 |
| Rembrandt, Harmensz van Rijn: A tékozló fiú hazaérkezése |
Gyakran keresztény emberként hozzánk vágják a kérdést: miért van ez a sok gonoszság a világon, miért engedi meg mindezt Isten? Istent vádolják a rosszért, hiszen sokkal könnyebb olyan valakit hibáztatni, akit nem is látunk, mint elismerni, hogy mi magunk is hozzáteszünk a világ romlásához.
Jézus példabeszédeinek egyszerűsége, hétköznapisága segít megértetni hallgatóságával, milyen is a Mennyei Atya valójában. Talán az egyik legdöbbenetesebb ezek közül a mai evangéliumi részlet, a tékozló fiú története.
Az eset leírásában számos ismerős vonást találhatunk.
Bizonyára néhányan fordítottak már nekünk hátat a bajban.
Biztosan éreztük a kísértést, hogy egy könnyebb, könnyedebb életért mi is odadobnánk (vagy akár oda is dobtuk) a család, barátok, közösség megtartó, szerető támogatását.
S lehet, hogy van köztünk, aki átélte már a fiú elhagyatottságát, szenvedését és magányát is. De nem hiszem, hogy lenne olyan apa, aki legalább némi korholással, de még inkább alapos szidással ne szembesítené haszontalan fiát tettei következményeivel.
Isten azonban nem ilyen. A kezdő kérdésre visszatérve: Isten nem a szörnyűségeket engedi meg, hanem az embernek ajándékozott szabad akaratot nem akarja csorbítani.
Bizonyára elkeseredve látja, mit művelünk, de jó apaként azt is tudja, hogy sokszor a saját kárunkból kell megtanulnunk, mit szabad és mi használ nekünk.
Vegyük észre, mennyire fontosak is vagyunk az Ő számára! Bármilyen bűnösök is vagyunk, Isten szeret minket!
"Melyik isten olyan, mint te, aki elveszed a gonoszságot, és megbocsátod a vétkeket?"
Szentírási részek: Mik 7,14–15.18–20; Zs 102; Lk 15,1–3.11–32
Forrás: nagyböjti és adventi üzenetek listája
***
Valamennyien tékozló fiúk vagyunk azzal a különbséggel, hogy egyesek az atyai háztól eltávolodó, míg mások már a visszavezető úton járnak.
(Pilinszky János: Egy lírikus naplójából IV., részlet)
"A Tékozló Fiú története nem egyes bűnösök története, hanem az egész emberiségé, minden emberé. Minden vágyunk, ami legmélyén nem az Istenre való tökéletes ráhagyatkozást tartalmazza, lényege szerint távolodást jelent az atyai háztól, és minden lépésünk, legyen bármi az, mit az Istenre való hagyatkozás vágya vezérel, lényege szerint mindig közeledés. ... Legtöbben olyan tékozló fiúk volnánk, kiknek távolodó és közelítő léptei hetenként, naponként, s nemegyszer óránként váltják egymást azon a bizalmi úton, hol választanunk kell kő és kenyér között."
(Pilinszky János: Kő és kenyér, részlet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése