazni?”
Azt válaszoltam neki: „Szeretném, ha kis közösségünk az emberségesség lábnyomát hagyná maga után!”
Először nem értette: „Miért van erre szükség?”
Így válaszoltam neki: „Hogy mások is felfedezzék nyomainkat, s elinduljanak rajtuk, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a nyomok egy jobb világhoz vezetnek.”
Láttam, hogy felfogta. Sőt, most már érdekli is a dolog: „Nem lesz túl göröngyös ez az út mások számára?” – kérdezte kíváncsian.
Mivel láttam, hogy most már érdekli a dolog, ezt mondtam neki: „Ami életünket örömmel és boldogsággal tölti el, azt nem szabad elrejtenünk mások elől. Engednünk kell, hogy jöjjenek utánunk, és ők is részesüljenek a közös utazás örömeiben.”
Ma, nyolc év után, már nem kérdez a barátom.
Boldogan utazunk - együtt.
Az egész családja itt van...
Sőt, a barátait is ide hozta...
Azok pedig a barátaik barátait...
És öröm látni, hogy hány és hány ember lett kíváncsi a mi lábnyomainkra...
Te miért nem hiszel abban, hogy a közös utazás szépsége és boldogsága olyan örömteli?
Stuttgart, 2015-06-27.
Forrás: http://stuttgarti-katolikusok.de
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése